Nem is lett volna baj a késésből, ha a viselős, s így a szokottnál is ingerlékenyebb Poppaea Sabina, a princeps rajongásig szeretett hitvese nem árasztotta volna el szidalmaival Nerót. De Suetonius szerint ezt tette, s az érzékeny, művészlelkű császár feldühödött és belerúgott az asszonyba. Poppaea szülése megindult, és nemcsak gyermeke, hanem ő maga is belehalt a vetélésbe (Suet. Nero. 35).
Nero nem tudott napirendre térni az eset fölött. Pazar temetést rendezett az asszonynak. Testét bebalzsamoztatta, és az Iuliusok mauzóleumában helyezte örök nyugalomba (Tacit. Ann. 16, 6). Temetésén, amelyen a gyászbeszédet maga Nero tartotta, Arabia egy esztendei tömjéntermését füstölték el (Plin. N H. 12, 41, 83; Ürögdi 192). Ez a luxus már életében is kijárt Poppaeának. Nero nem kevesebb, mint ötszáz szamárkancát hozatott neki, hogy szépségápolásához, fürdőihez mindig elegendő szamártej álljon rendelkezésére (Plin. N. H. 11, 238; Dio Cass. 62, 28).
Öszvéreinek patájára arany papucsot húzatott (a rómaiak még nem ismerték a patkót), hogy méltóságának megfelelően mutatkozzék utazásai során (Dio Cass. 62, 28). Ez különösen akkor feltűnő, ha Suetoniusnak elhisszük, hogy Nero kísérete szerényen beérte azzal, hogy csupán olcsóbb, ezüst védőpapucsos öszvérekkel vonuljon ki (Suet. Nero 30). Persze az is lehet, hogy itt ugyanannak a túlzó hagyománynak, a nemesfémből készült luxus patavédőnek kétféle továbbélésével állunk szemben.
A rajongást Nero Poppaeától született kislányára is kiterjesztette. Első gyermekük, Claudia 63. január 21-én született. A boldogságtól repeső princeps azonnal megtette lányát és feleségét Augustának.
A senatus Poppaea méhét az isteneknek ajánlotta, templomot szentelt a Termékenységnek, és versenyjátékokat szavaztak meg az ünnep tiszteletére. Claudia Augusta azonban négyhónapos korában elhunyt, Poppaea újabb terhességének pedig a halálos rúgás vetett véget. Nero szerelme azonban nem múlt el.
Az első időkben egy Poppaeához megszólalásig hasonlító asszonyt hozatott magához, és vele próbált vigasztalódni, majd rátalált Sporusra, aki ugyan fiú volt, de még jobban emlékeztette a princepset elhunyt feleségére. Sporust kasztráltatta, majd kárpótlásul elvette feleségül. Az esküvőt a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt rendezték meg (Dio Cass. 62, 28).
Tacitus szerint Poppaeát nem mindenki gyászolta, sőt, erkölcstelensége és kegyetlensége miatt sokan inkább örvendeztek halálán. Ez a borostyán-színű hajával kora leghíresebb szépségének számító asszony hosszú és viharos utat járt be a császári palotáig, s ezalatt kevés olyan bűn volt, amit nem követett el. Titus Ollius és a botrányos életű, 47-ben Messalina által öngyilkosságba hajszolt, id. Poppaea Sabina lánya gazdag családban született 30 és 32 között. Nevét anyai nagyapjától, a thrákok elleni győzelméért diadalmenetben is részesült C. Poppaeus Sabinustól örökölte, illetve az ő nevét vette föl, mivel apja, T. Ollius még a jelentősebb méltóságok elérése előtt életével fizetett a különc princeps, Tiberius teljhatalmú és véres kezű praefectus praetoriójával, Seianusszal ápolt barátságáért (Tac. Ann. 13, 45; Hanslik 85-88), így Poppaea nem büszkélkedhetett vele annyira, mint nagyapjával. Az asszony 47 és 51 között hozzáment a lovagrendi Rufrius Crispinushoz.
Amikor azonban Nero aranyifjú barátja, a későbbi princeps, Otho udvarolni kezdett neki, nem tudott, de nem is akart ellenállni, sőt férjétől is elvált (akinek mellesleg ez mentette meg az életét), és feleségül ment Othóhoz. Othót Poppaea elcsábítására vagy a férfi hirtelen fellobbant szerelme sarkallta (Tac. Ann. 13, 46), vagy Nero bujtotta fel őt, mert barátjának segítségével akarta megszerezni a szépasszonyt (Tac. Hist. 1, 13; Dio Cass. 61, 11, 2; Suet. Otho 3; Plut. Galba 19).
Otho szolgálataira azonban csak addig volt szükség, amíg Nero hivatalosan Octaviával, Claudius császár lányával élt boldogtalan házasságban. Nero egyre jobban belemerült Poppaea szerelmébe, és az asszony tanácsára terveket szőtt Octavia félreállítására. Igaz, Poppaeának még két asszonnyal kellett megküzdenie, hogy Nerót tökéletesen a kezében tarthassa, Nero anyjával, Agrippinával, és a princeps szeretőjével, a felszabadított Actéval. Acte esete volt a legegyszerűbb.
A szerelmi dolgokban hatalmas tapasztalatokkal rendelkező ágyas nem szólhatott bele komolyan Agrippina, Poppaea és Octavia küzdelmébe. Ő számára az volt a legtöbb, amit elérhetett, hogy túlélte valamennyiüket, és Nerót öngyilkossága után eltemette (Suet. Nero 50). Feltűnő, hogy ugyanilyen véget ért Kr. e. 403ban a görög világot lángba borító gátlástalan politikus és hadvezér, Alkibiadés is: őt, királyok, helytartók és vezető politikusok egykori barátját, a Földközi-tenger leghatalmasabb flottájának volt parancsnokát is ágyasa, a mellette az utolsó pillanatig kitartó, volt hetaira, Timandra helyezte végső nyugalomba (Plut. Alkibiadés 39).
Agrippina 59-ben esett áldozatul vérengző fiának, s ekkor már csak Otho és Octavia állt Poppaea és Nero szerelmének útjába. Othót a princeps a távoli Lusitaniába küldte helytartónak, ahonnan csak 68ban, a császár halála után tért vissza Rómába. Octavia könnyű prédának bizonyult. Mindössze tizenhárom éves volt, amikor Nero 53-ban feleségül vette. A fiatalasszonynak nem lehettek illúziói.
Apját, Claudiust Agrippina mérgezte meg 54. október 13-án nyilván Nero tudtával, hiszen így nyílt meg számára az út a császári trón felé -, testvérét, Britannicust pedig, aki Claudius fiaként jogot formálhatott volna a princepsi címre, Nero tette el láb alól 55 februárjában. Octavia és Nero házassága ez talán kevéssé meglepő ezek után -, nem volt harmonikus, és nem is kísérte gyermekáldás. Ennek az is oka lehetett, hogy Nero figyelme túlságosan is megoszlott Acte és Poppaea között, Octaviára már nem jutott ideje, az pedig nem valószínű, hogy az asszony túlságosan kereste volna családja kiirtójának társaságát. Nero tehát arra hivatkozott Octavia félreállításakor, aminek nagyrészt ő volt az oka: Octavia meddőségére (Tac. Ann. 14, 60).
Nero állítólag többször megpróbálta megfojtani a fiatalasszonyt (Suet. Nero 35), de miután nem járt sikerrel, elvált tőle, és eltávolította az udvarból. Nero tizenkét nappal válása után feleségül vette Poppaeát. Az új asszonynak azonban nem volt elég elődje félreállítása: Poppaea ötletére házasságtöréssel vádolták meg Octaviát. Először egy alexandriai fuvolást tettek meg állítólagos szeretőjének, de Octavia szolgái ellentmondtak a képtelen vádnak. Ezek után jobban előkészítették a rágalmakat. Anicetust, a misenumi flotta parancsnokát kérték fel, hogy bizonyítsa: ő volt a szeretője Octaviának (Tacit. Ann. 14, 62; Suet. Nero 35).
Anicetusnak nem volt veszítenivalója. Ő hajtotta végre annak idején az Agrippina elleni merényletet. Ha nem akarta, hogy a princeps egyszer csak őt kiáltsa ki egyedüli vétkesnek, teljesítenie kellett a parancsot. Voltaképpen jól járt. A princeps volt feleségének állítólagos elcsábítójaként Szardínia szigetére száműzték, ahol később természetes halált halt és ez nagy szó volt abban az időben.
Octaviát azonban száműzték Campaniába, majd Pandateria szigetére, végül pedig sajátos öngyilkosságot rendeztek neki. Lekötözték, felvágták az ereit, s mivel a sokkos állapotban lévő, mindössze huszonkét éves Octavia ereiből alig csordogált a vér, a forró fürdő gőzével fojtották meg. Fejét Poppaea parancsára levágták, és Rómába vitték, ahol a vetélytársnő alaposan kigyönyörködte magát benne (Tacit. Ann. 14, 64). Poppaea győzött.
A senatus a templomoknak ajándékokat szavazott meg, és hálaadást tartott az isteneknek. Vannak, akik kétségbe vonják, hogy Nero cselekedeteit ekkoriban meghatározták az asszonyok, akiknek a befolyása alatt állt (Cizek 179), de a történtek ezt a befolyást látszanak igazolni.
Az eddigiek alapján azonban kétségeink támadhatnak Poppaea halálának ismertetett körülményeivel kapcsolatban. Nerónak, akármennyire ragaszkodott is feleségéhez, eléggé torz volt a személyisége ahhoz, hogy gondolkodás nélkül belerúgjon abba, akit a legjobban szeret. De Poppaeáról el lehet-e képzelni azt, hogy „a viselés, beteg asszony szidalmakkal árasztotta el, mikor egyszer nagyon későn tért haza a kocsiversenyről" (Suet. Nero 35, Kis Ferencné ford.)? Ez a kispolgári házsártosság nehezen egyeztethető össze azzal, amit erről a hidegfejű, gátlástalan asszonyról tudunk, aki „sem a maga, sem a más érzelmeinek nem kötelezte le magát; oda irányította érzékiségét, ahonnan haszon mutatkozott" (Tacit. Ann. 13, 45. Borzsák I. ford.).
Róma égése (64. július 18-27.) után Nero feltehetőleg a Domus Aurea már elkészült szárnyában lakott. E városrésznyi palotában legfeljebb véletlenül akadhatott össze a princeps zsörtölődő feleségével, amikor a megbeszéltnél később ért haza. Vagy egyáltalán, lehetséges, hogy Nerónak be kellett számolnia arról, hogy a saját maga által alapított ünnepi játékokról, ahol mellesleg minden díjat összenyert, mikor tér meg asszonykájához? Ez valóságos képtelenség. De akkor miért halt meg Poppaea?