logo

VII October AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A kert védelméről és műveléséről

3. A legrégebbi szerzők élő sövény kerítés létesítését jobbnak tartják az építettnél, mivel ez nemcsak kisebb költséget kíván, hanem hosszabb élettartamú is. Ezért a tüskésbokrok ültetésével létesített kerítéssel kapcsolatban a következő útmutatást adják nekünk.

4. A területet, amit be akarsz keríteni - amint a föld az őszi napéjegyenlőség után átázik az esőktől -, körül kell keríteni kettős barázdával, amelyeknek az egymástól való távolsága három láb. Azok mélységének bőven elég két láb, ezeket télen hagyjuk üresen állni, előkészítve az oda szánt magokat. Ezek pedig az igen nagy tövisűek magvai legyenek, mint a szeder, a téli magyal, amit a görögök kynostahonnak (Krisztustövis) mondanak, mi pedig kutyatövisnek.
Ezeknek a töviseknek a magvait a lehető megérettebben kell összegyűjteni, és összekeverni megőrölt lednek lisztjével, amit vízben megáztattunk, és így fel kell kenni régi hajókötélre, vagy bármilyen más kötelékre. Miután ezek megszáradtak, a köteleket tegyük fel a padlásra. Majd negyven nappal a tél elmúlta után, - kb. a fecskék érkezése táján, mikor már feltámad a nyugati szél, február tizenharmadika után, - ha a tél folyamán víz gyűlt össze a barázdákban, merjük ki, lazítsuk meg a földet, amit ősszel kiszórtunk, és töltsük meg vele a barázdát félig.

6. Ezután előhozva a padlásról az említett kötelet, nyújtsuk ki, és mindkét barázdába hosszan belefektetve, úgy temessük be, hogy ne legyen túlságosan sok föld a kötelek fölött, - amelyeknek a fonataiban a tövisek magjai vannak, - hogy ki tudjanak kelni. Ezek kb. harminc nap múlva előbújnak, és ahogyan kezdenek növekedni, úgy kell alakítani, hogy befelé, a barázdák közötti rész felé hajoljanak.

7. Középre vesszősövényt kell készíteni, amelyet fent befutnak a tövisbokrok a kétoldali barázdából, és amelyeken mintegy támasztékokon nyugszanak addig, amíg megerősödnek. Az ilyen tövisgyepűt nem lehet kiirtani, csakis úgy, ha gyökerestül kiásod. Egyébként kétségtelenül igaz, hogy a tűz pusztítása után is jobban kinő. A régiek a kertnek leginkább ilyen módon való bekerítését ajánlják.



Fordította: Hoffmann Zsuzsanna