logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A rabszolgaházasság jogi szabályozása I. rész

1. A források a rabszolgaházasság megjelölésére a klasszikus kor végétől kezdve általában a contubernium szót használják, s ekkor következik be a contubernium fogalmának precízirozása is.

Constantinus 319-ben, tehát a 4. század elején rögzíti a rabszolganővel kötött házasságra nézve, hogy:

„etsi videtur indignum, minime tamen legibus prohibetur, sed neque conubium cum personis potest servilibus et ex huiusmodi contubernio servi nascuntur” (C. Th. 12. 1. 6.).

Mint Biondifs is kiemeli, itt a császári rendelet némiképpen bizonytalankodik. Ez a bizonytalanság abban áll, hogy a forráshely bevezetőben rögzíti azt a társadalmi felfogást, amely talán hajlamos lenne a rabszolganővel kötött „házasság” bizonyos mérvű elismerésére egyes rétegek társadalmi rosszallása ellenére is, továbbá „persona servilis”-ről beszél, ami a klasszikus birodalmi jogi terminológiába alig illeszthető be, hiszen a rabszolga ugyan nem „res”, hanem „homo”, de nem „persona”, hiszen nem jogalany, de végül mégis rögzíti azt, hogy rabszolga állapotúakkal conubium nincs, ez csak contubernium, amelyből - miután adott esetben a feleség a rabszolga – csak rabszolgák születhetnek.

A jusztiniánuszi törvényhozásba ez a constitutio már egészen tömören, a fenti bizonytalankodás elhagyásával kerül:

„Cum ancillis non potest esse conubium, nam ex huiusmodi contubernio servi nascuntur” (C. 5. 5. 3.).

Egészen félreérthetetlen azonban ez a tétel a posztklasszikus jogtudományban az ulpianusi Regulákban (5. 4-5.):

„Conubium habent cives Romani cum civibus Romanis; cum Latinis autem et peregnis ita si concessum sit; cum servis nullum est conubium”, valamint a Sententia-szerkesztő művében (PS 2. 19. 6.) :
„Inter servo et liberos matrimonium contrahi non potest, contubernium potest”.

Az, hogy a rabszolgának conubiuma nincs, sohasem volt vitás, hiszen a ius gentium szerint jogalanyisággal bíró peregrinusok sem rendelkeztek azzal, sem a latinjogúak (az utóbbiak csak abban az esetben, ha Róma ezt részükre külön biztosította).
Mégis csak a posztklasszikus korban került tételes megfogalmazásra ez a jogi norma, ami azt mutatja, hogy a csak a dominátus idején lett annyira általános a vegyes rabszolgaházasság (a tiszta rabszolgaházasságok tekintetében, amennyiben ilyenről a rabszolgatartó egyáltalában tudomást vett, ez a kérdés soha nem merült fel oly formában, hogy ilyen megfogalmazás valaha is szükségessé vált volna), hogy a rabszolga jogalanyiságának hiányából kezdettől fogva természetszerűleg következő ezt a normát írásban is rögzíteni kellett.

2. A contubernium fogalma a posztklasszikus korban bizonyos értelemben módosul, amit a félszabadok különböző kategóriáinak a római társadalomban, s ennél fogva a római jogban való megjelenése eredményez, s emellett az ilyen jellegű életközösségre különböző egyenértékű kifejezések jönnek használatba.

A császári constitutiók, amelyekre a contubernium kifejezésbéli és tartalmi módosulásának vázolásánál támaszkodnunk kell, időrendben a következők:

„Si liberti conventibus patronis consortium cum ancilla (sc. nostra) colonisve nostris elegerint, sciant, illi se deinceps commoda patronatus ammisuros”
(Valentinianus és Valens 367, évi const. C. 6. 4. 2.).

E rendelet szerint, ha a libertinusok patrónusaik hozzájárulásával császári rabszolganőkkel, vagy császári coloniákkal létesítenek életközösséget (consortium), úgy a férj patrónusa elveszti libertinusa felett a ius patronatust. E rendelkezésnek nyilvánvaló indító oka az volt, hogy a császárok így akartak birtokaikra rabszolganőik vagy colonáik férjhez menetele után további munkaerőt szerezni, megszabadítván az idegen libertinusokat a ius patronatusból származó kötelezettségeik alól patrónusukkal szemben, hogy ezentúl munkaerejüket csak a császári birtoknak szentelhessék.

A következő császári rendelet már az 5. századból származik, és a következőket mondja:

„Mutier (se. colon) quae fuisse originaria docebitur, si cuiuscumque hominis secuta consortium in urbibus vet in quibuscumque focis victura constitit, eius omnem subotem secundum vetera constitute conveniet revocari”
(Arcadius és Honorius 419. évi const. C. 11. 48. 16).98

itt a rendelet egy colonáról szól, aki szabad férfival elhagyva a földet, életközösséget (consortium) létesített a városban vagy másutt. Gyermekeit is vissza lehet a földbirtokosnak hívni.

A következő rendelet - időpont megjelölése nélkül - Zeno császártól származik (C. 11. 69. 1. pr. és 1.) :

„Si liber colonus vel colom libera tamiaco, vet tamiacae matrimonii iure copuletur, filii vet filiae ex huiusmodi contubernio procreati, vel procreatae colonis dominicis adnectentur. (1) Sin autem adscripticius vet servus atienus colonam vel ancillam dominicam ducat uxorem, vel ad-scripticia vel ancilla (sc. aliena) colono vet servo nubat dominico et ex huiusmodi coniunctionibus nati sunt liberi, legem veterum ius teasere sancimus.”

És constitutióban a császár a császári rabszolgákról, valamint a császári földekhez kötött félszabadokról beszélve szabályozza azok egymásközti házasságát és gyermekeik státusát. Így szó először a liber colonus (colona libere) és a tamiaca (tamiacus) contuberniumáról. Egyik sem rabszolga (bár mindketten földhöz vannak kötve valamilyen módon).
Házasságuk azonban ennek ellenére contubernium. Itt tehát lényegében félszabadok contuberniu-máról van szó. Ezután beszél a constitutio az adscripticiuslol és a colon dominica (császári colona), ill. ancilla dominica (császári rabszolganő), valamint a servus atienus (idegen, tehát nem császári rabszolga) és colona, vagy ancilla dominica házasságáról (coniunctio), valamint az adscripticia, vagy ancitla aliena (idegen, tehát nem császári rabszolganő) és császári colonus, vagy rabszolga házasságáról (coniunctio).

A következő constitutiok már mind Justinianustól származnak:

„Quae ex mulieribus adscripticiis et viris liberis progenita sit, in suo statu relinqui, et sit adscripticia proles ex tali copulatione procreate. (1) Si quis autem vel ex servo et adscripticia, vel arcilla et adscripticio fuerit editus, matris suae ventrem sequatur et telis sit condicionis, qualis et genetrix fuit, sive ancitla, sive adscripticia” (C. 11. 48. 21. pr. és 1.).

E szövegben adscripticia és szabad férfi életközösségéről (copulatio), továbbá rabszolga (rabszolganő) és adscripticius (adscripticia) házasságáról és gyermekeiknek jogi sorsáról. Míg tehát a Zeno-féle constitutio a császári birtokok colonusainak, rabszolgáinak házasságszerű életközösségével foglalkozik, Justinianus itt magánosok hatalma alatt levő félszabadok és rabszolgák életközösségét és annak jogkövetkezményeit tárgyalja.

Ehhez kapcsolódik a Justinianustól származó következő constitutio:

„Si qui adscripticiae condicionis constituti mulieres liberas quacumque mente aut quacumque machinatione sive scientibus dominis sive ignorantibus sibi uxores coniunxerunt vet postea coniunxerint, in sua libertate permanere tam eas quam prolem quae ex eis cognoscitur procreate sancimus... ut si ex libero marito et adscripticia uxore partos fuerit editus, is maternae condicionis maculam, non paternam sequatur libertatem” (C. 11. 48. 24, pr.).

E constitutio azokról az adscripticiusokról szól, akik szabad nőket, azok félrevezetése mellett, velük való házasságra bírnak (coniunctio). Az ebből a kapcsolatból származó gyermek itt is az anya jogállását követi, azonban - és itt folytatódik a rendelet - ezt a tevékenységet az adscripticiusok nem folytathatják büntetlenül, mert ilyen esetben a dominus akár maga, akár kérésére a praeses provinciae „talem hominem castigatione moderate corrigere et abstrahere a tali muliere” (C. 11. 48. 24. 1.), tehát az ilyen adscripticius megfenyíthető, és szabad feleségétől elválasztható.

Végül Justinianusnak egy 531-ből származó meglepő tartalmú constitutió-járól kell szólnunk, amely a következőképpen hangzik:

„Si quis sine uxore constitutus ancillam suam nomine habeat concubinae et in eadem usque ad mortem consuetudine permanserát et forsitan liberos ex ea sustulerit, sancimus omnimodo non concedi heredibus de-functi eandem vel liberos ius, si etiam liberos habuerit, in servitutem deducere, sed post mortem domini sub certo modo eripiatur in libertatern una cum subole sua, si etiam earn forsitan habuerit. (1) Ipsi etenim domino, dum superest, damus licentiam, quomodo coluerit uti tam ancilia sua quam etiam ex ea progenita subole et in suo ultimo elogio quidquid voluerit contra eos disponere, id est sive quasi servos eos aliis legare, sive in servitute heredum nominatim relinquere. Sin autem taciturnitate eos preeterierit, tunc post mortem eius ad libertatem eripiantur, ut sit domini mors libertatis eorum exordium. (2) Omnibus etenim uxores habentibus concubines vel liberas vel ancillas habere nec antiqua iure nec rostra concedunt” (C. 7. 15. 3. pr. és 1-2.).

E rendeletben Justinianus kimondja, hogy a concubinatus létesítése csak abban az esetben engedhető meg a polgárnak, ha felesége nincs, azonban a concubine - s ez új - nemcsak szabad nő lehet, de rabszolganő is (ancitla).
A szabad nővel való concubinatus különösebb magyarázatot nem kíván. Ennek - mint ismeretes - a császárkorban többnyire a rangkülönbségek, mint házassági akadályok voltak indító okai a szabadok között. Mit jelentsen azonban a concubinatus egy szabad ember és rabszolganő között? Vajon a rabszolga-állapotú concubina ezáltal a szabad állapotú helyzetét nyeri el, tehát szabaddá válik-e, gyermekei törvényesíthetők-e, vagy megmarad továbbra is rabszolganő és gyermekei is rabszolgák? Az előbbi esetben valódi concubinátusról, az utóbbiban a contubernium új elnevezéséről, esetleg módosított tartalmat fedő új formájáról lehet szó.

Mint a fenti szöveg világosan kifejezésre juttatja, ez a „concubinatus” a rabszolganővel életközösségre lépett szabad férj életében a contubernium-tól sem formában, sem tartalomban nem tér el, igazi rabszolgaházasság az, csupán két előfeltétele van: egyrészt a szabad ember saját rabszolganőjével lépjen ilyen életközösségre, másrészt az életközösség egész a férj haláláig fennálljon.
A nevezettek felöli szabad végrendelkezési jogot Justinianus megengedi ugyan az örökhagyónak, ha azonban nem végrendelkezett, vagy végrendeletében hallgatólagosan mellőzte concubináját és attól született gyermekeit, úgy azok automatikusan szabaddá válnak. Itt tehát a vegyes rabszolgaházasságnak speciális formájával kerülünk szembe. Nem lehet tehát minden fenntartás nélkül elfogadni Biondinak azt a nézetét, hogy Justinianus elismerte a rabszolganővel való concubinátust, hiszen itt valójában nem cancubinátusról van szó, mert a concubina csak szabad nő lehet. Csak a kapcsolat kapta ezt a nevet, valójában itt továbbra is contuberniumról van szó, amely azonban a szabad „férj” halála után speciális jogkövetkezményeket vonhat maga után, olyanokat, amelyek eddig ismeretlenek voltak.
Azt viszont el kell ismernünk, hogy a vegyes rabszolgaházasságnak ez az enyhébb elbírálása az egybeolvadt sztoikus és keresztény filozófiának lehet a következménye Justinianusná1, s egy csekély lépés a rabszolgaházasságok jogi elismerése felé. Áttekintve a rabszolgaházasságokra vonatkozó forrásanyagot, alapvetőleg az alábbi következtetéseket vonhatjuk le:

a) a contubernium kifejezés a rabszolgaházasság megjelölésére a klasszikus kor vége felé nyer polgárjogot, de a posztklasszikus kor derekától a császári törvényhozás már más szinonímákat is használ a contubernium helyett és a jusztiniánuszi jogban szinte teljesen felváltják azt más kifejezések (coniunctio, consortium, copuiatio);

b) a contubernium, vagy a vele egyenrangú kifejezések már nemcsak az eddigi értelemben vett rabszolgaházasságot jelentik, tehát azt az életközösséget, ahol mindkét fél rabszolga, ill. az egyik rabszolga a másik szabad ember. A félszabad állapot jogi kialakításával, tehát lényegében a földhöz kötött szabadok, a colonusok különböző kategóriájának bevezetésével az ezek és rabszolgák házasságát, valamint az ezek egymás között és szabad emberekkel kötött házasságát is contuberniumnak (vagy consortiumnak, copulátiónak, ill. coniunctiónak) nevezték. Sőt, éppen két félszabad (colonius liber és tamiaca, ill. fordítva) életközösségét nevezték contuberniumnak és a régi értelemben vett rabszolgaházasságokat nevezték el a contubernium szinonímáival;

c) emellett bevezették a saját rabszolganővel való concubinatus intézményét, amely változatlanul a régi értelemben vett vegyes rabszolgaházasság, de a szabad élettárs halála után különlegesen kedvező jogkövetkezményekkel jár a rabszolga állapotú concubinára és gyermekeire.

Vizsgáljuk meg ezek után, hogy a contuberniumnak, amelyet más szóval coniunctiónak, copulatiónak, consortiumnak, sőt, kivételesen concubinátusnak is neveztek, amelyet a római házasságtól a conubium hiánya választott el a felek, ill. azok egyikének vagy másikának teljes vagy részleges jogképtelensége folytán, milyen változatai voltak forrásaink szerint a posztklasszikus korban:

a) rabszolga és rabszolga közötti házasság:
aa) servus alienus - ancilla dominica (C. 11. 69. 1. Zeno.),
ab) servus dominicus - anciila aliena (C. 11. 69. 1. Zeno), az ilyen felek közt létrejött házasságot a források coniunctionak nevezik;

b) rabszolga és félszabad közötti házasság:
ba) servus - adscripticia (C. 11. 48. 21. pr. Just.),
bb) adscripticius - ancilla (C. 11. 48. 21. pr. Just.).
Az ilyen házasságot a forrás nem jelöli meg határozott névvel;

c) rabszolga és szabad közötti házasság:
ca) servus alienus - mutter libera (Sc. Claudianum, PS 2.21a 1-18.-C. Th. 4. 12. 1, Const. - C. Th. 4. 12. 7. Valent. - Valens. - Cons. vet c. iur. 9. 7. - C. 7. 24. 1. 1. Just.).
cb) servus suus - mulier lihera (értve itt saját rabszolgát) erről szól a C. 9. 11. 1.;
cc) homo liber - ancilla sua (C. 7. 15. 3. pr. és 1-2. Just.),
cd) homo liber - ancilla aliena (C. 7. 16. 3. Alex. Sev.),
ce) libertus - ancilla dominica (C. 6. 4. 2. Valent.-Valens.).

A ca) alatti esetben csak Valentinianus és Valens rendelete nevezte elég pongyolán az együttélést conubiumnak és Arcadiusé consortiumnak, a Justiniaunsé nuptiaenak, egyébként az összes említett források contuberniumnak hívják azt.

A cb) alatti változatot a forrás coniunctiónak nevezi.

A cc) alattit a forrás concubinátusnak hívja (speciális joghatással!!), de ez a változat csak Justinianustól létezik, korábban közönséges contubernium volt csak ez esetben lehetséges. A cd} alattit a forrás contuberniumnak nevezni, ce) alattit a társcsászárok consortium névvel jelölik.

d) Félszabad és szabad közötti házasság,
da) adscripticius - mulier libera (C. 11. 48. 24. pr. Just.),
db) homo liber - adscripticia (C. 11. 48. 21. pr. Just. - Nov. 156.),
dc) homo liber - colona (C. 11..48. 16. Arc. és Hon.),
dd) libertus - colona dominica (C. 6. 4. 2. Valent. és Val.),
de) curialis - colona (C. Th. 12. 19. 1. Arc. és Hon.).

Az első esetben a forrás coniunctióröl, a db) alattiban copulatióról, a dc) és dd) alattiban consortiumról szólnak, míg a de) alattiban körül van írva e kapcsolat.

e) Félszabad és félszabad közti házasság:
ea) colonus liber - tamiaca (C. 11. 69. 1. pr. Zeno.),
eb) tamiacus - colona libera (C. 11. 69. 1. pr. Zeno.),
ec) adscripticius - colona dominica (C. 11. 69. 1. 1. Zeno.),
ed) colonus dominicus - adscripticia (C. 11. 69. 1. 1. Zeno.).

Az ea)-eb) alatti esetben a házasság elnevezése contubernium, az ec)-ed) esetben coniunctio.

3. Arról, hogy e házasságok kötése különböző akadályokba ütközött, az úr rabszolgáját elválaszthatta annak élettársától, hiszen ez a rabszolgatulajdonból folyó jog, már a korábbiakban említést tettünk. Ezzel a jogával azonban a rabszolgatartó mind kevésbé élt, hiszen a rabszolgák számának csökkenésével e rabszolgaházasságok egyre nagyobb jelentőségűek lettek, minthogy hozzájárultak a rabszolgák számának növeléséhez (pl. a Sc. Claudia-numban szabályozott eset).
Vizsgáljuk meg azonban konkrétan, milyen jogokkal ruházta fel a késői császári törvényhozás a rabszolgatartókat és a colonusok urait arra nézve, hogy a hatalmuk alatt levők házasságába beavatkozzanak? Ezek az esetek az alábbiak voltak - részben már az idézett forráshelyekből kitűnően:

a) ha az adscripticius szabad nőt státusát illetően megtévesztéssel rávesz arra, hogy vele életközösségre lépjen, a colonus adscriptus urának joga van (vagy saját magának, vagy a helytartó útján) a colonust megbüntetni és szabad élettársától elválasztani Justinianus szerint (C. 11. 48. 24. 1.);

b) ugyanez az eset akkor, ha valakinek a rabszolgája köt házasságot szabad nővel a Sc. Claudianumnak Justinianus által való hatályon kívül helyezése után (C. 7. 24. 1. 1.) ;

c) amennyiben a colona elhagyván a földet, amelyhez kötve van, szabad emberrel életközösségre lép, és azzal más helyen, városban él, az úr elválaszthatja őt élettársától, s gyermekeivel együtt visszahozhatja őket az elhagyott birtokra. Arcadius és Honorius császárok rendelete szerint (C. 11. 48. 16.).

Ezenkívül három olyan szabállyal is találkozunk a rabszolgák, ill. fél-szabadok és szabadok közti házasságra nézve, ahol a császári törvényhozás imperatív normákat ad, s a szabad felet is súlyosan bünteti:

a) Constantinus 319-ben az alábbi rendeletet adja ki:
„Si enim decurio clam actoribus atque procuratoribus nescientibus alie-nae fuerit servae coniunctus et mulierem in metallum trudi per sententiam iudicis iubemus et ipsum decurionem in insulam deportari, omnibus bonis eius civitati, cuius curialis fuerat, mancipandis, si patria po-testate fuerit liberatus, nullosque habeat liberos vel parentes vel etiam propinquos, qui secundum legum ordinem ad eius succesionem vocantur” (C. 5. 5. 3. 1.).

E constitutio szerint a decurio, aki más rabszolganőjével elöljáróinak tudta és beleegyezése nélkül házasságot köt, száműzendő, s minden vagyona azé a közösségé, amelynek curialisa volt (ha csak törvényes örököse nincs), a rabszolganőt pedig bírói ítélet alapján bányamunkára kell küldeni. Indító oka e kegyetlen rendelkezésnek az, hogy a decuriókat már a 4. században annyira erősen a városhoz kötötték, s minden életmegnyilvánulását a város vezetőinek engedélyéhez kötötték, hogy az ilyen contuberriium (ill, a forrás szerint coniunctio) ennek a jogi helyzetnek oly flagráns megsértése, hogy azt szigorú eszközökkel kell megtorolni, figyelembe véve különösen azt, hogy ez lehetőséget nyújt a decurio vagyonának a közösség javára történő elkobzására is. A decuriók engedély nélküli kapcsolatait tehát annyira üldözték, hogy ennek érdekében még a rabszolgatartó érdekkörébe is benyűlt az állam, azzal, hogy rabszolganőjét bányába küldte;

b) ha továbbá a rabszolga úrnője saját rabszolgájával kezd titokban coniunctiót (de mulieribus, quae servis propriis se iunxerunt), úgy bírói ítélet alapján meg kell őt égetni (C. 9. 11. 1. pr. Const.), bár valószínű, hogy ezt a rendeletet nem hajtották végre;

c) III. Valentianus egy 451-ben kelt rendelete értelmében, ha szabad ember más colonájával akar házasságot kötni, úgy hatóság előtt kell nyilatkoznia arra nézve, hogy a colonát és gazdáját nem hagyja el. E fogadalma következtében, bár személyére nézve szabad marad, valójában, miután arról a birtokról, amelyhez felesége kötve van, el nem távozhat, tehát colonus sorba süllyed (Nov. Valent. 31. 5.). A rendelkezés tehát súlyosabb mint a Sc. Claudianum intézkedése, amely a contuberniumra lépő szabad férfi státusát nem érintette.

A fenti szabályok áttekintése meggyőz arról, miért volt szükség a rabszolgaházasság jogi elbírálásának a félszabadok házasságára való kiterjesztésére. Az idézett császári rendeletek a rabszolgákat mindenütt együtt említik a liber colonusokkal, colonus adscriptusokkal, tamiacusokkal, tehát a colonusok legkülönbözőbb fajaival.

Justinianus nem is tartózkodik attól, hogy nyíltan kimondja:

„Quae etenim differentia inter servis et adscripticios intellegetur, cum uterque in domini sui positus est potestate, et possit servum cum peculio manumittere et adscripticium cum terra suo dominio expellere?” (C. 11. 48. 21. 1.);

ez annyit jelent, hogyha az adscripticiusok személyükre szabadok is, gyakorlatilag alig különböznek a rabszolgáktól, hiszen az egyiket peculiumát kiadva felszabadítják, a másikat pedig csak a földdel együtt, amelyhez kötve van, bocsáthatja el az úr hatalmából.

A colonusok tehát annyira hasonló helyzetbe jutottak mint a rabszolgák, hogy nem volt indoka annak, hogy az ő tiszta vagy vegyes házasságukat másként bírálják el, mint a tiszta vagy vegyes rabszolgaházasságokat. Ilyen módon a contubernium fogalmának -, akkor is, ha azt éppen a félszabadok házasságára alkalmazták és a rabszolgaházasságokat annak szinonímáival jelölték - kiterjesztése a félszabadok házasságára természetes következmé nye volt annak, hogy a colonusok ha jogilag nem is, de ténylegesen rabszolgasorsba süllyedtek



Folytatás: A rabszolgaházasság jogi szabályozása II. rész