logo

XXVIII Junius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Gaius Sempronius Gracchus ifjúsága

Gaius Sempronius Gracchus 153-ban született, tehát 9 évvel volt fiatalabb Tiberiusnál. Valószínűleg már kora ifjúságában eljegyezték Liciniával, P. Licinius Crassus leányával, akit aztán még mint gyermek-ifjú elvett feleségül és a legnagyobb boldogságban éltek egymással, köztudomás szerint, mintaszerű családi életet. Katonai szolgálatát 138-ban kezdte meg, majd-134-ben elkisérte sógorát, Scipio Aemilianust Hispaniába. Innen azonban rövidesen visszatérhetett, mert már a következő év nyarán, midőn bátyját meggyilkolják, Rómában találjuk.
Távolléte alatt megválasztották földosztó triumvirnek s bár nagyon fiatal volt hozzá, bátyja a következő évre tribunnak akarja megválasztatni. Mint ökölcsapás érte bátyjának brutális meggyilkolása, azé a csupa szív és lélekemberé, kit az ifjú csaknem rajongásig szeretett. A gyilkosság után akkor kapja a második ökölcsapást, midőn az elvakult ellenforradalmárok a meggyilkolt tribunnak még a holttestét sem adják ki, hanem a Tiberisbe vetik.

Első politikai nyilvános szereplése röviddel ez után volt. Barátját, Vettiust védelmezi a bíróság előtt. Gaius már első fellépésénél fényes sikert arat. Szónoki heve és ereje magával ragadja a tömeget, amely már akkor benne látta eljövendő vezérét. A kortársak már most meg kell, hogy állapítsák, hogy Gaius mint szónok még bátyjánál is kiválóbb és összes kortársait felülmúlja. Határozott, gyors beszédű ember, heves természet, ki a tömegeket magával képes rántani.
A forradalom vérbefojtása a gracchusi mozgalmat csak rövid időre hallgattatja el, amely idő alatt Gaius is kénytelen a nyilvánosságtól visszavonulni. Talán ez életének egyetlen időszaka, mikor családjának élhetett. Ez azonban rövid ideig tartott; már 132-ben ott látjuk a triumvirek, apósa Crassus és Claudius Pulcher társaságában, majd 130-tól kezdve az új triumvirekkel, M. Fulvius Flaccussal és C. Papirius Carboval. Bátyjához való nagy ragaszkodása mellett elvbeli közösség vezeti előre politikai pályafutásán.

Amidőn Hispaniából visszatért, sógora, Scipio Aemili- anus bátyját elitélő beszédeit hallja, a szakítás közöttük azonnal bekövetkezik. 1M-ben nyilvánosság előtt támadja meg Scipiot. C. Carbo javaslatát tárgyalják, amely a tribunok újraválasztásáról szól. Hatalmas beszédében a tömegek részvétét igyekszik felkelteni tragikus sorsú bátyja iránt és rámutat arra, hogy ugyanazok az ellenségek az ő életét is elpusztítással fenyegetik. És a javaslat mégis elbukik, de Gracchusra felfigyel a nemesség és biztos pillantással azonnal felismeri benne eljövendő veszedelmes ellenfelét. Valószínűleg ezidőtájt tartja a részleteiben nem ismert, in Pompilium et matronas beszédét is.
Gaiust egészen 129-ig évről évre újra választják triumvirnek s ebbeli minőségében igen eredményes munkát fejt ki, bár a demokráciának akkoriban még nem ő, hanem az első években Crassus, később pedig Carbo és Flaccus a vezérei.

129. után továbbra is triumvir marad, de a földosztó bizottság működését a nemesség megbénította s így Gaius tétlenségre van kárhoztatva. Forrásaink ezt a tétlenséget félre- magyarázzák, mert azt állítják, hogy félve bátyja sorsától, kerüli a nyilvános szereplést és az összeütközéseket. Lehet, hogy voltak határozatlan percei, lehet, hogy volt olyan idő, amikor elvesztette a hitét a reformmozgalom sikerében, de ez csak rövid ideig tarthatott. Kiben akkora fanatikus igazságérzet él, kiben akkora nagy elhatározó és cselekvő erő lappang, s aki annyira meg van győződve a maga elhivatottságáról, nem maradhat soká tétlenül.
Nyomott lelkiállapotban történhetett meg vele az, amit róla a hagyomány elmond. Abban az időtájban, midőn questorrá választják, bátyjának szelleme megjelenik álmában és cselekvésre sarkallja őt. A szellem ezt mondja neki: „Mit késlekedsz? Sorsod, mely számodra kijelöltetett, hogy ugyanúgy élj és halj meg, mint én, amúgy sem kerülheted el!" Ez a kétkedés és késlekedés, amit az életrajzírók annyira kiszíneznek, csak átmeneti volt, ami felmerül minden nagy emberben, ha az élete fordulópontjához jut. Jogos kétkedéssel nézhetett a jövő elé. Előtte állott bátyja véres holtteste, fiatal éveinek lendülettel, de sikertelenül, elismerés nélkül vívott küzdelmei, a kormányzat és a nemesség engesztelhetetlen gyűlölete és megvetése, mellyel legnemesebb szándékait is fogadták.



Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)