Úgy vélem, eljött az ideje annak, hogy most, amikor egy nagy uralkodó révén eljutottam ezekre a tájakra, elmondjak egyet-mást Thracia távoli vidékeiről és a pontusi öböl fekvéséről kétségtelen hitelességgel, ahogy saját magam láttam vagy olvastam.

A magas macedóniai Athos-hegy, amerre a perzsa hajók valamikor elhaladtak, és Caphereus, Euboia hegyfoka, ahol Nauplius, Palamedes apja, megsemmisítette az argivok hajóhadát, választja el az egymással szemben lévő Aegaei- és Thessali-tengert. Az utóbbi lassanként egyre inkább kiterjed, és jobb felől, ahol messzire elnyúlik, a Sporádok és a Cycládok szigetei tagolják, amelyeket azért neveznek így, mert kör alakban veszik közre Delost, az istenek születéséről nevezetes szigetet.
Bal felől ugyanez a tenger mossa Imbrost, Tenedost, Lemnost, Thasost, és szélviharban nagy erővel csapkodja Lesbost. Visszaverő hullámaival megközelíti Apollon Smintheus templomát, Troast és a hősök szomorú sorsáról híres Iliont, majd a nyugat felé kitáruló Melas-öblöt alkotja, melynek bejáratánál Abdera látható, Protagoras és Democritus hazája, a thraciai Diomedes véráztatta otthona. Innen kezdve sorakoznak azok a völgyek, amelyeken keresztül a Hebrus belefolyik a tengerbe, itt áll továbbá Maronea és Aenus, amelyet Aeneas baljós jelektől kísérve alapított, majd elhagyott, hogy az istenek vezetésével sietve a hajdani Ausonia felé tartson.

Innen kezdve az Aegaei-tenger lassanként összeszűkül, és mint valami természetes bekötő út a Pontusba torkollik. Ennek egy részét magához ragadva, görög „phi” betűvé formálódik. Ezután elválasztja a Hellespontust Rhodopétól, és Cynossemát érintve, ahol állítólag Hecuba van eltemetve, Coela, Sestos és Callipolis mellett halad el.
A túlsó oldalon, elhagyva Achilles és Aiax sírját, érinti Dardanust és Abydost, ahonnan Xerxes hajóhidat veretve gyalogszerrel kelt át a tengeren; továbbá Lampsa-cust, amelyet a perzsa király Themistoclesnek ajándékozott, és Pariont, amelyet Iasion fia, Parios alapított. Innen mindkét oldalon félkörben kiszélesedik, és szemünk elé tár egymástól távol eső földeket, a Propontis kavargó vizeivel keleten Cysicust locsolja és Dyndimát, ahol Magna Mater temploma látható, továbbá Apamiát és Ciust, ahol Hylast és Astacust, amelyet később egyik királyáról Nicomediának neveztek el.

Nyugat felé fordulva Cherronesust csapkodja és Aigospotamoit, ahol Anaxagoras megjósolta, hogy kövek fognak hullani az égből; végül Lysimachiát és azt a várost, amelyet Hercules alapított, és Perinthus nevű társa emlékének szentelt. Hogy pedig valóban létrejöjjön a „phi” betű teljes formája, a kör alak kellős közepén Proconesus hosszúkás szigete és Besbicus helyezkedik el.

Az imént még szétterülő víztömeg ismét elkeskenyedik, majd Európa és Bithynia között tengerszorosként elhalad Calchedon, Chrysopolis és néhány jelentéktelen kikötő mellett. Bal partjára Athyras kikötője tekint le, továbbá Selymbria és Constantinopolis, a hajdani Byzantium, Athén gyarmata, végül Ceras hegyfoka a hajókat vezérlő, magasra épített világítótoronnyal. Róla nevezik Ceratasnak az onnan fújó jéghideg szelet.

Ilyen módon megfékezve és két tenger által közrefogva lecsillapodik, maga is valóságos tengerré szélesedik, amely, amerre a szem ellát, széltében-hosszában messzire terjed. Ha partjai mentén, mintha valami sziget volna, körülhajózunk, az egész út huszonháromezer stádiumra tehető, miként Eratosthenes, Hecataeus, Ptolomaeus és az efféle ismereteknek többi aprólékos kutatója állítja. Formája az egész földrajztudomány egyöntetű megállapítása szerint fölajzott ívű scytha íjhoz hasonlítható.

Amerre a nap fölkel az óceánból, ott a Maeotis tónál végződik; amerre este lenyugszik, ott a római provinciákkal határos; ahonnan föltekint a Sarkcsillagra, ott különböző nyelvű és szokású népeket táplál; déli oldala szelíd ívben ereszkedik lefelé. Ezen a hatalmas területen görög városok vannak elszórva. Mindezeket csekély kivétellel különböző időkben Athén gyarmatvárosának, Miletusnak lakosai alapították, akik más ionokkal együtt jóval korábban telepedtek le Asiában a hagyomány szerint a dór háborúban életét áldozó Codrus fiának, Nileusnak vezetésével.
Az íj két szélső pontját az egymással szembenéző két Bosporus, a thraciai és a cimmeriusi Bosporus jelöli. Onnan kapták nevüket, hogy itt ment keresztül az Ioni-tengerhez hajdanában, miként a költők regélik, Inachusnak tehénné változott leánya.

A thraciai Bosporus jobb oldali behajlásánál kezdődik Bithy-nia partja; ennek régebben Mygdonia volt a neve. Arrafelé terül el Thynia és Mariandena vidéke; errefelé élnek a bebryciabeliek, akik Pollux bátorsága révén szabadultak meg Amycus zsarnokságától; valamivel távolabb van az a hely, ahol a félelmetesen röpködő harpyák Phineus jóst rémítgették. Ezeken a partokon a hosszúkás öblökkel kanyargó Sangarius, a Phyllis, a Lycus és a Rhebas folyó ömlik a tengerbe.

Velük átellenben látszanak a Symplegades nevű ikerszirtek, amelyek minden oldalról meredek bércekként tűnnek szembe. Régmúlt időkben egész tömegük időnként szörnyű robajjal verődött egymáshoz, majd ismét széthajlott, hogy aztán újból hatalmas erővel csapódjanak ugyanoda vissza. Ezek a sziklák olyan rövid időközökben váltak szét és hajoltak megint össze, hogy a köztük elröppenő madarat még szárnyainak gyorsasága sem menthette meg az összezúzódás okozta haláltól.
Amikor az aranygyapjú elrablásáért Colchisba siető Argó valamennyi hajó közül elsőnek hatolt át sértetlenül rajtuk, attól fogva lecsillapult a haragjuk: egy tömbbé egyesültek, mozdulatlanok, úgyhogy aki most látja őket, nem hinné, hogy valamikor két részből álltak, holott a régi hősmondák dalai egyöntetűen erről tanúskodnak.

Bithynia provincia után Pontus és Paphlagonia következik, ahol olyan szép városok vannak, mint Heraclea, Sinope, Polemonion, Amisos, Tios és Amastris, amelyek mind a görögök szorgalmának köszönhetik alapításukat. Itt van Cerasus, ahonnan Lucullus a városról elnevezett gyümölcsöt magával hozta. Errefelé található két sziget Trapezunt és Pityus nevű jelentős városokkal.
Ezeken a helyeken túl van az Acherusium barlang, amelyet a közelben lakók Mychopontionnak hívnak, valamint Acone kikötőváros, végül néhány folyó, név szerint az Acheron, amelyet Arcadiusnak is neveznek, az Iris, Thybris és ehhez közel a Parthenius. Mindezek sebes folyással torkollanak a tengerbe. Szomszédos velük a Thermodon, amely az Armo-nius hegységben ered, és áthatol a themiscyrai ligeteken. Ide kellett hajdanában az amazonoknak kivándorolniuk, mégpedig a következő okból.

A régi időkben az amazonok véres hadjáratokban pusztították szomszédaik területét, és mérhetetlen károkat okoztak nekik. Később még nagyobb vállalkozásokba kezdtek. Fölmérték erejüket, és úgy vélték, hogy ők sokkal erősebbek a szomszéd népeknél. Ekkor nekivadultak, levertek számos népet, és hadat indítottak az athéniak ellen, de elkeseredett harcban megsemmisítő vereséget szenvedtek, s mivel lovasságuk szárnyai védtelenül maradtak, valamennyien elestek. Pusztulásuk hírére a többieket, akik nem tartoztak a hadnéphez, s ezért odahaza maradtak, nagy aggodalom töltötte el, hogy miként verjék vissza szomszédaik megtorló támadásait. Békésebb otthont kerestek tehát, és átköltöztek a Thermodon folyó vidékére.
Utódaik azután több nemzedék alatt ismét elszaporodtak, s jelentős haderővel visszatértek régebbi hazájukba, ahol rémületben tartották a különböző származású népeket.

Nem messze innen emelkedik, szelíd lejtéssel észak felé, a Nagymedve csillagkép irányába, a Carambis domb; vele szemben kétezer-ötszáz stadiumnyi távolságra van Criumetopon, Taurisnak a hegyfoka. Ettől fogva az egész tengerpart, a Halys folyótól kezdve, töretlen egyenes vonalban húzódik, s egy nyíl húrjához hasonlítható, amely az íj két végéhez van erősítve.
A vidékek szomszédságában élnek a dahák, a legvitézebbek valamennyi harcias nép közül, továbbá a chalybusok, akik először bányászták és dolgozták föl a vasat. A távolabbi vidékeken laknak a byzarok, sapirok, mossynoecusok, macronok és philyrek. Ezekkel a népekkel alig-alig vannak kapcsolataink, ezért nemigen ismerjük őket.
Közel van hozzájuk több híres ember: Sthenelus, Idmon és Tiphys síremléke. Az első Hercules harcostársaként sebesült meg halálosan az amazonokkal vívott csatában, a második az argonauták madárjósa volt, a harmadik az Argó hajónak volt kitűnő kormányosa.

Ha elhaladunk a fölsorolt vidékek mellett, az Aulion barlanghoz és a Callichorus folyóhoz érünk. Ez utóbbi onnan kapta a nevét, hogy Bacchus, miután három év alatt leverte India népeit, visszatért erre a tájra, s a folyó zöldellő, árnyas partjain fölújította a régi orgiákat és kartáncokat. Sokan azt hiszik, hogy a Trieterica elnevezés ezekre az ünnepségekre vonatkozik.
Ezeken a vidékeken túl következnek egymás után a camariták népes falvai; ugyanitt a zúgva áramló Phasis folyó eléri a régi egyiptomiaktól származó colchisiak országát. Egyéb városok között itt terül el Phasis, amely a folyóról kapta nevét, továbbá a még manapság is nevezetes Dioscurias, amelynek alapítói a hagyomány szerint a spártai Amphitus és Cercius, Castor és Pollux kocsihajtói voltak, akiktől a heniochusok népe származik.

Tőlük kissé távolabb laknak az achaeusok, akik egy korábbi trójai háború végeztével, nem pedig – mint némely szerzőnél olvashatjuk – a Helénáért folyó harcot követően vetődtek, kedvezőtlen szelektől sodortatva, Pontusba.
Minthogy az ellenséges környezetben sehol sem találtak állandó lakóhelyet, végül is az örökös hóval borított hegyek ormain telepedtek le. A zordon éghajlat kényszerítő ereje folytán hozzászoktak, hogy minden veszélyt vállalva rablásból éljenek, és ennek következtében teljesen elvadultak. A velük szomszédos cerceták népéről semmi említésre méltó nincs följegyezve.

Ezeken túl élnek a cimmeriumi Bosporus lakosai; ott vannak Miletus gyarmatvárosai, és ott van mindnyájuknak mint valami anyavárosa: Panticapaeum. Ezen a városon folyik keresztül a Hypanis, melynek vizét kisebb patakok is táplálják. Innen hosszú út vezet az amazonokig, akik egészen a Caspi-tengerig terjeszkednek a Tanais folyó környékén. Ez a folyó a Caucasus bércein ered, majd ide-oda kanyarogva hömpölyög tovább, elválasztva Asiát Európától, míg végül eltűnik a Maeotis tavában.

Vele szomszédos a Ra folyó; ennek partjain terem a hasonló nevű gyógyító erejű, sokféle betegség ellen orvosságul használt gyökér. A Tanaison túl széltében-hosszában telepedtek le a sauromaták; itt bővizű folyók áramlanak: a Marabius, a Rhombites, a Theophanius és a Totordanes. Innen tekintélyes távolságban él a sauromaták másik nemzetsége azon a partvidéken, ahol a Corax folyó kanyarog és ömlik a Fekete-tengerbe.

Közel van ide a messzire terjedő Maeotis tó, melynek bő forrásaiból nagy mennyiségű víztömeg zúdul a Panticape tengerszoroson át a Pontusba. Jobb felől van a Phanagorus és a Hermo-nassa sziget, amelyeket a görögök ernyedetlen szorgalommal tettek lakhatóvá. A tó legtávolabbi, legszélsőbb részén nyelvben és szokásban igen különböző népek laknak: az ixomaták, a maeoták, a iazygok, a roxolanusok, az alanusok és a melanchlaenusok és a gelonusokkal együtt az agathyrsusok, ahol bőven található a gyémántkő.
Még ezeken túl is élnek különféle népek, de ezekről keveset tudunk, mert mélyen a szárazföld belsejében laknak. A Maeotis bal oldalához közel van a Cherronesus, virágzó görög gyarmatokkal. Az itt élő emberek lakóhelyükhöz ragaszkodó, békés természetű telepesek, megfogják az eke szarvát, és a föld terméséből élnek.

Tőlük csekély távolságban, különféle királyságoknak alárendelve, laknak a taurusok, akik közül borzalmas vadságuknál fogva rémületesek az arichusok, a sinchusok és a napaeusok. Minthogy szüntelen zabolátlanságuk egyre fokozta kegyetlenségüket, ezért a tenger a „barátságtalan” nevet kapta róluk. Csakhogy gúnyosan éppen ellenkezőleg „vendégmarasztaló” tengernek nevezik.
Hasonlóképpen hívjuk mi, görögök, a bolondot „jópofának”, az éjszakát „szívderítőnek”, a furiákat pedig „kegyesnek”. Az isteneknek emberáldozatokat mutatnak be, és Dianának, akit ők Orsilochénak mondanak, jövevényeket áldoznak, fejüket pedig templomuk falára szögezik hőstettük örök emlékéül.

Taurisban van az Achillesnek szentelt lakatlan Leuce sziget. Aki a véletlen folytán ide vetődik, az megtekintheti az ókori maradványokat: a templomot, a hősnek szánt fogadalmi ajándékokat, de este visszatér hajójára. Azt mondják ugyanis, hogy ott senki sem éjszakázhat életveszély nélkül. Az itteni tavakban tudvalevőleg jégmadárhoz hasonló fehér madarak tanyáznak. Származásukról és a Hellespontusnál vívott harcaikról alkalomadtán szólni fogok. Akad Taurisban néhány város is, közülük kiemelkedik Eupatoria, Dandace, Theodosia és több más kisebb. Ezeket nem mocskolja be emberáldozat.
Vélhetőleg itt van az ív legnagyobb görbülete. Most pedig a Nagymedve csillagkép alatt elterülő, enyhébben hajló további részét fogom rendben leírni egészen a thraciai Bosporus bal oldaláig. Megjegyzendő, hogy az íj minden népnél megfeszített szár esetén görbül meg, egyes-egyedül a scytha, vagyis a par-thus íj mutatja a fogyó hold képét kétfelé hajló, befelé széles ívet alkotó szarvaival: középső részét egyenes és legömbölyített szegély töri meg.

Ennek a nyúlványnak mindjárt az elején, ahol a Riphaeus hegység végződik, laknak az aremphaeusok, békés természetükről ismeretes derék emberek, országukat a Chronus és a Bisula folyó határolja. Közelükben laknak a massageták, az alanusok, a sargatak és más ismeretlen népek, amelyeknek sem nevéről, sem szokásairól nem tudunk semmit. Innen jókora távolságban látható a carcinéi öböl a hasonló nevű folyóval és Triviának azokon a vidékeken vallásos tiszteletben részesülő berkével.

Következik a saját forrásai révén is bővizű Borysthenes folyó, amely a neurusok hegyvidékén ered, és számos mellékfolyóval gyarapodva sodró áradatban ömlik a tengerbe. Erdős partjain terül el Borysthenes város, továbbá Cephalonesus és a Nagy Sándornak, valamint Augustus Caesarnak emelt oltár. Nagy távolságra innen van egy félsziget, ahol alacsony származású sindusok laknak, akik hatalmukba kerítették az Asiában szerencsétlenül járt uraik feleségeit és vagyonát. Ehhez csatlakozik egy keskeny földszoros, amelyet a bennszülöttek Achilles versenypályájának neveznek a thessaliai hadvezér testgyakorlatairól nevezetes hely emlékére. Legközelebb van ide Tyros, a föníciaiak gyarmatvárosa a Tyras folyó mellett.

Az ív középső részén, amely, mint már említettem, erősen begörbül, s amelyen egy gyors lábú gyalogos tizenöt nap alatt halad keresztül, laknak az európai alanusok és a costobocák, valamint különféle, számon nem is tartható scytha népek, akiknek földje ismeretlen határokig terjed.
Csak kisebb részük él a föld terméséből, a többiek valamennyien szerteszét kóborolnak a soha ekét és vetőmagot nem látott kietlen, deres pusztaságokon. Vadállatokhoz hasonló ocsmány módon táplálkoznak, családjukat, kalyibájukat, ócska holmijaikat fahanccsal fedett szekerekre rakják, s mihelyt jónak látják, akadálytalanul továbbvándorolnak szekereikkel, mindenestül, amerre kedvük támad.

Ha a kikötőkben bővelkedő másik kanyarhoz érünk, mely az ívnek utolsó részét alkotja, a Peuce sziget tárul szemünk elé, ahol a trogodyták, a peucusok és más kisebb népek laknak. Itt van az egykor hatalmas város, Histros, továbbá Tomi, Apollónia, Anchialos, Odessos és sok más város a thraciai partvidéken.
A Duna folyó, amely a rauracusok közelében, a raetiai határokkal szomszédos hegyekben ered, és nagy területeken halad keresztül, hatvan, jórészt hajózható folyót vesz föl; végül pedig Scythiának ezen a partvidékén hét torkolattal ömlik a tengerbe. Közülük az első a Peuce (a hasonló nevű szigetről már beszéltem), majd – görög nyelvre fordítva nevüket – a második: Naracustoma, a harmadik: Calonstoma, a negyedik: Pseudostoma; Borionstoma és Stenostoma sokkal kisebb az előbbieknél. A hetedik posványos és sötét, mint egy mocsár.

A Pontus egyébként teljes egészében ködös, zátonyos, nem olyan sós, mint a többi tenger. Itt ugyanis gyakran összenyomódik a kigőzölgő páráktól sűrű levegő, ezenkívül a beömlő vizek nagy tömegével keveredik, végül pedig a mindenfelől ide torkolló sok folyó iszapot és göröngyöket sodor magával, ezért itt is, ott is dimbes-dombos zátonyok keletkeznek. Ismeretes, hogy a halak ivás céljából tengerünk legtávolabbi részeiből is csapatostul vonulnak erre a búvóhelyre. Ezekben a kellemes vizekben könnyebben fölnevelhetik ivadékaikat, és a sűrűn egymás mellett sorakozó otthonos üregekben védve vannak a falánk rablóhalaktól, noha ilyeneket a Pontusban sohasem láttak, csupán ártalmatlan, kisméretű delfineket.

A pontusi öbölnek északi széltől és hótól látogatott részén néha olyan erős fagy keletkezik, hogy a folyók áramlása állítólag megszűnik, és a csalárd, csúszós talajon sem ember, sem állat nem járhat biztonságosan. Ilyen baj sohasem fenyegeti az igazi tengert, csak azt, amely folyóvízzel van keverve. Kissé messzebb kalandoztam, mint gondoltam, de most folytatom elbeszélésemet.

Az újabb örvendetes eseményekhez hozzájárult egy régóta várt, de különféle bonyodalmak miatt sokáig késlekedő hír. Agilo és a későbbi quaestor, Iovius ugyanis jelentette, hogy Aquileia védői, megelégelve a hosszan tartó ostromot, és tudomást szerezve Constantius haláláról, kitárták a város kapuit, kitódultak, és kiszolgáltatták a bajszerzőket. Ezeket, a híradás szerint, elevenen megégették, a többiek fölmentést és bocsánatot kaptak vétkeikért.