A kis női figuráinkon látható köldöktől felfelé futó bevágás gyógyult operációs hegként történő interpretációjából következően kizárhatjuk, hogy az ábrázolt alakok (szoptatós) dajkákat (nutrices) ábrázolnak, helyette egy sokkal valószínűbb magyarázat kerülhet előtérbe. Eszerint a seb egyrészt a gyermek és a nőalak között fennálló biológiai kapcsolatra, az anyaságra utal. Másrészt ezek a díszes guzsalyok az anyaság (a tárgy felső végén ábrázolt nőalak) és a fonás (a tárgyak funkciója) között fennálló szoros kapcsolat gondolatának az ókorban gyökerező nyilvánvaló bizonyítékai.

Jól ismert, hogy a fonal fonása az ókorban az emberi sorsok a születés, az élet és a halál feletti hatalom szimbólumaként is szolgált: a római mitológia szerint a három sorsistennő (Parcae, név szerint Klotho, Lachesis és Atropos) feladata volt minden egyes halandó életfonalát születésének pillanatától megfonni, majd halálakor elszakítani. Szintén a római tradíciók szerint való, hogy a dies lustricuskor, az újszülött rituális megfürdetését követő névadás alkalmával a fenti három istennő a gyermek sorsát is meghatározza. Tulajdonképpen ez az a nap, amely a gyermek szociális értelemben vett születésnapjának tekinthető, hiszen ekkortól válik a közösség tényleges tagjává.
A római társadalom elvárásai szerint a nők legfontosabb kötelességei közé a törvényes utódok kihordása és megszülése tartozott, mint ahogy a római házasság explicit célja is alapvetően a törvényes örökösök nemzése volt. Így a biológiai (és egyben a társadalmi) folytonosság letéteményeseiként a nőknek különleges szerep jutott a társadalom sorsának alakításában.

Ahogy azt az általunk vizsgált guzsalyok is bizonyítják, a fonást az emberi faj fennmaradását biztosító asszonyi termékenység és szülőképesség metaforájaként is értelmezték az antikvitásban. A 6. századi Vienna Genesis is hasonló felfogást közvetít, amikor a Józsefet elcsábítani akaró Potifárné ellenpontozásaként a gyermekeivel is törődő ideális, jó feleséget fonás közben ábrázolja.
Mindenképpen érdemesnek tartom megjegyezni, hogy ez a fonás és anyaság között fennálló szoros kapcsolat a korai keresztények Mária-hitében is megfigyelhető, és a későbbi keresztény hagyományok közt is fellelhető. Gábriel arkangyal látogatásakor néhány esetben Szűz Máriát is éppen fonás vagy a gyapjú guzsalyra tekerése közben ábrázolják. Az angyali üdvözlet jelenetének egyik legkorábbi képi ábrázolásán egy, az 5. századi Ravennából származó szarkofágon is fonás közben jelenítették meg a szüzet.

Egy Kr. u. 2. század közepéről származó apokrif irat, az ún. jakabi protoevangélium tanúsága szerint, még mielőtt az a hivatalos egyházi tanítás teljesen kiforrott formájában kanonizálódott és a vizuális művészetek segítségével egyre szélesebb tömegekhez eljutott volna, már elfogadott volt a korai keresztények körében a gyapjú fonása és a fogantatás közti szimbolikus kapcsolatba vetett hit. A protoevangélium vonatkozó része szerint az angyali üdvözlet pillanatában Mária éppen a jeruzsálemi Templom új függönyéhez szükséges fonalat fonja bíborszínű gyapjúból. A jelenet értelmezése szerint „a művész egészen nyilvánvalóan a fonalat fonó Istenanya képének szubtextuális szimbolikusságára, valamint az angyali üdvözlet jelenetének fonásként való konceptualizálására utal, mely során a földi világba érkező Krisztus testének szövete készül.”
Ebben az esetben a fonást lehet a szeplőtelen fogantatás szimbólumaként is értelmezni, míg a szövést az isten földi inkarnációjának folyamataként, ahogy azt Proklos, az 5. századi Konstantinápoly nagy hatású szónoka is tette: egyik metaforájában az isten anyjának, a theotokosnak a méhét működésben levő szövőszékként jeleníti meg.

Nagyon valószínű, hogy a keresztény mariológia és a fonó-szövő istenanya, a theotokos alakjának lényegét képező anyaság iránti tisztelet is korábbi előzményekre vezethető vissza. Természetesen Mária anyasága volt az a pont, ami alakját a pogány anyaistennőkhöz kapcsolta, és tiszteletének később kanonizált doktrínái a fonást mint az anyaság metaforáját emelték át a késő antikvitásból.



Pásztókai-Szeőke Judit régész.
Kutatási területe a római kori textilek, textilművesség és viselet.