Minden valódi birodalom multietnikus, vagyis népek sokaságából tevődik össze. Róma mindenkori vezetői sem országokat, területeket hódítottak meg, hanem népeket igáztak le vagy „fogadtak oltalmukba”. A rómaiak büszkék voltak arra, hogy birodalmukat sokféle nemzet alkotja, ezért igen gyakran ábrázolták is őket. Az irodalmi hagyomány szerint először Pompeius színházában az egyébként ismeretlen Coponius szobrász faragta ki tizennégy nép allegorikus szobrát márványból. A népek minden bizonnyal a Pompeius keleti hódítása során legyőzött barbár törzsek lehettek.
Augustus a Kr. e. 15-ös alpesi hadjárata után emelt ma is Monaco felett magasodó Tropaeum Alpinum-on is csupán a 46 legyőzött törzs nevét sorolta fel. A rómaiak által meghódított provinciák és népek allegorikus ábrázolása (simulacra gentium) fontos részévé vált az Augustus-kori propagandaművészetnek. A leigázott törzseket rendszerint népviseletbe öltöztetett női alakban ábrázolták.
A késő római Aeneis-kommentátor, Servius szerint „Augustus egy oszlopcsarnokot készíttetett, ahová valamennyi nép szobrát (simulacrum) elhelyezte; ezt az oszlopcsarnokot Ad nationes-nek nevezték”.

A Kr. e. 9-ben felállított „Békeoltár” (Ara pacis) belső oltárán is ilyen ábrázolások szerepeltek; az Augustus-forumot pedig „Hispania és más nemzetek” figurái díszítették; az első princeps temetési szertartásán pedig „valamennyi általa meghódított nemzet” képmásait körülhordozták.

Mivel a Birodalmon belül viszonylag szabad volt a migráció, ez az idők során bizonyos mértékű népkeveredéshez vezetett. Az első számú migrációs tényezőnek a hadsereg számított, amely tudatosan törekedett a besorozottakat szülőhelyüktől minél távolabb állomásoztatni: germánokat vittek Egyiptomba, szíreket pedig Daciába és Pannoniába. A Birodalom tartományai közül eddig Italia, Britannia, Gallia és Lusitania migrációs helyzetét vizsgálták kutatók.
A migráció egyik legnépszerűbb oka volt a kereskedelem és a munkaerővándorlás. A keleti kereskedők szinte mindenütt felbukkannak a Birodalomban. Egy Thaim nevű szír decurio és kereskedő Lugdunumban (Lyon) halt meg a 3. században; Xenonianus Aquila bithyniai kőkereskedő pedig Rómában fejezte be életét.
Britanniában egy Barates nevű palmyrai kereskedő egy brit lányt vett feleségül, akit Reginának hívnak, s korábban a Catuallaunus-törzs tagja volt. Felesége halála után a férj gyönyörű sírkövet állított neki, amelyen latin és szír nyelvű felirat emlékezett meg az elhunytról.

2009-ben egy zsidó kereskedő latinul szövegezett epitáfiumának töredéke bukkant fel Carnuntumban. Ebből is látszik: a birodalomban elméletileg valamennyi nép, valamennyi vallás és valamennyi nyelv otthon érezhette magát.
Az ókorban ez természetes, hiszen az állam hivatalosan is politeista, amely készséggel elismeri az általa meghódított népek vallási önrendelkezését, feltéve, ha készek és képesek asszimilálódni az állami panteonba, illetve nem gyakorolnak embertelen kultuszokat. Példa: a druida-papokat a rómaiak kímélet nélkül kiirtják, de Taranis, Grannus, Lenus vagy Sucellos kultusza tovább virágzik, csak a nevek változnak: Taranis Iuppiterré, Grannus Apollóvá, Lenus Marsszá, Sucellos pedig Silvanusszá válik az idő múlásával.
Az is nyilvánvaló, hogy a monoteista vallások: elsősorban a judaizmus és a kereszténység, miért okoztak annyi fejfájást a Birodalom urainak: éppen a szinkrétizmusra való képtelenségük miatt. Jahvét nem lehetett Iuppiter Iahve néven tisztelni, mint ahogyan Jézus Krisztusnak sem lehetett ekkor még szobrot állítani a Pantheonban a többi istenség között.