Idején valónak látszik, hogy dióhéjban elmondjak egyet-mást az egyiptomi viszonyokról, habár ezeket Hadrianus és Severus történetével kapcsolatban részletesen ismertettem, jórészt saját tapasztalataim alapján. Egyiptom népe valamennyi közül a legrégibb, csak a seythák versenyezhetnek vele régiségben.
Délről a nagyobbik Syrtek, Phycus és Borion, a garamansok népe és különféle más népek határolják. Ahol keletnek tekint, ott Elephantine és Meroe aethiopiai városokig nyúlik, valamint a catadupusok, a Vörös-tenger és a sémita arabok felé, akiket most saracenusoknak nevezünk. Északon nagy kiterjedésű földekkel függ össze, ahol Asia kezdődik a syriai provinciákkal együtt. Nyugat felé az Issus-tengerrel határos, amelyet egyesek Parthenus-tengernek mondanak.
Beszélnem kell röviden mindenkinek jóakarójáról, a Homerusnál Aegyptusként említett Nílus folyóról, majd ismertetni fogom az itteni vidékek nevezetességeit. A Nílus forrásvidékét nem ismerjük, és, véleményem szerint, a következő nemzedékek se fogják megismerni. Mivel azonban a mesekedvelő költők és az egymásnak ellentmondó földrajzkutatók különböző nézeteket terjesztenek a lappangó valóságról, röviden ismertetni szeretném az igazsághoz szerintem közel járó vélekedéseket.
Némely természetkutató azt állítja, hogy amikor az északi vidékeken a hideg telek mindent megdermesztenek, nagy hótömegek fagynak össze, s amint ezek később a tűző nap hatására ismét fölolvadnak, gomolygó páráktól terhes felhők keletkeznek, amelyeket a passzátszelek déli tájakra űznek, ahol a szertelen hőségtől lecsapódnak, és hihetőleg erősen megduzzasztják a Nílust.
Mások úgy vélekednek, hogy az áradások az év bizonyos szakaszaiban az aethiopiai záporesők révén keletkeznek, amelyek állítólag azokon a vidékeken a rekkenő hőség miatt szakadatlanul ömlenek. De úgy gondolom, hogy egyik állítás sem egyeztethető össze a valósággal. Úgy hírlik ugyanis, hogy Aethiopiában sohasem vagy legalábbis igen ritkán esik az eső.
Sokkal inkább el van terjedve egy másik vélemény, amely szerint az északi szelek és a negyvenöt napig szüntelenül fúvó passzátszelek visszafogják a folyó áramlását, s minthogy a sebessége csökken, ezért a felülről jövő víztömegtől megduzzad, és az ellenkező irányból fúvó szél ellenállása folytán mindjobban megnövekszik. így egyfelől visszakorbácsolja a szelek ereje, másfelől viszont sarkallja a forrásokból folytonosan ömlő víz nyomása, ennélfogva olyan magasra emelkedik, hogy mindent elönt, elborítja a szárazföldet, szétomlik az útjába eső mezőkön, és a tenger látványát mutatja.
Pun könyvek tanúsága alapján Iuba király azt írja, hogy a Nílus egy Mauretaniában levő hegyen ered, amely az óceánra tekint le. Ezt a nézetet, úgymond, az a megfigyelés támogatja, hogy az ottani vizekben hasonló halak, növények és állatok tenyésznek.
A Nílus végigfolyik Aethiopia tájain, és közben egyre váltogatja azokat a neveket, amelyeket a földrészen áthaladva neki különböző népek adnak. Bővizű folyóként nagy hullámokat hömpölygetve ér el a kataraktákhoz, vagyis azokhoz a meredek sziklákhoz, ahonnan inkább lezuhan, mint lefolyik, úgyhogy az egykor itt élő atusok csaknem megsüketültek, és kénytelenek voltak csöndesebb vidékekre vándorolni. Ettől kezdve lassabban folyik tovább hét ágban, amelyek mindegyike tekintélyes, hasznot hajtó folyó képét mutatja. Egész Egyiptomban egyetlen mellékfolyó sem táplálja.
A főmederből elágazó és ismét hasonló ágakba ömlő számos folyó közül hét hajózható és bővizű. Ezeknek a régiek a következő neveket adták: Heracleoticus, Sebennyticus, Bolbiticus, Pathmiticus, Mendesius, Taniticus és Pelusiacus. A fent említett forrástól kezdve tehát mocsarakon halad keresztül a nagy vízesésekig, miközben több szigetet alkot, amelyek közül némelyik olyan hosszan nyúlik el, hogy a folyó áradata harmadnapra hagyja csak el. Két nevezetes sziget van: Merőé és Delta; az utóbbi a háromszögű betű alakjáról kapta ezt a találó nevet.
Amikor a Nap a Rák csillagkép közelébe ér, a folyó vize mindaddig emelkedik, amíg a Mérleg csillagképbe nem lép. Száz napig magas a vízállása, utána apadni kezd, a víz mennyisége csökken, s a nemrég még hajózható földeken most lovagolni lehet. Ha túlságosan megduzzad, akkor is káros, ha pedig csak csörgedezik, akkor sovány lesz a terméshozam. Ha ugyanis mély árvizeivel a kelleténél tovább áztatja a talajt, akkor késlelteti a földek művelését; ha viszont a kelleténél kevesebb a vize, akkor szűk termés veszélye fenyeget. Egyetlen földtulajdonos sem kívánta volna, hogy a víz szintje magasabbra emelkedjék tizenhat rőfnél. Ha mértéktartó marad, akkor a jól megáztatott kövér földbe betett mag olykor csaknem hetvenszeres termést is hoz. Egyébként ez az egyetlen folyó, amely nem bocsát ki gőzölgéseket.
Egyiptom bővelkedik különféle állatokban, szárazföldi és víziállatokban egyaránt. Vannak olyanok is, amelyek szárazon és vízen is élni tudnak, ezért kétéltűeknek nevezik őket. A száraz földeken gazellák és bivalyok legelnek, továbbá nevetségesen torz alakú madarak és fölsorolásra sem érdemes más szörnyetegek.
A víziállatok közül azokon a vidékeken mindenütt megtalálható a krokodilus, ez a gonosz és veszedelmes négylábú, amely mind a két elemben meg tud élni. Nyelve nincs, csak a felső állkapcsát mozgatja, fogai fésű módjára vannak elrendezve, s amit egyszer gyilkos harapásával megragad, azt többé el nem bocsátja.
Lúdtojáshoz hasonló tojással szaporodik. Ha karmain kívül hüvelykujja is volna, óriási erejével képes lenne hajókat is fölborítani. Hosszúsága néha a tizennyolc rőföt is eléri; éjjel a hullámokban pihen, nappal a parton sütkérezik, bízva bőrében, amely olyan erős, hogy páncélos hátát hajítógépek lövedékeivel is alig lehetne átfúrni. Ezek az állatok mindig dühösek, kivéve azon a hét napon, amikor a papok szertartások közepette ünneplik Memphisben a Nílus születését. Ilyenkor mintegy fegyverszünetet tartva megszelídülnek, és lemondanak minden vadságról.
A véletlen folytán kimúlt krokodilusokon kívül mások úgy pusztulnak el, hogy hasuk puha részét fölhasítják az említett folyóban élő, delfinhez hasonló állatok. Ismét mások így érnek véget: az ökörszem, ez a parányi madár, szerény eledele után kapdosva, játékosan röpköd a heverésző állat körül, közben ingerlőn csiklandozza az arcát.
Amikor ezt észreveszi az ichneumon nevű vízipatkány, behatol a madár által szabaddá tett szájnyílásba, kirágja a gyomrát, szétmarcangolja belső részeit, és végül megtalálja a kivezető utat. A krokodilus egyébként bátran viselkedik a menekülőkkel szemben, de meghunyászkodik a bátrak előtt. Szárazföldön éles a látása; a négy téli hónapban állítólag nem eszik semmit.
Vízilovak is élnek ezeken a vidékeken. Ezek a legokosabbak valamennyi oktalan állat közül. Hasonlítanak a lovakhoz, de kétfelé hasított patájuk és rövid farkuk van. Ravaszságukat talán elegendő lesz két bizonyítékkal megmutatni. Először, ez az állat magas, rendkívül sűrű, mocsaras nádasokban keres tanyát, és nagy körültekintéssel választja meg pihenőhelyét. Ha alkalom kínálkozik, elindul legelni a vetéseket.
Amikor már teletömte a gyomrát, és visszafelé tart, hátrafelé megy, és több csapást hagy maga után, hogy a rá leső vadászok ne találják meg egyhamar az odavezető utat, és könnyűszerrel el ne ejthessék.
Másodszor, ha gyomra a túlságos falánkság miatt fölfúvódik, ő maga pedig ellustul, akkor a frissen vágott nádon meghengergeti lábszárait és combjait, hogy az így megsebzett lábaiból kifolyó vér megkönnyítse a zabálástól fölpuffadt testét. Ezután sebeit iszappal dörzsöli mindaddig, míg be nem gyógyulnak. Ezeket az óriási, azelőtt ritkaságszámba menő állatokat a római nép akkor látta először, amikor Scaurus volt az aedilis, annak a Scaurusnak az apja, akinek ügyében Cicero mondott védőbeszédet, felszólítva a sardiniabelieket, hogy ezt a nemes családot illetően tartsák tiszteletben az egész világ véleményét. Később többször is vittek Rómába ilyen állatokat, de most már sehol sem találhatók, mert – az ottani lakosok véleménye és állítása szerint – a sok üldöztetést meggyűlölve, kénytelen-kelletlen a blemmyes nép földjére vándoroltak.
Az egyiptomi madarak között, amelyeknek különféle fajtáit senki sem tudja fölsorolni, szent madár az ibis, amely nemcsak kedves, hanem hasznos is, mert kígyótojást hord fiókáinak, s ezáltal pusztítja és ritkítja ezeket a vészhozó férgeket. Ugyanezek a madarak szembeszállnak az Arabia mocsaraiból jövő, mérget kiválasztó szárnyas kígyók egész csapataival, amelyeket, mielőtt azok kijutnának hazájukból, legyőznek és fölfalnak.
Azt is hallottam, hogy ezek a madarak a csőrükön keresztül hozzák világra ivadékukat. Számtalan kígyót is táplál Egyiptom; ezek minden vésznél jobban dühöngenek. Ilyenek: basiliscusok, amphisbaenák, scytalák, acontiasok, dipsasok, viperák és még sok más. Mindezeket nagyságban és szépségben jóval felülmúlja az áspiskígyó, amely önként soha nem hagyja el a Nílus vizét.
Sok megtekintésre méltó nagyszerű alkotás van ezeken a vidékeken. Közülük csak néhányat szeretnék itt megemlíteni. A templomok mindenütt óriási méretekben épültek. A piramisok a világ hét csodája közé tartoznak; Herodotus történetíró elmondja, hogy milyen sokáig tartott és mennyi nehézséggel járt építésük. Ezeknek a tornyoknak a magassága mindent felülmúl, amit emberi kéz alkotott. Alul igen szélesek, fent pedig hegyes csúcsban végződnek. Ez az idom a geometriában onnan kapta nevét, mert tűz módjára felül csúccsá keskenyedik. Mivel a roppant magasságba nyúló nagy tömegük fokozatosan elvékonyodik, éppen ezért a fizika törvénye szerint nem vetnek árnyékot.
Vannak föld alatti üregek és kanyargó folyosók is. Ezeket, mint mondják, az ősi szertartásokban járatos emberek, akik előre látva az áradások bekövetkezését és aggódva a szent ceremóniák feledésbe merülése miatt, fáradságos földmunkával különböző helyeken, mélyen a föld alatt ásták ki és rendezték el. A kivájt falakra különféle madarak és állatok alakját vésték, továbbá élőlényeknek számtalan fajtáját, amiket hierographicus betűknek neveztek el.
Következik Syene, ahol a nyári napfordulat idején, midőn a nap leghosszabbra nyújtja nyári pályafutását, sugarai minden oldalról rávetődnek a függőlegesen álló testekre, és nem engedik, hogy azok árnyékot vessenek. Ha tehát valaki egy karót függőlegesen leszúr, vagy egyenesen álló embert, illetve fát néz, azt látja, hogy nem keletkezik árnyék a külső vonalak körül. Ez történik állítólag Meroéban, Aethiopiának az egyenlítővel határos részében is, ahol kilencven napig a mieinkkel ellenkező irányba esik az árnyék. Ezért nevezik az ottani lakosokat antisciusoknak. Sok hasonló csoda van még ott, de leírásuk túllépné szerény művem határait; ezt tehát nagyobb elmékre hárítom, én magam pedig csak a tartományokról fogok elmondani egyet-mást.
A régi időkben Egyiptomnak, mint hírlik, három tartománya volt: maga Egyiptom, Thebais és Libya. Ez a szám később kettővel gyarapodott, mert Egyiptomtól különvált Augustamnica, Libya szárazabb részétől pedig Pentapolis.
Thebais sok városa közül leghíresebbek: Hermopolis, Coptos és Antinoupolis; az utóbbit Hadrianus alapította ifjú Antinousá-nak tiszteletére. Nevezetes még a százkapujú Thebae.
Augustamnicában van Pelusium, a hírneves város, amelyet a monda szerint Peleus, Achilles apja alapított, akit egy isteni szózat fölszólított, hogy tisztuljon meg a város falainál elterülő tóban, őt ugyanis a fúriák állandóan gyötörték Phocus nevű öccsének megölése miatt.
Ezenkívül ott van még Cassium Nagy Pompeius sírjával; továbbá Ostracine és Rhinocorura.
A libyai Pentapolisban van a spártai Battus alapította régi, de most lakatlan város, Cyrene, továbbá Ptolemais, Arsinoe, más néven Teuchira, Darnis és Berenice, más néven Hesperides. A száraz éghajlatú Libya néhány kis jelentőségű városa közül említésre méltó: Paraetonion, Chaerecla és Neapolis.
A voltaképpeni Egyiptom, amelyet azóta, hogy a Római Birodalomhoz tartozik, praefectusok kormányoznak királyi hatalommal, sok kisebb városon kívül hatalmas városairól híres, mint amilyen Athribis, Oxyrynchus, Thmuis és Memphis.
Valamennyi város koronája azonban Alexandria, amelyet egyrészt fenséges alapítója, másrészt Dinocrates építőmester művészete tesz nevezetessé. Amikor ez a terjedelmes falak helyét kijelölte, hamarjában nem volt kéznél elegendő mész, ezért az alaprajz vonalait liszttel szórta be. Ezzel akaratlanul is megjövendölte, hogy a város később bővelkedni fog élelemben.
Ugyanitt üdítő légáramlatok fújdogálnak, a levegő nyugodt és enyhe. Sok emberöltőn át gyűjtött följegyzések azt mutatják, hogy alig van olyan nap, amikor a város lakói ne látnák ragyogni a napot. Mivel a tengerpartot itt a hajósok csak bizonytalan és szeszélyes utakon tudták megközelíteni, ezért igen sok veszélynek voltak kitéve. Ennek elhárítására Cleopatra a kikötőben magas tornyot építtetett, amely a hely nevéről a Pharos nevet kapta. Éjszakai szolgálatot teljesítve fényjeleket ad a hajóknak, amelyek régebben a Parthenos-tenger vagy a Libyai-tenger felől erre tartva a cikcakkos, sík partoknál nem tájékozódhattak hegyek csúcsainak vagy dombok körvonalainak útmutatásával, így a tapadós, csuszamlós zátonyokon hajótörést szenvedtek.
Ugyanez a királynő építtette szinte hihetetlen gyorsasággal a csodálatosan nagyméretű heptastadiumot is a szükség követelte ismeretes okból. Pharos szigete, ahol Homerus színes elbeszélése szerint Proteus tanyázott fókanyájaival, a város partjától ezerlépésnyire van, és egykor a rhodusiaknak adózott.
Amikor azok egy ízben túlzott követelésekkel álltak elő, a fortélyokban annyira járatos asszony az évenként szokásos ünnepnapok alkalmából magával vitte az adószedőket környékbeli birtokaira, az építőknek pedig megparancsolta, hogy szakadatlan munkával fejezzék be a művet. Hét nap alatt ugyanannyi stadiumnyi gátat építettek a tengerben, és így szárazföldet nyertek. Ekkor a királynő kocsin vonult, és kijelentette, hogy a rhodusiak csak szigetektől követelhetnek adót, szárazföldtől azonban nem.
A fölsorolt nevezetességeken kívül megemlítendők a magas homlokzatokkal büszkélkedő templomok. Közülük is kiválik a Serapaeum, amelyet szavakkal nem lehet eléggé méltatni. Tágas oszlopcsarnokai, élethű szobrai és egyéb különféle műalkotásai olyan ékességet adnak neki, hogy a Capitolium után, amely a dicső Rómát az örökkévalóságba emeli, nem látni pompásabbat az egész föld kerekségén.
Két felbecsülhetetlen értékű könyvtár is volt a városban. Régi följegyzések hiteles tanúsága szerint az alexandriai háborúban, a Caesar diktátorsága idején történt fosztogatás alkalmával, a lángok martaléka lett hétszázezer könyvtekercs, amelyet a Ptolemaeus-házból való királyok nagy szorgalommal gyűjtöttek.
Innen tizenkét mérföldre van Canopus, amely a régi hagyomány szerint Menelausnak itt eltemetett kormányosáról kapta nevét. Igen szép fekvésű hely, ellátva barátságos vendégfogadókkal; enyhe szellők járják, éghajlata egészséges. Aki erre a vidékre vetődik, azt hihetné, hogy egy másik világba került, különösen, amikor a szelek simogató fuvallatát érzi. Alexandria nem fokozatosan terjeszkedett, mint más városok, hanem már kezdettől fogva nagy területet foglalt el.
Később szörnyen meggyötörték a belső zavargások, majd évek múlva, Aurelianus uralkodása alatt, az egyenetlenségek öldöklő harcokká fajultak. Falai leomlottak, elvesztette Bruchion nevű kerületének legnagyobb részét, pedig ez volt sokáig a kiváló férfiak lakóhelye. Itt élt a grammatika berkeiben jártas Aristarchus, a tudományokat mélyrehatóan kutató Herodianus, továbbá Saccas Ammonius, Plotinus tanítómestere, és a nemes tudományok különböző területein működő sok más szerző. Köztük a tudomány sok ágában híres Chalcenterus Didymus, aki a Cicerót néha alaptalanul bírálgató hat könyvben a gúnyolódó sillographusokat utánozza, de ez a tanult emberek fülét éppúgy bántja, mint amikor egy kölyökkutya távolból vonítva ugatja a dühösen morgó oroszlánt.
Azokon kívül, akikről megemlékeztem, még sok hírneves ember élt itt régente, de manapság is megtalálhatók a különféle tudományágak a városban. Most is működnek a tudományok mesterei; a geometria mérőműszerei napvilágra hozzák a rejtett dolgokat; nem sorvadt el náluk teljesen a zeneművészet; a harmónia sem némult el egészen; most is tanulmányozzák néhányan, noha kevesen, a világmindenség és a csillagok mozgását; mások jól értenek a verseléshez.
Kevesen járatosak viszont abban a tudományban, amely megmutatja a végzet útjait. Végül az orvostudomány, amelynek segítségére a mi nem valami takarékos és mértékletes életünkben elég gyakran rá vagyunk utalva, napról napra olyan haladást mutat, hogy bár az eredmény önmagáért beszél, mégis az orvos esetében, ha tudásának hitelt akar adni, csupán annyit kell mondania, hogy Alexandriában tanult. De erről ennyi is elég. Ha pedig valaki fogékony elmével tanulmányozni akarja az isteni dolgok megértéséhez vezető különféle könyveket és a jövőbe látás forrását, azt fogja találni, hogy az effajta tudományok Egyiptomból kiindulva terjedtek el az egész világon. Itt jutottak el, mint mondják, az emberek jóval korábban, mint másutt, a különféle vallások bölcsőjéhez, és őrzik gondosan titkos irataikban az istentisztelet első csíráit.
Ennek a bölcsességnek mélyére hatolva tisztelte Pythagoras titkon az isteneket, s mindaz, amit mondott vagy akart, kétségtelen tekintélynek számított. Gyakran mutogatta Olympiában aranycombját, s időnként látni lehetett őt, amint egy sassal beszélget. Ugyanitt jósolta meg Anaxagoras, hogy kövek hullanak majd az égből, továbbá, egy kút iszapjának megtapogatása révén azt, hogy a közeljövőben földrengések lesznek.
Solon az egyiptomi papok tanításaira támaszkodva hozta józan mérséklettel törvényeit, amelyek a római jognak is szilárd alapul szolgáltak. Ezekből a kútfőkből merítette magasröptű eszméit Plato, aki párbeszédeinek gazdagságát tekintve Iuppiterrel vetélkedett. Egyiptomi útja után nagy bölcsességgel tanított.
Az egyiptomiak nagyrészt barnák és fekete hajúak, mogorvák, karcsúak és soványak. Minden csekélységért föllobbannak, civakodók és szerfölött követelőzők. Szégyellik, ha nem tudnak mutatni testükön sok-sok csíkot, amiket adó megtagadása miatt szereztek. Semmilyen kínzást nem lehetett eddig kitalálni, amely egy ottani megátalkodott rablót arra bírna, hogy akarata ellenére elárulja a saját nevét.
Ismeretes, miként a régi évkönyvek is bizonyítják, azelőtt egész Egyiptom velünk baráti kapcsolatot tartó királyok uralma alatt állt. Miután azonban Antonius és Cleopatra az actiumi tengeri ütközetben vereséget szenvedett, Octavianus Augustus elfoglalta, és provinciává tette. Libya száraz éghajlatú részét Apion király végrendeletével szereztük meg, Cyrenaet a libyai Pentapolis többi városával együtt Ptolemaeus nagylelkűen nekünk hagyományozta. Ε hosszú kitérés után visszatérek elbeszélésem tárgyához.