A defenzív imperializmus lényege, hogy a rómaiak csak az őket ért támadásokra feleltek, illetve megelőző támadásokat indítottak, tehát nem beszélhetünk előre eltervezett hódításról. Ez a felvetés a 17. században merült fel, máig legnagyobb képviselőik Theodor Mommsen és Ernst Badian. A felvetés a Róma háborúit megörökítő történetíróktól eredeztethető, akik gondosan ügyeltek arra, hogy a birodalom hódításait a bellum iustum et pium, vagyis igazságos és isteneknek tetsző háború alapján mutassák be.
Ahogy Cicero is írja: „De ameddig csak a római nép birodalmát a jótétemények tartották fenn, és nem a jogsértések, háborúkat vagy a szövetségesekért, vagy felhatalmazás alapján vívták, a háború menetele akár békés, akár kényszerítő [erejű] volt, a királyok, népek és nemzetek számára a senatus kikötőt és menedéket jelentett, hivatalnokaink és hadvezéreink csakis egyetlen dolog miatt törekedtek a legnagyobb dicséretet nyerni: ha a provinciákat és a szövetségeseket jogszerűen és hűségesen megvédelmezték. Ennélfogva inkább lehetett ezt a földkerekség oltalmazójának, mint birodalomnak nevezni.”

Igaz, hogy Róma Kr. e. 264-től már a Mediterránium meghódításába kezd bele, de mi történt előtte? A kezdeti kis városállamnak meg kellett küzdenie szomszédjai, az etruszkok, latinok, szabinok és görögök okozta nyugtalansággal. Katonai arisztokratikus államot hoznak létre, melynek köszönhetően legyőzték az őket fenyegetőket és meghódították egész Itáliát. Egészen eddig nem feltétlenül beszélhetünk hódító politikáról, hiszen Róma csak szomszédjai fenyegetésére reagált. Azt sem állíthatjuk bizonyosan, ez tudatos imperializmus, hiszen Augustus politikáját vizsgálva, nagy érdekességet fedezhetünk fel.
Grüll Tibor történésznél olvashatunk arról, hogy Augustus szakított az expanziós politikával és defenzív politikára váltott. Halálakor azt a tanácsot adta Tiberiusnak, hogy tartsa a hadsereget a birodalom területén belül:
„Opes publicae continebantur, quantum civium cociarumque in armis, quct classes, regna, provinciae, tributa, aut vectigilia, et necessitates ac largitiones. Quae cuncta sua manu perscripserat Augustus addideratque consilium coercendi intra terminos imperii, incertum, metu an per invisiam”

Másfelől védekező imperializmusra enged következtetni az a tény is, hogy Róma több alkalommal is belekebelezhette volna legyőzött ellenfeleit, mégsem tette. Kr. e. 229-ben az Illyricumban csak a hídfőállásokat foglalta el, Kr. e. 197-ben legyőzték V. Philippos a Kynoskephalai csatában, majd később Kr. e. 167-ben Pydnainál is győzedelmeskedtek Perseus ellen, még sem kebelezte be Görögországot. Hispánia már 206-ban provincia lehetett volna, de csak 197-ben kerül rá sor.
Szinte teljesen bizonyos, hogy Róma történetét több korszakra is oszthatjuk az imperializmus kérdését illetően, hiszen több bizonyíték is alátámasztja azt az érvet, hogy vannak a birodalom történetében defenzív imperialista időszakok.