logo

XXVIII Junius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szabad földművelők számának a csökkenése

Így azután nem szabad csodálkoznunk azon, hogy a szabadbirtokos parasztság a tributum eltörlése dacára is elszegényedett és számbelileg összeolvadt, a latin coloniák mindjobban eladósodtak és súlyosabb haditerhük lévén, mint a római jogú lakosságnak, még nagyobb mértékben elnéptelenedtek.
Etruriában 134-ben nem volt más, csak tőkepénzes és rabszolga s mindinkább erre a sorsra volt ítélve az egész itáliai parasztság, aminek a legmegfelelőbb képét akkor kapjuk meg, ha az egymás után tartott censusok számadatait összehasonlítjuk s abból követ kezdhetünk a szabad lakosság helyzetének a rosszabbodására.

A catoi és scipioi korszak több szociális érzékkel bíró nemesi kormányzata alatt legalább még emelkedett valamelyes mértékben a polgárság létszáma, de a pénzarisztokrácia uralomra jutása után szembetűnő csökkenés állott be.

159-ben még 328.000 fegyverfogható polgár volt,
154-ben már 324.000 s átmeneti emelkedés után
141-ben 327.000-re emelkedett a polgárok száma, de
131-re 319.000-re csökkent.

Ez az ijesztő mérvű hanyatlás, melynek alapját a kétségbe nem vonható számadatok igazolják, a legszembetűnőbb bizonyítékául szolgálhatott annak, hogy az optimata uralom rablógazdálkodása minő veszedelmeket rejteget magában.
A hazatérő földművesek hozzákezdve újból munkájukhoz, tapasztalhatták, hogy nemcsak maguk termesztette gabonáját nem tudják értékesíteni, mert a félállati sorban tartott rabszolgákkal termelő nagybirtokok olcsóbb árakat tudnak produkálni, hanem talán még maguknak is érdemes gabonát vásárolni, mert az olcsóbba kerül, mintha maguk termesztenék azt.
Ha a paraszti kisbirtokos eddig tönkre nem ment, dobra került ezután, mert a visszatérő paraszt nem tudta az adósságokat jövedelméből fedezni, még kevésbé tudott befektetéseket csinálni s ebben az emberfeletti küzdelemben előbb-utóbbi felőrlődtek a földművelő idegei is. Ilyen körülmények között a földművelő számára valóságos csábító ajánlatként hangzott, ha a nagybirtokos földjét megvette s őt akár feles gazdaként, akár pedig munkafelügyelőként alkalmazta. Egy eladósodott gazda úgy sem tehetett mást, minthogy földjét otthagyva Rómába költözött s felcsapott annyi osztályos társa példájára az állam által eltartott fővárosi proletárnak.

Kétségtelen, hogy a nagybirtok is ezidőtájt nagy krízisen ment át, mert a siciliai olcsó gabona és a provinciális állattenyésztés versenyével szemben alulmaradt, annál is inkább, mert Itália földje kevésbé volt termékeny. De ez a krízis csak átmeneti jellegű lehetett s a tőkeerős vállalkozásokat el nem senyveszthette.
A kisbirtokok pusztulását elsősorban nem ezek a belső okok, hanem a latifundiális politika és a földművelés kevésbé termelékeny volta okozta. A kisember már az eddigiekben is kénytelen volt a nagybirtokokon napszámos és szakképzett, megbízható egyént igénylő szakmunkát vállalni. Most ettől fokozatosan elesett.
Ha meggondoljuk azt, hogy a jó termőfölddel bíró Padus-menti síkságon fekvő coloniák földművessége virágzott s életrevalóságával az eredeti kelta lakosságot mindinkább háttérbe szorította, majd romanizálta s hogy azok a coloniák, ahol a polgárok a földosztásnál több hold földet kaptak, amelyből egészséges középbirtok is képződhetett, fenntartották magukat, — megtaláljuk a krízisnek egy másik fő okát, amely abban állott, hogy az apró törpe gazdaságok nem lehettek oly e1leYiállóképe-sek, mint ezek a jobban dotált középparaszti gazdaságok.

Nem lehet tehát eléggé súlyosan bírálni azt a gazdasági politikát, mely ezt a törvényszerűséget fel nem ismerte és nem gondoskodott minden telepítésnél hasonlóan a telepesekről. Jellemző, hogy még a kiválóan képzett gyakorlati mezőgazda M. Cato sem ismerte fel a gazdasági krízis valódi belső okait, hogy a nagybirtokok felhalmozódása és a kisbirtokok szétporlódása mily veszéllyel jár s hogy az ager publicus jogtalan occupációja tulajdonképpen: a kisparasztság alól húzza ki a talajt, mert ezáltal a rendelkezésre álló közföldeket, mint egyedüli földbirtokpótlékot vonják meg tőle s a legelők kisajátításával megakadályozzák, hogy a rentabilisabb állattenyésztésre térhessenek át.
Cato is, mint a legtöbb római, politikus és közgazdász egyaránt, rabja egy moralizáló felfogásnak, mely a régi erkölcsök helyreállításától reméli minden bajnak a megszüntetését. Propagandát indít, dicséri a falusi élet szépségeit és egészséges voltát, ahelyett, hogy erőteljes rendeleteket és célirányos gazdaságpolitikát sürgetne és az egészségesebb földmegosztást követelné. Különben személy szerint ő sem volt különb, mint a többi nemesek, birtokait épp úgy rabszolgákkal műveltette s ezen a réven igyekezett minél nagyobb haszonra szert tenni.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)