logo

II Quintilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Gracchusok egyeduralmi törekvései

Meglehetősen elterjedt felfogás, hogy az ókori demokratikus megmozdulások szükségképen idézték elő a monarchiára való áttérést. Ebből a felfogásból aztán logikusan vonható le az a következtetés, hogy C. Gracchus, mert tudatosan törekedett a senatus és a nemesség megbuktatására, tudhatta azt is hogy az arisztokrácia és demokrácia élethalálharcából szükségképen következik, hogy a polgárháborúkat, az osztályharcot csakis egy erős katonai alapokon nyugvó, a szociális és gazdis g ellentéteket parancsszóval megoldó monarchia jöhet. Már pedig lehetetlen észre nem venni azt a szoros kapcsolatot, mely a gracchusi mozgalom és az azt követő polgárháborúk között fennáll.

Már az ókorban, ellenfelei gyanúsításai következtében azzal vádolják mindkét Gracchust, hogy az egyeduralomra törekedtek s főleg állítják ezt az ifjabbik testvérről. Mommsen (II. 114-117) eredeti felfogásának megfelelően, Gacchust akként jellemzi, mintha ő lett volna az az első népvezér, aki tudatosan a személyi uralmat akarta volna megalapítani. Ennek a felfogásnak megfelelően, véleménye szerint Gracchus egész alkotmányreformja csak lépcső arra, hogy a monarchiát megalapítsa. Ezért nyeri meg a lovagrendet, biztosítja észszerűt-len, de népszerű javaslatokkal a városi nép támogatását, demokratizálja az alkotmányt, folytat irtó harcot a nemesség s rajta keresztül a köztársasági intézmények ellen.
Mommsen a hivatalok kumulációját a monarchiára való felkészülés jelének tartja. Akárcsak Caesarról szóló mesteri rajzánál, itt is Gracchus összes javaslatainál következetes tervszerűséget tételez fel, amelynél mint végső elért eredmény a királyi korona állhat.

Meyer (KI. Schr. 425.) rámutat arra, hogy attól kezdve, hogy Q. Pompeius Tiberiust azzal vádolta, hogy a tyrannisra tör, gyakran megismétlődik ugyanez a vád ellene, szerinte tehát Tiberius kétségkívül arra a kivételes helyzetre törekedett, amelyet Pericles foglalt el Athénben.

Nitzsch (II. 103.) kétségbe vonja, hogy Gaius az egyeduralamra tört volna. Szerinte fő mozgatója a bátyja iránt érzett pietas és szenvedélyes törekvés, hogy meggyilkolását megbosszulja., Nem tör tudatosan a köztársasági államrend megbuktatására, terveit a törvény szabta kereteken belül akként akarja megvalósítani, hogy a tömegeket céljainak megnyeri, azokat a kormányzat ellenállásával szemben megvalósítja s ha kell, a senatus ellenére is keresztülviszi.
Alkotmány és gazdasági reformterveinek sorában ott szerepel az elgáncsolt lex agraria felújítása is, de nála már nem foglal el oly centrális és kizárólagos szerepet, mint bátyjánál. Jól tudja, hogy a plebs urbana, a városi nép előtt, a földkérdés megoldása éppoly közömbös, mint ahogy egy modern nagyváros tömegeit sem érdeklik az agrárproblémák. Ennek a városi népnek a támogatását csak úgy tudja biztosítani, ha az őket közelről érdeklő gazdasági és szociális kérdések megoldására törekszik.
Helytelen azonban az az álláspont, mely szerint Gracchus egyéb törvényeit tisztára csak taktikai okokból illesztette volna lex agrariá-ja mellé, hogy ezáltal a plebs urbana támogatását biztosítsa, mert a valóságban Gracchus minden törvénye az ő egységes átgondolt reformtervezetének egy-egy kiegészítő része.

Mommsen munkája nagy vezető eszméjének megfelelően arra a következtetésre kellett, hogy jusson, hogy minden demokratikus mozgalom a monarchiának veti meg az alapfeltételeit, így a Gracchusoké is azt készítette elő. Emiatt adózik azután oly nagy lelkesedése, Gaius szellemének, míg Tiberiust kevésbé tartja nagyra, mert véleménye szerint benne nem volt meg a királyi hatalomra való törekvés, bár forrásaink szerint Tiberius még inkább volna vádolható ezzel.
Csakhogy C. Gracchus cselekedetei ezt az elképzelést megcáfolják. Gracchusnak ideális, tiszta lelkületétől mi sem állott távolabb, mint ez az önző, minden áron érvényesülni akarás. Törekvése nem egy új államrendszer megformálására, hanem a régi osztályok közötti egyenlőség vissza hozatalára irányul.

Semmisem állott távolabb tőle, mint a köztársaság megbuktatásának gondolata s tervei nem is annyira a politikai, mint inkábba szociális megújhodást célozzák. Mint azonban államférfiú, valószínűleg látta és számolt is lépései következményeivel s az volt a meggyőződése, hogy a reformált államkormányzat megbírja a ránehezedő súlyos tehertételt. Magából indult ki. Ahogyan ő mint tribun sikerrel tudta irányítani az állam belpolitikáját, ugyanúgy biztosra vette azt is, hogy az állami méltóságok jövőben is kezdeményezően be tudják tölteni a reájuk ruházott szerepet.
A senatus testületi kormányzata helyébe a hivatalnoki kormányzat lép s a szuverénitásnak a népgyűlés lesz a birtokosa. Meg volt győződve arról, hogy a magistratusi kormányzat, amelyet a nép évről-évre újra választ, mindenkoron a nép kivánságait fogja megvalósítani és be tudja tölteni a senatus szerepét. Ezen meggyőződés mellett Gracchusnak nem is juthatott eszébe a monarchia lehetősége, annál kevésbé, mert a republikánus közfelfogás uralkodó volt és így a monarchista kormányzatnak az előfeltételei sem voltak meg.
Talán elképzelése szerint a néptribuni intézmény volt az, amelyre a jövőbeli kormányzás legsúlyosabb terhei nehezednek, az az intézmény, mely hosszú évszázadok során eredeti jellegétől megfosztva a nép megbízottainak elnevezését bitorolta, holott nem volt egyéb, mint a senatoriális rendszer legmegbízhatóbb és leghatékonyabb fegyvere minden népmozgalommal és újítással szemben, a tömegszenvedélyek levezető csatornája. Ezt az intézményt most bátyja és ő régi jelentőségébe visszaállították.

Így válik C. Gracchus elképzelésében a reformok után az arisztokratikus köztársaság, a régi, népies formában megújított és új politikai nézőpontokat alkalmazó demokratikus köztársasággá, mely a parasztságra és a kereskedőosztályra támaszkodva, bizonyos mértékben kifejezésre juttatja az újkor népképviseleti elvét.
C. Gracchus a megindított eszmeáramlat és mozgalom végét nem láthatta meg; az évtizedes mult nem volt elég a lavinaszerűen romboló hatás megismerésére, nem is látszhatott valószínűnek az alkotmányforma megváltozása akkor, amidőn a republicanus felfogás minden állampolgárt áthatott s midőn Nyugat és Kelet összes monarchiái megsemmisültek, vagy pedig meghódoltak a diadalmas Róma előtt. Gracchus joggal hihette a köztársasági államrend örökkévalóságát és joggal bízhatott annak demokratikus szellemű megújhodásában.

A hispaniai szabadságharc s a rabszolgalázadás azt mutatták, hogy nemcsak az itáliai parasztság mozdult meg, hanem a helyi arisztokráciák, az elnyomatás rendszere ellen nagy egyetemes szabadságmozgalom alakul ki és Tiberius népszuveréni-tásának elve, a szabadságeszme egyetemleges megnyilvánulása, a szövetségesek egyenlősítésének a gondolata pedig a nagy emberi testvéresülés előszele, mely másfél századdal később a krisztusi eszmében kiteljesült.
A gracchusi gondolat Tiberius alatt szociális és gazdasági telítettségű és csak Gaius tölti meg túlnyomólag politikai tartalommal. Hatalmas feszítőerő volt ez, melyből nagy nemzetformáló reformmozgalom sarjadhatott volna, ha az uralkodó osztály belátásos. A reakció merevsége miatt azonban forradalmi robbantóerő lett, mely évszázados osztályharc és politikai forradalmak alapját vetette meg és romba döntötte az ókor leggrandiózusabb építményét a római köztársaságot.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)