logo

XXVIII Junius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A liciniusi törvény utáni idők

A lex Licinia-Sextia korszakalkotó a római fölmegoszlás történetében. Először szabályozta az állami földek occupációjának a kérdését s annak határt szabott. Természetesen a törvény tiltó jellege nem akadályozhatta meg, hogy ezt az évszázados birtokszerző módszert továbbra is alkalmazzák. Az újonnan megalakuló hivatalnoknemesség, melyben természetesen több mint egy évszázadon keresztül a patricius elemek képezték a többséget, a hatalomnak oly kizárólagos birtokosa volt, hogy a törvény betartása csaknem kizártnak látszott. Egyébként abból a körülményből, hogy maga az egyik törvényhozó szintén túllépte a saját törvényei által szabott korlátokat, arra kell következtetnünk, hogy a felkapaszkodott plebeiusi családoknak most a hatalom birtokában szintúgy az érdekükben állott, hogy az occupációs tilalmat ne tartsák be, mint patricius osztályos-társaiknak.
Egyébként is a törvénynek meg volt az a nagy hibája, hogy pusztán negatív rendelkezést tartalmazott és nem jelölt ki semmiféle hatóságot, vagy testületet, hogy az a törvény végrehajtását ellenőrizze. Ennek az volt következménye, hogy a plebeiusi arisztokrácia, részesülvén az occupációk előnyeiben, tűrte, hogy a lex Licinia-Sextiát a következő évszázadokban ne hajtsák végre. Az első évtizedekben bizonyára hoztak egy pár ítéletet is a túlkapások ellen, később azonban a tilalmat nem vették oly szigorúan, majd később a római magistratusok tétlenül nézték a közföldek birtokbavételét, sőt bizonyos tekintetben segédkezet is nyújtottak hozzá. Ily körülmények között természetesen hiába kutatjuk azt, hogy ennek a nagyjelentőségű törvénynek melyek voltak a közgazdasági kihatásai.

Az occupáció rendszere mellett még egy másik visszaélés is elősegítette a nagybirtokok kialakulását. A túl szigorú adóstörvények, melyek a római hitelellátást mindenkor megbénították és amelyek antiszociális formájukban igen sok egzisztenciát juttattak tönkre, karöltve a háborúk pusztításaival és a kisparasztok hosszú hadi szolgálatával, előbb a földművelők széles rétegeinek eladósodását, később pedig a kisparaszti birtokok tömeges eladását vonták maguk után. Mindez a nagybirtokok kialakulását a maga közvetett kihatásainál fogva nemcsak, hogy elősegítette, hanem siettette is.
A samnit háborúk, továbbá Dél-itália meghódítása nemcsak az ott lévő nagyszámú görög város iparát és kereskedelmét tették tönkre, hanem egyúttal elpusztították az ott lakó italus törzsek virágzó mezőgazdaságát is. Dél-Itália paraszti gazdaságai telje-mm tönkrementek s egész országrészek áttértek a külterjes legelőgazdálkodásra. Ezen a területrészen az ott levő óriási mami földeken alakulnak ki az első latifundiumok, melyek csaknem kizárólag állattenyésztéssel foglalkoznak.

A gabona és olajtermesztésre használt területrészeken egyelőre még nem végeznek nagyüzemi gazdálkodást, jelentős részüket vagy bérletbe (precarii), vagy pedig részgazdálkodásba (partiarii) adják ki. A nagyüzemi termelés csak a Krisztus előtti III. század végén, főként külső tapasztalatok nyomán fejlődik ki. Közép-Itália meghódítása alkalmával a legyőzöttekkel szemben nem alkalmazták a legteljesebb szigorúsággal a római hadijogot. Lényegesen megváltozott a helyzet azonban Dél-Itália meghódításakor, illetve a külső nem rokon népek által lakott földterületek birtokbavételénél. Ily területrészek elfoglalásánál a föld nagyobb részét nyilvánították ki köztulajdonnak, és a legyőzötteket nagyobb számban vetették rabszolgasorsra.
Ebben a korban a nagybirtokosok nagyszámú külföldi rabszolgát vásárolnak össze és a rabszolgák felhasználásával áttérnek az ültetvényes nagyüzemi gazdálkodásra. A rabszolga-gazdálkodás, melyet a római nemesség űzött, dömpingszerűen rombolólak hatott a kisparaszti és középbirtokosi gazdálkodásra. A vidék lassan elnéptelenedik, a kisparaszti gazdaságok tömegének helyére lassú fejlődési folyamat végső következményeként a nagybirtok végeláthatatlan nagy területe kerül, melynek sivár egyhangúságát csak helyenként tarkítja egy-egy néptelen major, udvarház s napokon keresztül utazhat az ember, míg marha és juhnyájak, rabszolgamunkások után egy-egy szabad parasztra is talál.

Nemcsak a pusztító háborúk csökkentik a római polgárság számát. A censorok által tartott népszámlálások adatai még a II. pún háború és a keleti háborúk korában is a római polgárság számának lassú emelkedését mutatják. Ezzel szemben abban az időszakban, amidőn a nagybirtok-gazdálkodás uralomra és virágzásra jut, a következő két számadatot találjuk.

163-ban a római polgárok száma még 337.000, míg 30 évvel később, 135-ben számuk már csak 318.000. Ezek a számok mindennél ékesebben bizonyítják, hogy a nemzetfenntartó agrár népesség pusztulása mily súlyos következményekkel járt.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)