logo

XI Novembris AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Perzsa Birodalom leírása

A Perzsa Birodalom tizennyolc nagyobb tartományának és azok városainak leírása. Népeinek szokásai



Most, hogy idáig jutottam az elbeszélésben, csábítást érzek arra, hogy nagy vonásokban vázoljam Perzsia fekvését, miután gondosan tanulmányoztam a népeiről szóló leírásokat, amelyek közül azonban csak alig egynéhány jár közel az igazsághoz. Ennélfogva ha a leírás egy kissé hosszadalmas lesz, az csak elősegíti a pontos tájékozódást. Ugyanis aki valamilyen ismeretlen dolog megvilágítása során túlságos rövidségre törekszik, az nem azt nézi, hogy mit mutasson meg szemléltetőbben, hanem hogy mit mellőzzön.
Ez az egykor jelentéktelen királyság régebben, gyakran említett okokból, sok nevet viselt. Amikor Nagy Sándort Babylonban a halál elragadta, az országot Parthiának kezdték nevezni az alacsony származású parthus Arsacesről, aki kora ifjúságában rablóvezér volt, lassanként azonban jobb útra tért, és jeles tettek egész sorával magasra emelkedett. Sok dicső és bátor cselekedet után legyőzte Seleucus Nicatort, Nagy Sándor utódját, aki sok győzelméért kapta a Nicator melléknevet.

Arsaces, miután elűzte a macedón helyőrségeket, békében uralkodott mint alattvalóinak jóságos kormányzója és bírája. Uralma alá hajtotta, részint erőszakkal, részint méltányos egyezkedéssel vagy megfélemlítéssel a szomszédos országokat, ezt követően pedig megtöltötte Perzsiát megerősített városokkal, helyőrségekkel és várakkal, s ettől fogva a valamikor félelmetes szomszédok is kezdtek félni tőle. Végül is javakorban csendes halállal hunyt el. A nemesség és a nép egymással versenyezve közös akarattal mindenki közül elsőként emelte őt, vallási szertartásai keretében, hite szerint, a csillagokig. Innen ered, hogy ennek a népnek fennhéjázó királyai mind a mai napig a Nap és a Hold fivéreinek neveztetik magukat.
Akárcsak a mi császáraink szemében kedves és kívánatos az augustus cím, ugyanígy tettek szert hallatlan tekintélyre a valaha lenézett és alacsonyrendű parthus királyok Arsaces szerencsés vállalkozásai révén. Éppen ezért istenként tisztelik őt, és annyira mentek érdemeinek magasztalásában, hogy emberemlékezet óta csakis Arsaces nemzetségéből származó férfiú töltheti be a királyi méltóságot, s bármilyen nyilvános viszálykodásban, ami pedig nagyon gyakori náluk, mindenki óvakodik attól, mint valami szentségtöréstől, hogy kezet emeljen egy Arsacidára, akár fegyverviselő legyen, akár magánember.

Eléggé ismeretes, hogy ez a nép más népek erőszakos meghódítása után egészen a Propontisig és Thraciáig terjesztette ki uralmát, de nagyra törő és elbizakodottságukban messzire kalandozó vezéreinek kevélysége nagy veszélyekbe sodorta. Így járt legelőször Cyrus, aki mesés nagyságú hadával átkelt a Bosporus tengerszoroson, de Tomyris, a scythák királynője, egy szálig elpusztította seregét, véres bosszút állva fiaiért. Utána Darius, majd Xerxes, megváltoztatva az elemek használatát, Görögországra támadt, de miután csaknem egész seregüket szárazon és vízen elveszítették, ők maguk is alig tudtak biztonságban visszavonulni. Nem szólok Nagy Sándor hadjáratairól és arról sem, hogy végrendelete folytán az egész nemzet egyetlen utódnak uralma alá került.
Az elmondott események óta hosszú idő telt el; nálunk eleinte a consulok igazgatták az államot, később pedig a császárok jutottak hatalomra. Ezek a népek újra meg újra háborúskodtak velünk; olykor eldöntetlenül folyt a harc, többnyire azonban vereséget szenvedtek, de néha győztek is.

Most pedig a célszerűség szerint nagy vonásokban röviden leírom az egyes helyek fekvését. Ezek a vidékek hosszúságban, szélességben egyaránt messzire nyúlnak, s minden oldalról körülveszik a szigetekben bővelkedő, forgalmas Perzsa-tengert. Ennek bejárata állítólag olyan keskeny, hogy a carmaniai Harmozon-hegyfokról nehézség nélkül látni lehet a szemben levő másik hegyfokot, amelyet az ott lakók Macesnek neveznek.
A szoroson áthaladva, hatalmas tenger tárul elénk, amely Teredon városáig hajózható, ahol az Euphrates nagy vízveszteség után torkollik a tengerbe. Az egész öböl partvidékének hossza húszezer stadium, s olyan alakú, mintha lóversenypályának volna formálva. Az egész partvidéken sűrűn következnek egymás után a városok és falvak, élénk a hajóforgalom.

Ha tehát áthajózunk az említett szoroson, kelet felé a carmaniai öbölhöz jutunk, déli irányban a Canthicus nevű öböl tárul elénk, valamivel távolabb a nyugatra néző Chalites-öböl. Ezután több sziget tűnik föl, de csak néhány ismeretes közülük, az öblök pedig az Indiai-tenger révén az Óceánnal egyesülnek, amely legelőször kapja a felkelő nap perzselő sugarait, és maga is nagyon meleg. A földrajzkutatók leírása szerint az előbb körvonalazott terület a következőképpen tagolódik.

Északi sarkában a Caspi-kapuig a cadusiosokkal határos, továbbá különféle scytha törzsekkel és a félszemű vad arimaspusokkal; nyugaton Armeniával, a Niphates-hegységgel és az Asiában élő albanusokkal, valamint a Vörös-tengerrel és a nomád arabokkal, akiket később saracenusoknak neveztek. Délen Mesopotamiára tekint le.
A másik oldalon, kelet felé a Ganges folyóig nyúlik, amely az indusok földjeit választja el, majd a déli tengerbe ömlik.

Egész Perzsiában a vitaxák, vagyis a lovassági parancsnokok, királyok és satrapák által kormányzott legnagyobb tartományok – a sok kisebbet ugyanis nehéz és fölösleges volna fölsorolni – a következők: Assyria, Susiana, Media, Persis, Parthia, Nagy-Carmania, Hyrcania, Margiana, a bactrianusok, sogdianusok és sacák országa, az Imaus-hegység lábánál elterülő Scythia, a hegységen túl Serica, Aria, Paropanisadae, Drangiana, Arachosia és Gedrosia.

Valamennyi közül legközelebb van hozzánk Assyria, ez a sűrűn lakott, nagy kiterjedésű, különféle természeti kincsekben gazdag tartomány, amely régente számos nagyobb népre és településre oszlott, később egy néven egyesült, s most az egész területnek Assyria a neve. Itt a bőven termő különféle gyümölcsökön és gabonaneműeken kívül földi szurok is található a Sosingites nevű tónál, amelynek medrében a Tigris eltűnik, majd hosszú utat tesz meg a föld alatt, míg ismét föl nem bukkan.
Kőolaj is rejlik itt, amely nyúlós, mint a szurok, hasonlít a kátrányhoz is. Ha erre rászáll egy akármilyen kis madárka, nem tud újból fölrepülni, lemerül, és végleg eltűnik. Ha pedig az ilyen folyadék meggyullad, az emberi elme nem talál más szert az oltáshoz, csak homokot.

Ezen a vidéken egy hasadék is látható; ebből olyan gyilkos gőzök szivárognak ki, hogy minden élőlény, amely a közelébe megy, a szörnyű bűztől elpusztul. Ez a dögletes gőzölgés, amely egy mély kútból ered, túljutva annak száján, lakhatatlanná tenné fojtó szagával a környező tájat, ha szélességben és nem a magasban oszolna szét. Hasonló nyílást láttak egyesek állítása szerint a phrygiai Hieropolisnál.
Az ebből kipárolgó ártalmas gőz ott is megölt átható bűzével minden élőlényt, aki oda merészkedett, kivéve az eunuchokat. Ennek a jelenségnek a magyarázatát azonban a természetkutatókra bízom. Cappadociában, ahol a hagyomány szerint a híres filozófus, Apollonius született, az asbamaeumi Iuppiter-templomnál, Tyana város közelében szintén látható egy tóból feltörő forrás, amely a nagy vízmennyiségtől megduzzad, de aztán önmagába visszahúzódik, és sohasem árad túl a peremén.

Ezen a tájon van Adiabene, amelyet régebben Assyriának neveztek, de a közszokás ezt a nevet ruházta rá, mégpedig azért, mivel a hajózható Ona és Tigris folyó között terül el, tehát gázlón sohasem volt elérhető. Görögül ugyanis ”átkelni” annyi, mint diabainein. így vélekednek az öregek. Én azonban úgy tudom, hogy azon a földön két folytonosan áramló folyó van, a Diabas és az Adiabas; ezeken hajóhídon én is átkeltem.
Valószínű tehát, hogy az utóbbiról kapta nevét Diabene, mint ahogy nagy folyóról nevezték el, Homerus szerint, Egyiptomot. Ugyanígy Indiát és az Euphratensist, régebben Commagena tartományt. Továbbá Hiberiát, a jelenlegi Hispániát, a Hiberusról, a Baetica tartományt pedig a hírneves Baetis folyóról.

Ebben az Adiabenében van Ninus városa, amely egykor uralma alatt tartotta Perzsia országait, hirdetve Ninusnak, a hatalmas királynak, Semiramis férjének a nevét, valamint Ecbata-na, Arbela és Gaugamela, ahol Alexander változatos kimenetelű csaták után gyors ütközetben legyőzte Dariust.
Egész Assyriában sok város van; nevezetes közülük Apamea, más néven Mesene, továbbá Teredon, Apollónia, Vologessia és még sok hozzájuk hasonló. A legszebb és leghíresebb azonban a következő három: Babylon, amelynek falait Semiramis bitumenből rakatta – a várat ugyanis Belus hajdankori király emeltette –, valamint Ctesiphon; ezt az őskorban Vardanes építtette, később Pacorus király pedig számos lakossal és épülettel gyarapította, majd görög nevet adott neki, és Perzsia gyöngyszemévé tette. Harmadiknak következik Seleucia, Seleucus Nicator nagyszerű alkotása.

Már említettem, hogy amikor Verus caesar vezérei ostrommal bevették a várost, ledöntötték alapjairól Apollo Comaeus szobrát, Rómába vitték, ahol a főpapok a palatinusi Apolló-templomban állították föl. Mondják, hogy a szobor elhurcolása után a katonák fölgyújtották a várost, majd átkutatták a szentélyt, ahol egy szűk nyílást találtak.
Amikor kiszélesítették, hogy valamilyen értékes holmit találjanak, egy elzárt szent helyről, a chaldaeusok rejtekéből, valamilyen őseredetű vészes anyag tódult ki, amely gyógyíthatatlan betegségeket okozott, s az említett Verus és Marcus Antoninus idejében Perzsia határától a Rajnáig és Galliáig halálos járványokkal fertőzött meg mindent.

Közel van ide a chaldaeusok országa, amint ők maguk mondják, a régi filozófiának a bölcsője, mert szerintük náluk jött napvilágra a jövendölés megbízható hitelessége. Ezeket a vidékeket nagyobb folyók szelik át – másokhoz hasonlítva –, például azok, amelyeket már fölsoroltam, továbbá a Marses, a Királyi Folyó és legeslegnagyobb az Euphrates. Ez három ágra oszlik, mindegyik hajózható, és szigeteket alkot. A földművelők szorgalma révén bőven öntözi a földeket, s alkalmassá teszi a szántásra és a faültetésre.

Ezeknek a tájaknak szomszédságában terül el Susiana; itt nincs sok város. Leghíresebb közülük Susa, amely gyakran volt királyi székhely, továbbá Arsiana, Sele és Aracha. A többi kicsi és jelentéktelen. Viszont sok folyó hömpölyög ezen a vidéken; nevezetesebb az Oroates, a Harax és a Mosaeus. Ezek a Gaspi-tengert és a Vörös-tengert elválasztó homokos földszorosokon folynak végig, és vízzel látják el a tengermelléki területeket.

Balra a Hyrcanus-tengerrel érintkező Media terül el, amelyről azt olvastam, hogy az idősebb Gyrus uralkodása és Perzsia megnövekedése előtt Asia ura volt. Legyőzte az asszírokat is, akiknek számos helységét Atropatene néven egyesítve a háború jogán elfoglalta.
Harcias nép ez, s a parthusok után, akik még rajta is túltesznek, a legfélelmesebb. Négyszög alakú területen lakik. Ezeknek az országoknak a lakossága messzire nyúló területen helyezkedik el, melynek peremén igen magas hegyek emelkednek, név szerint: Zagra, Orontes és Iasonius.

A magas Coronus hegység nyugati oldalán lakó emberek bővelkednek gabonaföldekben és szőlőskertekben. A buja termékenység, a folyók és a források tiszta vize derűssé, jómódúvá teszi őket. Zöldellő rétjeiken nemes fajtájú lovak legelésznek. Régi történetírók elbeszélik, de én magam is láttam, hogy a csatába induló előkelő férfiak milyen délcegen ülik meg a naesaeusinak nevezett lovakat. Media bővelkedik városokban, városi módon épült falvakban és lakosokban. Bátran állítjuk, hogy ez a királyoknak egyik legvirágzóbb országa.

Errefelé vannak a mágusok termékeny szántóföldjei. Ha már szóba kerültek, helyénvaló egyet-mást elmondani közösségükről és tanításaikról. Plato, a nagy gondolatok kiváló hirdetője, a mágiát misztikus szóval hagistiának nevezi, és azt tanítja, hogy ez a legtisztább istentisztelet, amelynek ismeretéhez a régebbi századokban a chaldeusok titkos tanításai alapján sokban hozzájárult a bactriai Zoroaster, később pedig a bölcs Hystaspes király, Dareus apja.
Amikor Zoroaster bátran behatolt Felső-India titokzatos világába, egy lakatlan erdős vidékre ért, melynek nyugalmas csöndjét megvilágosodott szellemű brahmanok élvezik. Az ő tanácsukra tanulmányozta a világ és a csillagok mozgására vonatkozó számításokat, valamint, amennyire fölfoghatta, a szent dolgok tisztult szertartásait. Amit ott tanult, megmagyarázta a mágusoknak, azok pedig a jövendő előrelátásának tudományával együtt nemzedékről nemzedékre továbbadják az utókornak. Attól fogva évszázadok óta mind a mai napig ugyanabból a nemzetségből származó népes testület végzi az istentiszteletet.

A mágusok azt állítják – ha ugyan hinni lehet nekik –, hogy égből hullott tüzet is őriznek örökégő serpenyőkben, és ebből egy kisebb darabot valaha állítólag az asiai királyok előtt vittek szerencsehozóként. A testület létszáma régente kicsi volt; ők működtek közre a perzsa hatalmasságok megbízásából az ünnepi istentiszteleteken. Bűn volt az oltárhoz járulni vagy az áldozati állathoz nyúlni, mielőtt egy mágus pontosan előírt könyörgések kíséretében az áldozatot meg nem szentelte.
Lassanként azonban megnövekedett a mágusok száma, saját névvel egy külön nemzetséggé váltak; majorokban laknak, amelyeket nem védenek erős falak. Saját törvényeik szerint élhetnek, és a vallás tekintélye folytán nagy tiszteletben részesülnek. A régi könyvek elmondják, hogy Cambyses halála után a mágusok nemzetségéből heten ragadták magukhoz Perzsiában a királyi hatalmat. Azt is hozzáfűzik, hogy végül is leverte őket Dareus pártja; ő maga egy ló nyerítése révén jutott uralomra.

Ezen a vidéken készítik az úgynevezett méd olajat. Ha a beolajozott nyilat lazán feszített íjjal kilövik – erős légmozgástól ugyanis kialszik –, s ha az valahol megakad, akkor folytonosan ég. Ha valaki vízzel akarná eloltani, csak még inkább fölszítaná, és nem is lehet semmilyen más módon elfojtani, mint homokot szórni rá. Ezt így készítik:
A közhasználatra való olajat a szakértők valamilyen növénnyel összekeverik, jó ideig állni hagyják, míg meg nem sűrűsödik, s az illető anyagtól mérgezővé nem válik. Sűrű olajhoz hasonló másfajta szert is készítenek Perzsiában, amelyet, mint már említettem, a saját nyelvükön naftának neveznek.

Ezen a területen sok város van szétszórva; közülük a legjelentősebbek: Zombis, Patigran és Gazaca. Gazdagságra és nagyságra nézve említésre méltó még Heraclia, Arsacia, Europos, Cyropolis és Ecbatana a Iasonius-hegy lábánál, a syromedusok országában. Sok folyó szeli át ezeket a vidékeket, köztük a legnagyobbak: a Choaspes, a Gyndes, az Amardus, a Charinda, a Cambyses és a Cyrus. Ennek a szép, nagy folyónak a közkedvelt idősebb Cyrus király adta ezt a nevet a régi helyett, amikor a scythák országának meghódítására indult. Ez a folyó ugyanis ugyanolyan tekintélyes, mint amilyen ő volt, és hozzá hasonlóan óriási erővel tört magának utat, mielőtt a Caspi-tengerbe ömlött.

Ezeken a tájakon túl terül el déli irányban a tengerhez közel a régi Persis, amely bővelkedik apró gyümölcsökben, szőlőskertekben, s vizeinek bősége miatt igen kellemes vidék. Sok folyó siet ugyanis rajta keresztül a fent említett öbölbe, köztük a legnagyobbak: a Batradites, a Rogomanius, a Brisoana és a Bagrada.
Az ország belsejében vannak a legnagyobb városok – nem tudom, miért nem emeltek a tengerparton semmilyen nevezetes építményt –, közülük leghíresebb Persepolis, Ardea, Habroatis és Tragonice. Sziget csak három található itt: Tabiana, Fara és Alexandria. Persisnek északi szomszédai a parthusok, akik hóval és dérrel borított földeken laknak.

Országukat a többinél bővebb vizű Choatres folyó szeli át; legfontosabb városaik pedig: Oenunia, Moesia, Charax, Apamea, Artacana és Hecatonpylos, amelynek határától a Caspi-tenger partvidékén a Caspi-kapu nevű szorosig ezernegyven stádiumot számlálnak. Itt valamennyi vidék lakói műveletlenek és harciasak, s annyira kedvelik a harcot és a háborút, hogy mindenkinél boldogabbnak tartják azt, aki a csatában vesztette életét. Akik természetes halállal távoznak az életből, azokat nyomorultaknak és gyáváknak tekintik.
Szomszédaik keleten és délen a boldog arabok, akiket azért neveznek úgy, mert bővelkednek gabonában, állatokban, szőlőben és különféle illatszerekben. Nagy részük jobb felől a Vörös-tenger, bal felől a Perzsa-tenger partvidékén lakik. Értenek hozzá, hogy mind a két elemnek összes előnyét kihasználják.
Van itt sok rév és biztos kikötő. Sűrűn egymás mellett találhatók errefelé kereskedővárosok és fényűzően berendezett, pompás királyi kastélyok, meleg vizű természetes gyógyforrások, kristálytiszta patakok és folyók. Ráadásul az éghajlat is egészséges. Ha tehát jól megfontoljuk, azt kell hinnünk, hogy ezeknek semmi sem hiányzik a teljes boldogsághoz.
Nagy számmal vannak itt szárazföldi és tengermelléki városok, termékeny mezők és völgyek, mégis ki kell emelnünk ezeket: Geapolis, Nascos, Baraba, továbbá Nagara, Maephra, Taphra és Dioscuris. Néhány sziget is található a parthoz közel mind a két tengerben, de ezeket nem érdemes fölsorolni. Mindegyiknél nevezetesebb mégis Turgana, ahol állítólag Serapisnak van nagy temploma.

Ennek a népnek határain túl kiemelkedik magas hegycsúcsaival Carmania Maior, amely az Indiai-tengerig terjed; gabona-és gyümölcstermesztéséről nevezetes, de az arabok országainál sokkal jelentéktelenebb és kisebb. Mindazonáltal nem szűkölködik folyókban, és termékeny talajjal van megáldva. Legismertebb folyói a Sagareus, a Saganis és a Hydriacus. Kevés városa van csak, de azok bővelkednek élelmiszerekben és fényűzési cikkekben. Kiemelkedik közülük a többiek anyavárosa, Carmana, valamint Portospana, Alexandria és Hermupolis.

Beljebb hatolva a hyrcanusokhoz érünk, akiknek országát a hasonló nevű tenger mossa. Sovány földjük nem táplálja az elvetett magot, ezért kevesebb gondot fordítanak a földművelésre, inkább vadászatból élnek, mivel a vadállatok bámulatos sokféleségükkel gazdag zsákmányt ígérnek. Ezerszámra látható itt tigris és egyéb vad.
Hajói emlékszem, már elmondtam, hogy milyen cselfogásokkal szokták elejteni azokat. De azért megfogják az eke szarvát is, és a termékeny talajon bevetik a földet, az arra alkalmas helyeken pedig fákat ültetnek. Sokan a tengeri kereskedelemből élnek. Itt két, név szerint is jól ismert folyó van: az Oxus és a Maxera; ezeken az éhségtől űzött tigrisek gyakran átúsznak, és váratlanul nagy károkat okoznak azon a környéken.

Az itt lakóknak néhány kisebb helységen kívül van két jelentősebb kikötővárosuk is: Socanda és Saramanna. A szárazföld belsejében van Asmurna, Sale és a náluk ismeretesebb Hyrcana. Északon ezzel a néppel szemben, mint mondják, az abiusok, ezek a végtelenül jámbor emberek laknak, akik kevésre becsülik a földi hiúságokat, s akikről Homerus meseszerűen írja, hogy Iuppiter nyájasan tekint le rájuk Ida hegyéről.

A hyrcanusokon túl, hozzájuk közel, a margianusok leltek hazára. Csaknem mindenfelől magas hegyek veszik őket körül, ezért el vannak zárva a tengertől. Noha földjük nagy része víz hiányában sivatag, mégis van néhány városuk; legismertebb közülük Iasonion, Antiochia és Nisea.
A velük határos területeket a bactrianusok birtokolják. Valamikor harcias, hatalmas nép volt, mindig szemben állt a perzsákkal, még mielőtt meg nem hódította a szomszédos népeket, és rájuk nem ruházta saját nevét. A régi századokban itt királyok uralkodtak, akik még Arsacest is félelemben tartották. Az ország legnagyobb része, akárcsak Margiana, távol esik a tengertől, de földjében minden megterem.

A síkságon és a hegyi réteken legelésző barmaik erős, izmos lábú állatok, miként jól lehetett látni azokon a tevéken, amelyeket Mithridates hozatott innen, s amelyeket a rómaiak Cyzicus ostrománál láttak először. Sok nép él a bactrianusok uralma alatt; külön ki kell emelni a tocharokat. Italiához hasonlóan Bactria földjét sok folyó öntözi.
Az Artamis és a Zariaspes, valamint az Ochus és az Orgomanes, miután egymással párosával egyesültek, megnövelik vizükkel az Oxus hatalmas víztömegét. Vannak itt városok is különböző folyók mentén, közülük jelentősebbek: Chatracharta, Alicodra, Asta-tia, Menapila és maga Bactra, amelyről a királyság és a nemzet a nevét kapta.

Innen továbbhaladva a Sogdius-hegy lábánál élnek a sogdiu-sok; földjüket két hajózható folyó szeli keresztül, az Araxates és a Dymas. Hegygerinceken és völgyekben száguldanak le a síkságra, s a széltében-hosszában nagy kiterjedésű Oxia mocsarat alkotják. Egyéb városok között legismertebbek: Alexandria, Cyreschata és a főváros, Drepsa.
Szomszédaik a vad nép hírében álló sacák, akik csak állattenyésztésre alkalmas terméketlen földön laknak, ezért városaik sincsenek. Itt magaslik az Ascanimia és a Comedus hegy. Lent a hegyek lábánál a Lithinos pyrgos nevű helységen keresztül hosszú út vezet, amelyen a kereskedők a serekhez jutnak el.

Az Imaus és Apurius nevű hegységek lejtőin és peremén különböző scytha törzsek laknak a perzsák határain belül, az asiai sarmaták szomszédságában és az alanusokhoz közel eső területen. Mivel mindentől távol eső helyen élnek, így megbarátkoztak a magányossággal, és nagy területen vannak szétszórva. Megszokták a szegényes, nyomorúságos életmódot. Ezeken a vidékeken különböző népek tanyáznak, de fölöslegesnek tartom fölsorolni őket, mert más célt tartok szem előtt. Annyit mégis hasznos tudni, hogy e népek között, akik a mostoha körülmények miatt csaknem elérhetetlenek, akadnak barátságos, jámbor emberek is, mint például a iaxarták és a galactophagusok, akikről a költő Homerus így emlékezik meg költeményében:

vette szemügyre
tejivó jó kancafejőkét
és az igazszívű abios népnek mezejét is.

A sok folyó közül, amelyeket a természet ezeken a tájakon részint nagyobbakkal egyesít, részint pedig lejtésükhöz mérten a tengerbe visz, három ismeretes: a Rhymmus, Iaxartes, Daicus. Csupán három nevezetes város van itt: Aspabota, Chauriana és Saga. A két Scythiának ezeken a területein túl, kelet felé magas hegyek fogják körül a sereknek termékenységéről és nagy kiterjedéséről híres, nyugaton a scythákkal határos, északon és keleten hófödte pusztaságokkal érintkező, délen Indiáig és Gangesig érő országát.
Ugyanitt a hegyek nevei: Anniba, Nazauicium, Asmira, Emodus és Opurocorra. A meredek lejtők végződése után keletkezett síkságon és a messzire elnyúló földeken át két hírneves folyó hömpölyög lassú áramlással: az Oechartis és a Bautis. A különböző vidékek más-más képet mutatnak. Néhol sík a táj, másutt enyhén lejtős, és ezért bővelkedik gabonában, állatokban és gyümölcsfákban.

A termékeny földön különféle népek laknak, többek között az anthropophagusok, az anibusok, a sizygek és a chardusok, akik mindnyájan ki vannak téve az északi szélnek és a havazásnak. A keleti napot csodálhatják a rabannák, az asmirák és a valamennyiük közt legtekintélyesebb essedonok; ezekkel nyugaton szomszédosak az athagorák és az aspacarák. Délen a béták húzódnak meg a magas hegyek lejtőin.
Kevés város van itt, de mind nagy és jómódú. Legnagyobbak, legszebbek és leghíresebbek: Asmira, Essedon, Asparata és Sera. Maguk a serek egyébként békében élnek, járatlanok a fegyverforgatásban és a csatákban, s mint békés emberek, szeretik a nyugalmat, nem háborgatják szomszédaikat. Kedvező az éghajlatuk, egészséges, tiszta a levegő, nagyon kellemes, enyhe szellők fújdogálnak.

Nagy számmal vannak félárnyas erdők, ahol a fák valamilyen termését vízben való többszöri áztatással gyapjú módjára dolgozzák föl, a folyadékkal áztatott pehelyszerű anyagot igen finom szálakká fésülik, és a fonalakból a sericum szövetet készítik. Ezt régebben csak előkelő emberek szerezhették meg, de mostanában az alsóbbrendűek is egyaránt használják.
A serek maguk nyugodt életet kedvelő, igen szorgalmas emberek, kerülik a többi halandóval való érintkezést. Ha fonalak vagy egyéb holmik vásárlása céljából idegenek jönnek át a folyón, a tulajdonosok a kirakott cikkek árát egyetlen szó nélkül, csupán szemükkel adják tudtul nekik. Amellett olyan takarékosak, hogy saját áruikat eladják ugyan, de másoktól nem vásárolnak.

A sereken túl az arianusok laknak, akik állandóan ki vannak téve az északi szélnek. Országukon hajózható folyó halad át, név szerint az Arias, amely egy ugyanilyen nevű hatalmas tavat alkot. Ebben az Aria nevű országban sok város van, köztük a leghíresebbek: Vitaxa, Sarmatina, Sotira, Nisibis és Alexandria, ahonnan ezerötszáz stadium távolságra van a Caspi-tenger.
Ehhez a vidékhez legközelebb van a paropanisadák földje, amely keleten Indiára, nyugaton a Causasusra tekint, ök is a hegyek lejtőin élnek, ahol az ország legnagyobb folyója, a Gordomaris folyik keresztül, amely Bactriában ered. Van néhány városuk is, közülük említésre méltó: Agazaca, Naulibus és Or-tospana. Innen a hajózási távolság a part mentén Mediának a Caspi-szorosnál lévő határáig pontosan kétezer-kétszáz stadium. Az előbbiek szomszédjai a drangianusok, akik hegyes vidéken laknak. Folyójuk az Arabium nevet azért kapta, mert ott ered.

Egyébként roppant büszkék arra, hogy van két gazdag és híres városuk; Prophthasia és Ariaspe.
Ezeket elhagyva elénk tárul Arachosia, amely jobbra Idiáig terjed. Az egész vidéknek nevet adó hatalmas folyóból, az Indusból egy jóval kisebb, de bővizű folyó ágazik el, és egy tavat alkot, amelynek neve Arachotoskrene. Itt is vannak városok; a legjelentősebbek Alexandria, Arbaca és Ghoapsa.

Perzsia belsejében terül el Gedrosia, amely jobb felől Indiával határos. Egyéb kisebb folyókon kívül az Artabius termékenyíti meg az országot. Itt végződik az Arbitanus-hegység, amelynek lábánál az Indussal egyesülő folyók erednek, és elvesztik nevüket a jóval nagyobb folyam miatt. Néhány szigetet mellőzve, a legfontosabb városok: Ratira és Gynaecon Limen.
Nem óhajtom részletesen leírni teljes egészében a Perzsia peremén húzódó tengerpartot, hogy ne kalandozzam messzire tárgyamtól. Csupán annyit szeretnék elmondani, hogy északon a Caspi-hegységtől a fent említett szorosig terjedő tenger hosszát kilencezer stádiumra becsülik, délen pedig a Nílus torkolatától Garmania kezdetéig tizennégyezer stádiumra.

Ahol ennyi sokféle, egymástól elütő nép él együtt, ott nemcsak a tájak, hanem az emberek is különböznek. Hogy csak általánosságban jellemezzem testi tulajdonságaikat és szokásaikat, elmondhatom, hogy csaknem valamennyien soványak, bőrük barna vagy sárgás színű, kecskeszemükkel mogorván néznek. Félkör alakúan hajló szemöldökük összeér, szép szakálluk van és hosszú, bozontos hajuk. Mindnyájan különbség nélkül, még lakomákon és ünnepnapokon is, karddal övezve jelennek meg.

A görögöknek ezt a régi szokását, a nagy tekintélyű Thucydides tanúsága szerint, először az athéniak hagyták el. A legtöbben mértéktelenül hódolnak a szerelemnek, és alig tudnak betelni ágyasaik seregével; a fiúkkal való fajtalankodást azonban nem ismerik. Mindenki a vagyonához mérten vesz több vagy kevesebb feleséget. Ezért van, hogy náluk a szertelen élvezetek miatt sokfelé megoszló szerelem hamar lelohad.
Lakomákon a dőzsölést és fényűzést, főként pedig az ivásban való mértéktelenséget kerülik, mint a pestist. A királyi asztalokat nem számítva, nincs is náluk megszabott ideje az étkezésnek, hanem mindenkinek a gyomra jelzi az órát; amikor jelt ad, azt esznek, ami éppen kéznél van, és senki sem töm magába, ha már jóllakott, fölösleges ételeket. Meghökkentő, hogy mennyire igénytelenek és óvatosak.

Ha ellenséges földön kertekben vagy szőlőkben járnak, nem kívánnak meg, nem ízlelnek meg semmit sem, félve a méregtől és a titkos bűbájosságtól. Nemigen akad továbbá perzsa ember, aki mások szeme láttára állva vizelne, vagy természetes szükségletét végezné, annyira kerülik az ilyen és ehhez hasonló szeméremsértő dolgokat.
Másrészt viszont annyira esetlenül lógatják kezüket, és olyan lomhán himbálják testüket, hogy elpuhult embereknek vélnénk őket, holott elszánt harcosok, de inkább ravaszak, mint bátrak, és inkább a távolból vívott harcban félelmetesek. Csak úgy ontják a semmitmondó szavakat, bolondokat és vadkant fecsegnek, kérkedők, fontoskodók, kiállhatatlanok, mostoha vagy szerencsés viszonyok között egyaránt követelőzők; furfangosak, gőgösek, könyörtelenek. Rabszolgáikkal és alacsonyrendű emberekkel szemben az élet és halál urainak tartják magukat.

Élő embert részben vagy egészben megnyúznak. A személyük körül vagy az asztalnál foglalatoskodó szolgának nem szabad mukkannia, beszélnie vagy köpnie. A bőrök kiterítése után mindenkinek zárva van a szája. Törvényeik szörnyen kegyetlenek; különösen kíméletlenek az árulókkal és a szökevényekkel szemben. Más törvények azért visszataszítók, mert egy ember bűne miatt az egész rokonságnak pusztulnia kell.
Bíráskodással olyan törvénytudó, feddhetetlen embereket bíznak meg, akik nem szorulnak mások tanácsára. Éppen ezért nevetnek a mi szokásunkon, mely szerint nálunk olykor közjogban jártas ékesszóló embereket állítanak a tudatlanok háta mögé. Az viszont csupán hajdankori koholmány, vagy ha szokás volt is egykor, már rég megszűnt, hogy egy bírót az igazságtalanság miatt elítélt bírónak lenyúzott bőrére ültettek. Katonai képzettségükkel és fegyelmükkel, a harcászat és a fegyverforgatás állandó gyakorlásával, amiről már sokszor írtam, a legnagyobb hadseregekre is veszélyessé válhatnak.

Különösen kitűnő lovasságukban bizakodnak, ahol az összes nemes és méltóság hadakozik. A gyalogosok ugyanis gladiátorok módjára vannak fölfegyverkezve, és szolgaként teljesítik a parancsokat. Utóvédként hátul kullognak, mintha örökös rabszolgaságra volnának ítélve anélkül, hogy valaha zsoldot vagy ajándékot kapnának. Ez a vitéz és harcedzett nemzet még sok népet leigázhatott volna, ha nem gyöngítenék szüntelenül a belső és külső háborúk. Színpompás, díszes ruházatuk úgy takarja őket, hogy elöl és oldalt nyitva van, s lobogtatja a szél, mégsem marad födetlenül tetőtől talpig testüknek egyetlen része sem. Lydia és Croesus legyőzése óta szoktak hozzá ahhoz, hogy arany karpereceket és nyakláncokat, drágaköveket, de kiváltképpen gyöngyöket viseljenek.

Végezetül, röviden elmondom ennek a kőnek a keletkezését. Az indusoknál és a perzsáknál kemény, fehér tengeri kagylókban találunk gyöngyöket, ahol egy harmatcsepp behatolása révén keletkeznek az évnek bizonyos szakában. Ilyenkor ugyanis valamilyen párosodás vágya fogja el őket; gyakorta kitárulnak, és a holdvilágos harmatból nedveket szívnak föl. Az így megtermékenyített kagyló két vagy három apró gyöngyöt hoz létre, vagy pedig uniónak nevezett egyetlenegyet. Ha ilyenkor kivájjuk a kagyló belsejét, csak egyet, de nagyobbat találunk benne.
Hogy pedig ezek a képződmények inkább az éther hatására, mint tengeri táplálékból keletkeznek és növekednek, az is bizonyítja, hogy a reggeli harmatcseppek lecsapódásától a kövecskék fényesek és gömbölyűek lesznek, viszont az esti harmattól tekervényesek, vörös árnyalatúak, sőt néha foltosak.

A beszívott cseppek minősége szerint nyernek kisebb vagy nagyobb alakot különböző körülmények között. A kagylók a villámlástól félve bezáródnak, s ilyenkor igen gyakran üresek maradnak, vagy satnya gyöngyöket hoznak létre, vagy pedig szétmállanak koraszülés folytán. A gyöngy halászata nehéz és veszélyes foglalkozás, ennélfogva drágán is adják. Ez azzal magyarázható, hogy a kagylók a gyöngyhalászok lesben állása miatt kerülik a látogatott partokat, és, mint némelyek gyanítják, hozzáférhetetlen szirtek és fókatanyák közelében rejtőznek.

Jól tudom, hogy a gyöngynek egyik fajtája a brit tenger félreeső vidékein is tenyészik és halászható, de ennek kisebb az értéke.

Forrás:
Ammianus Marcellinus: Róma története