Augustus hatalomra kerülése egy száz éve elhúzódó polgárháborús időszaknak vetett véget, ami a Birodalom valamennyi lakója számára bajt, gyötrelmet és pusztulást hozott. Nem csoda hát, ha Augustust olyan rendkívüli vezetőként csodálták, mint aki tartós békét és egy „új aranykort” teremtett. Az egy évszázaddal később élt történész-fejedelem, Tacitus is úgy jellemezte az első princeps Augustus korában elhunyt szenátor-feleség sírfeliratán ezt olvassuk:
„Miután a földkerekségen béke lett, és a köztársaságot helyreállították, attól fogva nyugodt és boldog időszak adatott meg nekünk”. Az „augustusi béke” rendszere megalapozta a császárkor első két évszázadának eredményeit, amelyek még két évezred távlatából visszanézve is elképesztőek.
Az 1990-es években a grönlandi jégmagokon végzett vizsgálatok bizonyították, hogy az első században a lég-kör ólomszennyezettsége olyan szintet ért el, mint az első ipari forradalom ide-jén, a 18. század közepén. Mindezért elsősorban a hispaniai bányák csúcsra járatása volt felelős, amelyek az ólom mellett az aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, cinket is ontották magukból. Szükség is volt a nemesfémekre, hiszen a Birodalom dübörgő gazdasága igen sok készpénzt igényelt.

Richard DuncanJones becslése szerint a Kr. u. II. században egyidejűleg kb. 12 012 milliárd sestertius értékű arany és 6864 milliárd sestertius értékű ezüstpénz volt forgalomban a Római Birodalomban, amihez kb. 2 milliárd sestertius értékű bronz és rézpénz is járult.
Joaquín de la Hoz Montoya szintén kb. 20 milliárd sestertiusra tette a Nero korában forgalomban lévő készpénz mértékét. Ám ez a mennyiség még mindig igen kevés a koraújkori Európával összehasonlítva, különösen az amerikai arany és ezüst beáramlása után.

Két dolgot azonban biztosan állíthatunk: a római gazdaság sokkal monetizáltabb volt, mint a késő középkori Európáé, a pénz mozgása viszont sokkal lassúbb, mint a pre-indusztriális Európában. A becslések szerint az I-II. századi Rómában 20 000 tonna ezüst állt rendelkezésre pénzverés céljából 1809-ben NyugatEurópában ez a mennyiség 47 426 tonna volt.
A gazdaság erőteljes növekedését az is bizonyítja, hogy az elmúlt fél évszázadban búvárrégészek csaknem 1500 hajóroncsot tártak fel a Földközi-tengerben. Ezek túlnyomó része is a Kr. e. első és a Kr. u. első század során süllyedt el rakományával együtt, ami nem-csak a fémek, hanem az alapvető tartós élelmiszerek (bor, olaj, halszósz) nagy volumenű kereskedelmét is bizonyította.

A gazdaság növekedésének haszna részben a római államkincstárat töltötte meg, részben a társadalom legfelsőbb rétegének (az összlakosság 5-10%-ának) ládikáiban halmozódott fel. Az egzotikus termékek (fűszernövények, drága és féldrágakövek, faanyagok, vadállatok stb.) és luxuscikkek utáni kereslet az is-mert világ széléig hajtotta a római kereskedőket.
Augustus korában már évente 120 hajó fordult meg a monszunszelekkel Indiába és vissza, hogy a Távol-Keletről értékes fűszernövényeket, kínai selymet, egzotikus faanyagot, igaz-gyöngyöt, drágaköveket és a „mesés kelet” minden kincsét szállítsa a római otthonokba. Cserébe főként itáliai bort és készpénzt: vert aranyat és ezüstöt szállítottak az indiai fejedelmeknek és kereskedőknek. Ez folyamatos készpénz-kiáramlást okozott, ami olyan mértéket öltött az első század elejére, hogy Tiberiusnak rendeletekkel kellett a fényűzést korlátoznia. Kevés sikerrel.

Az első század vége felé, mint azt Martialis, a szatirikus költő megjegyezte még a prostituáltak is selyemruhákban korzóztak Rómában; Domitianus alatt pedig már borsraktárakat (horrea piperataria) kellett építeni a főváros lakóinak.

A Római Birodalom területén megvalósult viszonylagos béke és biztonság szabad belső személy és áruforgalommal párosult. Ez alól kivételt képezett Egyiptom, ahonnan csak a római helytartó által aláírt útlevéllel lehetett kiutazni. Az összesen 400 ezer kilométernyi úthálózat mintegy ötöde volt jól karbantartott, kikövezett út, amelynek fenntartásáért azok a települések voltak felelősek, amelyeknek területén az utak áthaladtak. A kereskedőknek természetesen vámhatárokon is át kellett menniük, amelyek nem mindig estek egybe a provinciák határaival.
A belső vámok 2,5-5%-ot tettek ki, míg a Birodalom határain 25%-os negyedvámot kellett leróni a külföldről behozott árukért. A pax Romana első két évszázada alatt fellendült kereskedelem így hatalmas bevételt hozott az államnak. Az Indiából visszatért Hermapollón nevű hajó a Kr. u. első század közepén csaknem 8 millió sestertius vámot fizetett Alexandriában, vagyis egész árukészlete 32 milliót ért. (Csak összehasonlításul: a szenátori cenzus alsó határa egymillió sestertius éves bevétel volt.) Kiszámították, hogy egyedül az alexandriai negyedvám az egész római hadsereg fenntartását képes lett volna fedezni.