logo

XXVIII Junius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Gracchus visszatér Rómába

Gracchus azonban tudta, hogy itt ellenfeleinek keze működik közre, akik ily módon iparkodnak őt Rómától távol tartani. Elhatározta tehát, hogy szembeszáll ellenfeleivel. Még csak szabadságot sem kért, hanem önkényesen otthagyta állomáshelyét és visszatért Rómába. Elöljáróját Aurelius Orestes proconsult csak 122-ben váltották fel.
Gracchus hirtelen megjelenése, közvetlenül a fregellaei lázadás leverését követőleg, az optimatákat érthető módon megdöbbentette. Ugyanakkor a nép őt kitörő örömmel üdvözölte. Akárcsak bátyja, ő is meglepetésszerű rajtaütéssel kezdte meg akcióját. A nemes urak elképzelhetetlennek tartották, hogy C. Gracchus olyan vakmerő legyen, hogy a szokásjog ellenére, felváltása előtt otthagyja a beosztását. Hogy ezután a bevezetés után mi fog történni, mindenki tudhatta.

A censorok C. Gracchust a provincia önkényes elhagyása miatt felelősségre vonták és ő fényes ékesszólással tisztázta magát. Előadta, hogy nem tíz évi katonai szolgálatot teljesített, mint ahogy azt a törvény megköveteli, hanem 12 évit; hogy egy év helyett két évig volt questor (126. kezdete - 124. közepe), hogy hivatalát nem használta fel vagyon gyűjtésre, ellenkezőleg tele pénztárcával ment el Sardiniába és azt üresen hozta vissza, míg mások, kik kevésbbé intaktak, boroskancsóikban hozzák vissza Rómába az összerabolt aranyat és ezüstöt. Szónoklatával teljes diadalt aratott, a censorok kénytelenek voltak őt felmenteni.

A kormányzat ezen a kudarcon sem okult. Épen akkor folyt javában a vizsgálat a fregellaei lázadás ügyében. A győztes nemesség kompromittálni akarta politikailag. Azzal vádolták meg, hogy ő a felkelés egyik értelmi szerzője. Nem került különösebb fáradtságba a vádat megalapozni.
Mindenki tudott arról, hogy Gracchus összeköttetésben áll a latinokkal és hogy több népvezérrel együtt híve a szövetségesek egyenjogúsításának. Csak azt kellett tehát bebizonyítani, hogy Flaccus javaslata és a felkelés között nemcsak okozati, hanem tárgyi kapcsolat is áll fenn, hogy Flaccus (következéskép maga Gracchus is) a rogatio Fulvia elejtése után a szövetségeseket lázadásra bíztatták volna fel. De éppen ezt nem sikerült tárgyi bizonyítékokkal megalapozniuk s C. Gracchus egy nagyszerű beszédben feltárta a szerepét.

Miután ekként ellenfelein kettős győzelmet aratott, semmi sem akadályozhatta meg, hogy feltett szándékának megfelelően a 123. évre pályázhasson a néptribunságra. Mivel az agrár-triumviri hivatalát is megtartja, komoly hivatali hatalma lesz akciója megkezdéséhez. Mindenki tudta azt, hogy Gracchus azzal a szándékkal tért vissza Rómába, hogy a tribunságra pályázzon és bátyja félbeszakadt reformművét folytassa. Ezért akarták az optimaták őt visszaérkezésekor elgáncsolni.
Most, miután kísérleteik csütörtököt mondtak s a bekövetkezendőket nem tudták már elhárítani, minden igyekezetük. arra irányult, hogy a legélesebb és legkíméletlenebb politikai rágalomhadjáratot indítsák meg ellene. Ekkor kezdték terjeszteni róla azokat a rágalmakat, melyekről fentebb tettünk említést.

Maguk a forrásaink sincsenek tisztában azokkal a vezető motívumokkal, melyek C. Gracchus cselekvését irányították. Az optimaták megmérgezték nemcsak a tömegek felfogását, hanem a történetírókat is. Plutarchus C. Gracchusról írt életrajzában arról szól, hogy a nagy tribun örömmel fogadta el a Sardiniába szóló kiküldetését, mert jó ürügy volt arra, hogy a nép és bárátai részéről jövő unszolások alól kibújjon, mert ezek a nemesi kormányzat elleni fellépésre ösztönözték. Pedig nem lehet kétséges, hogy C. Gracchust eszmei szempontok vezették és politikai akcióinak horderejét értékelni tudta.
Teljesen tisztában volt feladatának veszélyes voltával. Ha emlékezetébe jutott bátyjának véres alakja, ha csaknem fizikálisan érezte ellenfeleinek vad gyűlöletét, s ha eszébe jutott, hogy őt, az előkelő nemesi család sarját, az egész nemesség megveti és hogy osztályos társai veszedelmes és őrült demagógnak tartják, valóban joggal visszariadhatott volna attól, hogy a túl hatalmas nemességgel szembeszálljon. De a tribun hatalmas akaraterővel rendelkezett és erős meggyőződése, fanatikus hite fűtötte.

Eddigi pályáján éppen eléggé elkötelezte magát a nép ügye mellett. Ha mindezeket fontolóra vesszük, meg kell értenünk azt a nagy lelki vívódást, melyet Plutarchus egy kissé romantikus színezettel fest le. Az életrajzíró költői részlete, hogy a meggyilkolt fivér megjelenik álmában és felszólítja Gaiust, hogy teljesítse kötelességét a néppel szemben, mert sorsát senki sem tudja elkerülni, közvetlen és mesteri.
Egyes modern történészek túl sokat foglalkoznak Gaius Gracchus lelki vívódásaival és az ősforrások kutatásával, de ugyanakkor megfeledkeznek azokról a tömegekről, melyek a gracchusi mozgalom forradalmi kirobbanását siettették. Nem csak két zseniális nagy szónoknak és forradalmárnak személyi akcióiról volt itt szó, hanem az agrár- és Gaiustól kezdve a városi tömegek hatalmas forradalmáról is, melyet ekkorra már a folytatott hosszú harcok teljesen elmérgesítettek. Ebben a megmérgezett légkörben, a küzdelmek előestéjén, a nemesség által kolportált rágalmazó hírek mély benyomást váltottak ki.

A nép lelkében még élénk erővel benne élt az államalkotmány és a hatalom reprezentánsainak mélységes tisztelete és a rómaiságnak talán túlfokozott önérzete és tudata. Ezért az a vád, hogy C. Gracchus az egyeduralomra tör s hogy a szövetséges lázadást felbujtotta, kétségtelenül nagy hatást váltott ki a nép körében is. A fővárosi proletáriátus az arisztokrácia klientélájához tartozott és annak erős befolyása alatt állott.
Sokszor hangoztatták már a plebs urbana szűkkeblűségét. És bizonyos, hogy ez a városi nép most sem üdvözölte különös lelkesedéssel azt a gondolatot, hogy a polgárjogot a szövetségesekre is kiterjesszék. Felébredt bennük is a kiváltságos rétegek rövidlátó önzése. Valóságos paródiája ez a felsőbb társadalmi kategóriák merev elzárkózottságának.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)