A császári titulatúra a néven kívül, ami egyedi minden császárnál, négy különböző részből állt. Az első az általános jelzőket tartalmazta: az Imperator caesar címet a név előtt, valamint a pius felix augustus, a pontifex maximusi, azaz a főpapi, illetve a pater patriae titulust és a proconsuli címet. A második csoportba a birodalmi consulatusi cím és annak általában évenkénti megújítása tartozik. A harmadik csoportot a tribunusi hatalom illetve az imperatori cím alkotja. A negyedik csoport, a győzelmi cognomenek képezik vizsgálatom tárgyát.

A győzelmi cognomen a császári titulatúra, és így a császári propaganda egyik legfontosabb eleme volt már a császárkor kezdetétől. Ez a titulus római találmány, más nép ilyen formán nem alkalmazta az ókor folyamán. A győzelmi cognomenek a principatus kori római császári titulatúra egyik legfontosabb részét képezték, ezt elárulja elhelyezkedésük is.
Általában közvetlenül az AVGUSTUS után illetve a PIVS FELIX-et követve jelentek meg. A győzelmi cognomeneket a császár által leigázott nép nevéből képezték, mint pl. PARTHICVS, GERMANICVS vagy SARMATICVS. Ezt a titulust általában csak jelentős illetve döntő győzelem után kaphatta meg a császár a triumphust követően, de ez alól vannak kivételek.
Augustus óta a császári hatalom egyik alappillére a hadsereg volt. Mind az imperatori acclamatiók, mind a győzelmi cognomenek a császári propaganda elemei voltak, elsősorban a hadsereg, de természetesen a senatus és a római nép felé is. A győzelmi cognomen általában nem volt örökletes, csak a hadjáratot vezető császárnak járt. A legtöbb esetben sem az utódja, sem a családja nem viselte. A győzelmi cognomenek megjelentek az érméken, a feliratokon és a papiruszokon is.

A győzelmi cognomenek jelentősége a késő császárkorban megváltozott. Septimius Severus uralkodása után a Római Birodalom befejezte hódító politikáját. A harmadik században megjelenő új ellenségek védekezésre
kényszerítették a birodalom császárait. A hadjáratok jelentősége és jellege így megváltozott, már sokszor a területek megvédése, illetve a betörések visszaverése is nagy katonai dicsőséget vont maga után. A győzelmi cognomenek használatának változása híven tükrözi a Római Birodalom harmadik századi állapotait.

A Severus korig egy császár csak akkor vette fel a győzelmi cognoment, ha legyőzte az adott népet és azt Róma uralma alá hajtotta, meghódoltatta. Minden győzelmi cognoment egyszer vett fel minden uralkodó.
A Severus kor után azonban megváltozott a győzelmi cognomenek használata, és ez által fogalmuk is módosult. Egy ilyen metamorfózis természetesen nem egyik pillanatról a másikra történik. A folyamat a harmadik század közepén kezdődött, viszont új formáját letisztultan Diocletianus uralkodása alatt érte el.
A győzelmi cognomen szerepe először Maximinus Thrax uralkodása alatt módosult. Az alacsony sorból felemelkedő katonacsászár propagandájában meghatározó szerepet töltött be a győzelmi cognomenek használata. Maximinus ezek közül négyet viselt, amelyekkel a császári trónra való alkalmasságát próbálta propagálni a senatus és a római nép felé.

A GERMANICVS cognoment még teljesen jogosan, egy nagy győzelem után vette fel, azonban az általa viselt másik három cognomen, a SARMATICVS, DACICVS és PARTHICVS esetében egyfajta elértéktelenedés figyelhető meg.
A szarmaták és a dákok ellen nem tudunk jelentős ütközetről, bár kétségtelen, hogy a császár 236 telét Sirmiumban töltötte. Mikor a senatus kiállította Gordianust, majd Balbinust és Maximust Maximinus ellen, a császár 238-ban felvette a PARTHICVS MAXIMVS címet, amelyet három ránk maradt felirat bizonyít. Ezt valószínűleg korábbi mesopotamiai helytartóságára alapozhatta.
Ezen győzelmi cognomen felvételét visszavetítve a DACICVS és SARMATICVS cognomenekre valószínűsíthető, hogy azok sem feltétlenül egy fényes győzelem után kerültek a császár neve mellé, hanem csupán propagandisztikus szerepük volt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy míg a GERMANICVS majd minden esetben, ez utóbbi három cognomen nem jelenik meg a császár veretein, csak a feliratos anyagban és a papiruszokon van nyoma.

A következő változás a győzelmi cognomenek használatában Gallienus és Valerianus közös uralkodása alatt történt. Mikor Valerianus keletre vonult I. Sahpur ellen, fiát hátrahagyta a nyugati rész rendezésének feladatával.
Az ezt követő években Gallienus megütközött a birodalomra törő frankokkal, alemannokkal, markomannokkal, kvádokkal, vandálokkal, gepidákkal, karpokkal, gótokkal és szarmatákkal. Ezen győzelmek folyományaként Gallienus felvette a GERMANICVS majd a GERMANICVS MAXIMVS győzelmi cognoment, amely cím a hagyományos használatban, tehát a császári titulatúra részeként sokféle, elsősorban Lugdunumban és Rómában vert érméken jelenik meg a következő formákban:

IMP GALLIENVS P F AVG GERM
IMP GALLIENVS P F G M
IMP P LIC GALLENVS AVG GERM
IMP GALLIENVS P AVG GERM
IMP GALLIENVS AVG GERM
GALLIENVS AVG GERM
GALLIENVS P F AVG GERM

Érdekes módon azonban Gallienus veretein a GERMANICVS győzelmi cognomen sorszámozva is jelen van. Első alkalommal egy 256-57-re keltezhető Rómában vert antoninianus hátlapján jelent meg a GERMANICVS MAX TER körirat. Az előlapon az IMP C P LIC GALLIENVS PF AVG körirat található, tehát a hátlapi számozott győzelmi cognomen az előlapon elkezdett titulatúra folytatása. Az ábrázoláson egy győzelmi jelvény látható két megkötözött hadifogollyal, amely már a principatus kezdete óta folyamatosan használt jelkép volt. Ennél azonban sokkal több veretén jelenik meg a GERMANICVS MAXIMVS V körirat. Ezeket az érméket kivétel nélkül Lugdunumban verték 258-259 folyamán. Egy típusnál a cognomen az előlapi körirat része, GALLIENVS AVG GERM V, amelyhez többféle hátlapi ábrázolás és körirat társul.
Az első típus hátlapján a FIDES MILITVM körirat mellett, az ehhez szokásos ábrázolás kapcsolódik, amely egy legiós sast ábrázol glóbuszon ülve két hadijelvény között. Ugyanezen előlapi körirathoz egy másik esetben a hátlapon a RESTITVTOR GALLIAR körirat társul, amely változat Gallia rendjének helyreállítását propagálja. A harmadik típuson érdekes módon kétszer jelenik meg a győzelmi cognomen, egyszer az előlapon a császár nevének részeként, a hátlapon pedig GERMANICVS MAX V formában. Az ábrázoláson szintén győzelmi jelvény látható két megkötözött hadifogollyal. Ez a különleges érme nyomatékosítva hirdeti Gallienus germánok felett aratott győzelmét.
Két másik típuson más előlapi körirattal szintén megjelenik a hátlapon a GERMANICVS MAX V győzelmi cognomen hasonló ábrázolással. Ezen éremcsoporton Gallienus két különböző sorozata kapcsolódik egybe. Az előlapon a császári titulatúra részeként szerepel a számozott győzelmi cognomen, míg a hátlapon a VICT GERMANICA körirat olvasható. Ez utóbbi Gallienus propagandájában szintén fontos szerepet töltött be, hiszen több sorozat érmet is ismerünk ilyen felirattal.
Egy Rómában vert típus azonban még közelebb hozza a két sorozatot egymáshoz. Ezen 256-57 folyamán vert as hátoldalán ugyanis a VICT GER II körirat olvasható, ami szintén eltér az eddigi gyakorlattól, hiszen megismételt győzelem után sem számozták az ilyen típusú érmeket. Ezekkel rokonítható még egy Mediolanumban vert sorozat, amelyen a VICTORIA AVG körirat jelenik meg sorszámozva.

Gallienus propagandájában tehát, főleg a különböző germán törzsek fölött aratott győzelmei következtében összekeveredni látszik a győzelmi cognomen és az imperatori acclamatio fogalma. Eredeti jelentésében a győzelmi cognomen akkor járt az uralkodónak, ha az leigázta az ellenséges népet és triumphust tartott fölötte. Ennek folyományaként a számozás ellentétes annak fogalmával.
A cognomen propagandában betöltött értékvesztése tehát folytatódott, hiszen az számozásra szorult. Uralkodása alatt Gallienus viselte még a DACICVS és a PARTHICVS illetve PERSICVS cognomeneket, amelyek közül mindegyik megjelenik a feliratos anyagban is, ezeknél azonban hasonló számozás nem figyelhető meg.

Gallienus uralkodását követően azonban a győzelmi cognomenek számozása nem maradt meg a gyakorlatban Claudius Gothicustól egészen Carinusig, bár a császár katonai erényeinek hirdetése továbbra is a császári propaganda egyik fő eleme volt, hiszen a birodalmat ért támadások sorozata folytatódott.
Claudius Gothicus a GERMANICVS MAXIMVS, GOTHICVS MAXIMVS és PARTHICVS MAXIMVS cognomeneket viselte. A veretein csupán a GOTHICVS cognomen jelenik meg, néhány érme előlapi köriratain DIVO CLAUDIO GOTHICO formában, amely nevének részévé vált a történetírásban. A többi győzelmét ő is a VICTORIA GERMAN illetve a VICTORIA GOTHIC hátlapi feliratú sorozatokkal hirdette.

Aurelianus rövid uralkodása alatt újraegyesítette a Római Birodalmat. Hadjáratai során megütközött a vandálokkal, a juthungokkal és a szarmatákkal a dunai határ mentén, valamint 272-ben legyőzte a gótokat is. A keleti hadjárata során megdöntötte Zenobia palmyriai uralmát és a keleti részeket visszacsatolta a birodalomhoz. 273-ban győzelmet aratott a karpok felett, majd 274-ben Galliát is visszaszerezte. Aurelianus összesen kilenc győzelmi cognoment viselt.
271-ben vette fel a GERMANICVS MAXIMVS cognoment, a következő évben pedig további ötöt, név szerint a GOTHICVS MAXIMVST, a DACICVS MAXIMVST, a PARTHICVS vagy PERSICVS MAXIMVST, az ARABICVS MAXIMVST a PALMYRENICVS MAXIMVST. A palmyriai hadjárat után az ARMENICVST és ADIABENICVST, illetve 273-ban a CARPICVS MAXIMVST. Illetve a Historia Augusta említést tesz még SARMATICVS címéről is.
Az ARMENICVS, ADIABENICVS és SARMATICVS cognomeneket csak a Historia Augusta említi, feliratról vagy más forrásból ezeket nem ismerjük. Valószínűleg csupán az életrajz írója adományozta ezeket Aurelianusnak, hogy a birodalmat újraegyesítő császár katonai erényeit még inkább hangsúlyozza.
Érdekes, hogy amíg a források kiemelik a győzelmi cognomeneket, sőt, még fiktíveket is csatolnak a ténylegesen viseltek mellé, Aurelianus éremverésén ezek egyáltalán nem szerepelnek. Holott korai éremverésének egyik fő témája éppen a katonaság és a katonai erények.

Megjelenik a concordia exercitum, concordia militum, concordia legionum körirat, valamint a virtus militum és virtus equitum is. Azonban ezek a veretek nem a császár katonai erényeit hirdetik, hanem a hadsereggel való jó viszonyát propagálják, illetve a katonák hősiességét és hűségét. Az érmein az egyes győzelmi cognomenek helyét, a császár általános legyőzhetetlenségére utaló INVICTVS jelző veszi át, amelyet bár már többen alkalmaztak a Severus kortól kezdve, mégis Aurelianusnál kap kiemelt szerepet.
A császár által viselt számos győzelmi cognoment nem is lehetett volna az érmék rövid körirataiban tolmácsolni. A feliratos anyagban összesen hét cognomen jelenik meg, de nem ismerünk olyan feliratot, amely a császár által viselt valamennyi győzelmi titulust tartalmazná. A legtöbbet, ötöt is csupán egy feliraton találjuk meg. Ezen kívül valamennyi győzelmi cognomennek természetes velejárója lett a MAXIMVS jelző.
Mindössze egy, igen töredékes feliratot ismerünk, ahol a győzelmi cognoment nem kíséri ez a nyomatékosító jelző. Aurelianus uralkodása alatt tehát tovább veszített propagandisztikus értékéből a győzelmi cognomen, hiszen annak helyét egy általánosabb jelző vette át. Ezentúl csupán a hivatalos császári titulatúrában jelenik meg, igaz ott megerősítve és nyomatékosítva.

Aurelianus uralkodása után a MAXIMVS jelző használata néhány kivételtől eltekintve általános lett. Tacitus a GOTHICVS MAXIMVS, Probus a GERMANICVS MAXIMVS és GOTHICVS, Carus a GERMANICVS MAXIMVS, PERSICVS MAXIMVS, Carinus és Numerianus a GERMANICVS MAXIMVS, PERSICVS MAXIMVS valamint a BRITANNICVS MAXIMVS jelzőket viselte. Ezek kivétel nélkül csak a feliratos anyagban jelennek meg.
A császárkor ezen szakaszában az először Claudius Gothicus által használt, majd Aurelianus által meghonosított INVICTVS jelző veszi át a császár katonai erényeinek hirdetését, ami sokkal általánosabb megfogalmazása a császár hadvezéri kitűnőségének, mint az egyes győzelmi cognomenek felsorolása. Probus vereteinek előlapjain a császár nevének részeként szinte minden esetben megjelenik ez a jelző. Valamint az érmek hátlapjain az egyes győzelmeket a VICTORIA GERMANICA, VICTORIA GOTHICA típusú köriratok propagálják.

Diocletianus uralkodása, a tetrarchia és a dominatus megteremtése kétségtelenül fordulópont a Római Birodalom történetében. Az illyr császár által megteremtett rendszer kivezette a birodalmat a principatus válságából és biztosította annak továbbélését. A rendszer természetesen nem minden elemében volt teljesen új, hiszen a harmadik század folyamán uralkodó császárok mindegyike megkísérelte valahogyan a válság megoldását. Ezekből Diocletianus több elemet is átvett, illetve már megkezdett reformokat folytatott és erősített meg.
A császár megítélése és pozíciója azonban teljes mértékben megváltozott, mint azt a dominatus név is mutatja. Ennek folyományaként a császári propaganda is új külsőt kapott. A császári státuszt a tetrarchia uralkodói újra fogalmazták egy Rómában addig nem alkalmazott módon.
Diocletianus felvette a Iovius, míg Maximianus a Herculius melléknevet, és ezáltal Iuppiter és Hercules földi helytartójaként pozícionálták magukat. Emellett szakítottak a harmadik század második felében már-már hagyománnyá váló deus jelző használatával, amely az isteni szférába helyezte az azt viselő császárokat. Az uralkodók így összekötötték, de nem azonosították magukat a hagyományos római istenekkel, amely a nép és az arisztokrácia számára is elfogadhatóbb volt.

Az alattvalóival szemben a császár azonban magasabb pozícióba helyezte magát, mint a principatus korában: az új ideológia a császár hatalmát és fensőbbségét hirdette. A tetrarchák - a Domitianus által már korábban alkalmazott módon - dominusnak szólíttatták magukat. A császári ruha bíbor és arany színeivel és pompájával erősen elkülönült az arisztokrácia általános viseletétől. Az udvari ceremónia is megváltozott, többek között átvették a perzsáktól az adoratiót, azaz a császár előtt való leborulás szokását, amely merőben idegen volt a korábbi római szokástól. Továbbá minden, ami a császár személyével kapcsolatos, sanctus, azaz szent lett.

A császárábrázolások is bővelkednek az új rendszert, valamint a császár fensőbbségét hirdető jelképekben. Diocletianus pénzein megjelenik a babérkoszorú és a sugárkoszorú mellett a nimbus, amely a görög isteneket vette körül, mikor a földön megjelentek. Illetve szinte valamennyi ábrázoláson screptummal, jogarral és globussal ábrázolják a császárokat, ami a hatalom és a földkerekség feletti uralom jelképe volt. Az új császári ideológia tehát mind az istenektől, mind a halandó emberektől elkülönítette magát, valahová a földi és az égi szféra közé helyezve a hatalom viselőjét.

A tetrarchák által viselt győzelmi cognomenek csak a feliratos anyagban jelennek meg, ráadásul ezek a korszak császári feliratainak csak egészen kis hányadát adják. Mindössze tizenhat feliratot ismerünk, amelyek tartalmazzák ezeket a jelzőket. A táblázatból jól látható, hogy a győzelmi cognomeneket minden esetben a MAXIMVS jelzővel megerősítve használták, valamint, hogy a Gallienusnál már felbukkanó számozás itt már általánossá vált. Ebben a korszakban az imperatori acclamatiót már nem alkalmanként, hanem évenként újították meg a császárok. Ezzel szemben a győzelmi cognomeneket alkalmanként számozták, tehát azok Diocletianus rendszerében megnevezett imperatori acclamatióként funkcionálnak.

Ezen kívül állandósult a kollegialitás a tetrarchák által viselt győzelmi cognomenek esetében, azaz az egyik császár által szerzett cognoment a többi uralkodó is viselte. Természetesen csak a hivatalba lépése után szerzetteket, ezért tér el a számozás a négy uralkodó esetében. Frank Kolb nézete szerint a Diocletianus által kialakított rendszer modelljét Marcus Aurelius és Lucius Verus közös uralkodása adta, ahol szintén jelen volt, legalábbis kezdetben, egy hasonló kollegialitás. De ugyanígy használta a cognomeneket Valerianus és Gallienus, valamint Carinus és Numerianus. A győzelmi cognomen eredeti jelentésével ez szintén ellentétes, hiszen eredetileg a cím sem megosztható, sem örökíthető nem volt.

A császárok a győzelmeiket az érméken nem propagálták győzelmi cognomennel, ez alól a szarmata hadjáratok képeznek kivételt, amely következményeként még vertek VICT SARM körirattal ellátott érmeket. Vertek ilyen érméket Ticinumban, Rómában, Sisciában, Thessalonikében, Heracleában, Nicomediában, Cyzicusban, Antiochiában és Alexandriában. A győzelmi cognomenekkel együtt az INVICTVS jelző is eltűnik az érmekről, bár a feliratokon szinte minden esetben jelen van a hivatalos titulatúra részeként.

A harmadik század folyamán tehát a győzelmi cognomen mind használatában, mind fogalmában megváltozott. A század elején, Septimius Severus uralkodása után, a Római Birodalom hódító politikája befejeződött. Az új ellenségek megjelenésével inkább a meglévő területek védelme, semmint újak meghódítása volt a birodalmi politika célja. Ennek következtében a győzelmi cognomen veszített propagandaértékéből, hiszen bár csak egyértelmű győzelem után vehette fel azt a győztes császár, sokszor ezek a győzelmek nem véglegesek, de semmiképp nem hódító jellegűek, hanem védekezőek voltak. Ennek folyományaként több esetben már kisebb ütközetek után is felvette azt a császár, mint ahogy azt Maximinus Thrax vagy Gallienus tette.

A birodalom újraegyesítése, azaz Aurelianus uralkodása alatt, a győzelmi cognomen valóban hódító hadjáratok, pontosabban újrahódító hadjáratok után került a császár neve mögé, de már korántsem volt meg az a jelentősége, mint fél évszázaddal korábban, ezért helyét egy általánosabb jelző vette át.
A tetrarchia korára propagandaértéke szinte teljesen semmissé vált, leszorult az érmekről is, pedig az volt a császári propaganda egyik legfőbb fóruma. A dominatus rendszerében a császár katonai erényeinek hirdetése már korántsem az egyik legfontosabb eleme volt az udvari reprezentációnak, aminek következtében a győzelmi cognomen elvesztette korábbi jelentőségét.