logo

II Quintilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Gracchusok jellemzése.

A legnehezebb feladatok egyike jellemezni a két Gracchust, kiknek céljai, működése, politikájuknak későbbi következményei és kihatása felett kortársaik, a következő nemzedék és az utókor oly sokféleképen formálta meg a maga véleményét. Mindkét Gracchus reformmozgalma végén forradalomba torkollott bele s a győztes ellenforradalom nemcsak véres bosszút állt az újítókon és szűkebb híveiken, hanem egyúttal befeketítette emléküket, utálttá tette nevüket.
Az ellenforradalmi korszak megítélése szerint mindkét Gracchus könnyelmű, elhamarkodott ifjú, aki anélkül, hogy megfontolná, hogy újításaik mily veszedelmesek a köztársaságra, a fennálló rendre nézve, vakon rohannak a pusztulásba s mint egy őrült, kétségbeesetten igyekeznek felforgatni, vérbe borítani az államot. Ez az álláspont megtagad a Gracchusoktól minden nemesebb célkitűzést, minden államférfiúi képességet, személyi bosszúállás, vagy más alacsony emberi szenvedélyek vezetik őket. Ily veszélyes ellenfelekkel szemben Scipio Nasica és Opimius erőszakos fellépése nemcsak, hogy megbocsátható tett, hanem az egyedüli mód a köztársaság megmentésére.
Aki a fennálló rend gyökeres megváltoztatására törekszik, a harc, küzdelem során előbb-utóbb a forradalom terére kell, hogy átlépjen. Mindkét Gracchus forradalmár lett pályafutása végén. A senatorialis kormányzat, az optimaták uralma végveszedelemben forgott, lehet-e csodálkozni ilyen körülmények között azon, hogy a kortársak s a következő korszak azt állítják a Gracchusokról, hogy céljuk az egyeduralom megalapítása?

Ha a Gracchusokról szóló kritikákat szétbontjuk, rájövünk arra, hogy azok jelentős része az ellenséges propaganda szülöttje. Cicero abban a körben nevelkedik, mely a mérsékeltek nézőpontjából a Gracchusokat veszélyes felforgatóknak tartja. A két Mucius önmagát igazolja akkor, ha a Gracchusokat szigorú bírálatban részesíti. L. Licinius Crassus, ki a lovagrend előjogai ellen küzd, Gaiusban a lex iudiciaria megalkotóját kell, hogy kárhoztassa. Ugyanez a Cicero egy életen át előharcosa a köztársasági államrendnek és híve a senatusnak, ellensége a földreformoknak s élete legnagyobb katasztrófáit az újítókkal szembeni összeütközései idézik elő. Lehet-e csodálkozni azon, hogy a Gracchusok nem lehetnek az ő politikai ideáljai?
Csakhogy a tömegek szemében a Gracchusok a nép előharcosai, tiszta, ragyogó, az eszmékért életüket adó ideálok, épen ezért nyilvánosság előtt Cicero nem meri róluk a valódi véleményét megmondani és talán maga sem tud szabadulni attól a varázslatos hatástól, melyet rá üstökösszerű életükkel, fényes tehetségükkel és erkölcsi feddhetetlenségükkel gyakoroltak.

A két Gracchus közül az idősebbik a rokonszenvesebb. d az aki elveiért szakít családi hagyományaival, a múlttal és a meggyőződés fanatizmusával harcolja meg a maga harcát. Öccse lehet nála tehetségesebb, mint államférfiú és mint szónok, de nem éri el őt abban a nyílt, egyenes politikai vonalvezetésben, abban a végzetességig kemény kitartásban, ami Tiberiust jellemzi. Tiberius az itálus agrártömegek prófétája, Gaius az egész államéletet újjá akarja alkotni s minden erejével, minden reformintézkedésével a régi senatoriális államrend megsemmisítésére törekszik.

Ha azt a környezetet, melyből ez a két politikus pályája útnak indult, tekintetbe vesszük, lehetetlen fel nem fedeznünk azt a rokon vonást, mely minden arisztokrata reformert Scipio Africanustól lulius Caesarig e-képpen jellemez. A Gracchusok egész politikai pályafutása arra mutat, hogy ők mindvégig megmaradtak arisztokratának s ha őseikre nem is gőgből hivatkoznak, hanem azok történelmi kiválóságával igyekeznek a maguk nagy áldozathozatalát bizonyítani, annyi bizonyos, hogy a gracchusi család, a Scipiók minden lelki előkelőségét magukkal vitték át a politikába is. Corneliának és nevelőiknek köszönhették magas görögös műveltségüket, tiszta latinságukat és nemes erkölcseiket.
A családi ház polgári jólétet és előhaladást biztosított a számukra s ha nem is voltak gazdagok, anyagi gondoktól és szempontoktól mentesen foglalkozhattak a nép ügyével. Tiberiusban több van atyja merevségéből, keménységéből, ő belsőleg még az előző korszak moralista nemese, a hajlíthatatlan, tisztakezű főúr.

Öccse, Gaius, miután Róma leggazdagabb emberének lányát, Liciniát vette nőül, gazdag lesz és fényes, előkelő lakást rendez be magának. Mindkét Gracchus csupa lélek és szeretet, még a római történetben is páratlan az a családi összetartozás, ami a testvéreket egymáshoz fűzi. A fiatalabbik testvér valósággal rajong bátyjáért és élethivatásnak tekinti, hogy továbbhaladjon az általa megkezdett úton. Ugyanily szoros a kapcsolat az anya és gyermekei között és Gaius az első fiatalság első szerelmével tart ki mindig Licinia mellett, házasságuk köztudottan mintaszerű.
Mindkét testvér messze felette áll kortársainak jellemük tisztasága, minden anyagi érdektől mentessége és a politikai eszközök megválogatása tekintetében. Mindaz, amit forrásaink alapján róluk elmondhatunk, a maga összességében csaknem egy bántóan korrekt, ideális férfiportrét ad, olyan egyéniséget, mint amilyent csak a romantikus iskola regényírói tudnak megrajzolni.

Tiberiusnak teljesen új utat kellett a mozgalom számára teremteni. Ezért az ő élete terhesebb, felelősségteljesebb. Megoldásokat kellett kutatnia, új módszert, új pártot teremteni, közhangulatot formálni, áttörni évszázadok tradicióit, megrögzöttségeit. Gaius ezért állhat azután sokkal több eredménnyel elő s bár már az ókoriak a fiatalabbik testvért messze bátyja fölé helyezik, nem lehetünk igazságtalanok egy új politikai irányzat úttörőjével szemben.
Kétségkívül Gaius ragyogóbb tehetség; mint politikus tökéletesebben áttekinti a közhelyzetet, felismeri ellenfelei gyengéjét, kíméletlenebbül tudja a helyzetet kihasználni. Merészebb, lendületesebb s ha nincs is oly fanatikus meggyőződésű, mint bátyja, de hevíti a bosszú, előrelendíti tetteiben nagyobb mozgékonysága és Caesarhoz hasonlóan szenvedélyes cselekvési láza. Mint szónok is kiválóbb. Vérbeli forradalmár. Ingerlékeny, idegei pattanásig feszültek, tudja és érzi, hogy végzetét nem kerüli el, ifjan az ellenfelei áldozata lesz előbb-utóbb. Épen ezért kevés ideje van hátra, rohannia kell és ezért oly megdöbbentően esemény gazdag egyébként rövid pályafutása.

Az ily egyéniségek tömegeket mozgósítanak és mindenre-kész hívőtábort teremtenek maguknak, akik a vezérrel együtt buknak és pusztulnak el. A tömegek leghatalmasabb erejű megmozgatói a szónoklatok.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)