Az ismeretlen epitomátor nagy érdeklődést mutat a halálesetek iránt, különösen azok a császári végzetek érdeklik, amelyek kegyetlenek voltak, vagy valamilyen furcsaságot, érdekességet lehet felfedezni bennük. A szövegben összesen 108 haláleset szerepel, ezek közül 75 gyilkosság (esetleg tömegmészárlás), 10 öngyilkosság, 18 betegség következtében beálló halál, 3 baleset következtében bekövetkező vég, s 2 konkrét információ nélküli haláleset. A 108 végzetes történetet egy másik szempont szerint két csoportra oszthatjuk: olvashatunk rövid ténymegállapításokat és hosszabb történeteket is a késő ókori munkában.

A részletezett halálesetek minden esetben érdekesek és különlegesek. Néha a halált okozó furcsa betegségről árul el valamit az epitomátor (14.12.), néha fekete humort felvillantó történetet olvashatunk (9.18.), néha pedig a véres végzetet részletezi a késő ókori szerző (23.6.). A haláleseteket hosszabban részletező történetek idegenek a többi breviáriumtól, egyedül az epitomátorra jellemzők.

Az ismeretlen szerző érdeklődése a halálesetek iránt azért nagyon fontos, mert olyan személyek halálát is leírja, akikről más auktor nem közöl ilyen jellegű információt. Egyedül az Epitome de Caesaribusból tudjuk például, hogy Diocletianus császár valószínűleg öngyilkosságot követett el, miután végzetesen megromlott a viszonya Constantinus-szal és Liciniusszal, s tudomására jutott, hogy az életére szeretnének törni, amiért magánemberként, salonai villájának magányából inkább Maxentiust és Maximinus Daiát támogatja (39.7.).

A negatív attitűd, amely számos esetben jellemzi az epitomátort (sok haláleset említése, sőt részletezése; fekete humor; a birodalom összeomlásának vízionálása; 36 ellencsászár; szabadosok, eunuchok, császári tanácsadók kárhoztatása), utalás lehet a korszak (V. század eleje) általános mentális állapotára is. Megjegyzendő azonban, hogy az Epitome de Caesaribus Theodosiusról szóló zárófejezete nagyon pozitív végkicsengésű, s a munka „békét élvező államról” szóló zárógondolatai is pozitívak, ami valószínűleg csupán annak köszönhető, hogy az epitomátor Theodosius fiának, Honorius császárnak az udvarában írta munkáját.