logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A rabszolgaházasság fogalma és a contubernium kifejezés

1. A rabszolgaházasság, mint fogalom kétségtelenül előbb alakul ki Rómában, mintsem a „contubernium” szó megjelenik, és a rabszolgaházasságnak általános bevett megjelölésévé válik.

Mint már említettük, a köztársaság idején előbb a tiszta rabszolgaházasság, mint ténylegesség fogalma alakulhatott ki, hiszen a vegyes rabszolga házasságokat a mores maio rum normái szigorúan elítélték, s azok csak a köztársaság végén, a patriarchális rabszolgaság korában élő erkölcsi normák elhalványulásával nyertek, mint tényleges állapot, bizonyos elismerést.
A Sc. Claudianum az i. sz. 1. század derekán már a jog normáival rögzíti a rabszolgaházasság fogalmának bővülését. Rabszolgaházasságnak minősül tehát a két államforma mezsgyéjén mind a rabszolgák egymás közti házasságszerű együttélése, mind pedig egy római polgár, s egy rabszolganő, vagy római polgárnő és rabszolga ilyen természetű együttélése.

2. A rabszolgaházasság fogalmának tisztázásához tartozik azon kérdés tisztázása is, hogy mi a „rabszolgaházasság” tartalma? Itt olyan tényleges állapotról van szó, amennyiben azt a társadalom elismeri, amely a polgárok házasságát utánozza. További kérdés persze az, hogy mikor nyer ez a ténylegesség társadalmi elismerést?
A tiszta rabszolgaházasságoknál ez az elismerés akkor következett be - mint említettük -, ha e kapcsolatnak a rabszolgatartó osztály, esetleg az érdekelt rabszolgatartó szempontjából jelentősége volt. Ez a jelentőség lehetett anyagi, politikai, mint pl. a rabszolgastátusú rabszolga felügyelők, majorosok stb. esetében, vagy érzelmi, mint pl. Scaevolánál, a rabszolgatartó dajkája unokájának házassága esetében (D. 34. 1. 20. pr.). Ilyen elismerésben a tiszta rabszolgaházasság, mint ténylegesség azonban csak olyan rabszolgáknál részesült, akik a rabszolgatartóval, vagy annak felügyelőjével valamilyen emberi kapcsolatban voltak. Ez volt az eset a rabszolgák f amnia urbana-ja esetében rendszerint, a familia rustica esetében többnyire, ha ez kisebb mezőgazdasági birtok rabszolgaszemélyzetéből állott.
Szó sem lehetett azonban ilyen ténylegesség tudomásul vételéről ott, ahol rabszolgatömegek, férfiak és nők, esetleg gyermekeik egyaránt mint csupán számok, a rabszolgatartó „beszélő munkaeszközei” végezték a kőfejtést, erdőirtást, mocsarak lecsapolását, tehát a legnehezebb munkát, s ahol a rabszolga felügyelők ostorcsapásai alatt naponta hullottak el a szerencsétlenek.

A vegyes rabszolgaházasságoknál - mint említettük - más volt a helyzet. Ezekben a rabszolga állapotú fél rendszerint nem végzett a termelésben számottevő munkát, s ha saját rabszolgáról volt szó, az a háznál élt, vagy a familia rusticából emeltetett ki belső szolgálatra. De amennyiben idegen rabszolgáról is volt szó, római polgár, vagy polgárnő rendszerint ilyen rabszolgákkal kezdett kapcsolatot.
Itt már egy olyan ténylegességről volt szó, amely mellett a társadalom nem mehetett el szó nélkül, hiszen az egyik fél római polgár volt, s az ilyen kapcsolatok egyre növekvő száma is szükségessé tette a köztársaság végétől kezdve e kapcsolatok társadalmi tudomásul vételét oly annyira, hogy i. sz. 54-ben már császári törvény rögzíti ezt az állapotot (Sc. Claudianum).

A rabszolgaházasság, legyen az tiszta, vagy vegyes, ha erre meg volt a lehetőség (tehát, ha rabszolgatartó azt tudomásul vette), a matrimonium legitimumot utánozni próbálta. Ez határozottan kitűnik a következőkből:

a) a Rómában talált, s általunk vizsgálat tárgyává tett sírfeliratok, akár tiszta rabszolgaházasságokról van szó (CIL VI. 2. 4350, 4370, 5178, 5198, 5558, 5884, 7287), akár vegyesekről (CIL VI. 2. 4464, 4465, 5192, 8453/a) következetesen a „coniunx” kifejezést használják, tehát „házastársnak” nevezik a kő alatt nyugvó felet. Másutt a rabszolgafeleség „maritus”-nak nevezi férjét (CIL VIII. 1898, 2296.), vagy „vir”-nek (CIL VIII. 3150.) teljesen a törvényes házasságok terminológiáját utánozva. A „rabszolgaházasság feleségére” már Cato maior az „uxor” kifejezést használja (De agri cult. 143.), nem beszélve arról, hogy Plautus, igaz hogy nem Rómában játszódó színdarabjaiban, de szintén az „uxor” szót használja e vonatkozásban (Casina 1. 109. és Mil. glor. 3. 2. 1006.);

b)a rabszolgaházasság (erre ugyancsak a vegyes házasságnál van adatunk) a klasszikus korban néha a „m.atrimonium” elnevezést viseli, mint ezt Paulusnál látjuk (D. 16. 3. 27.);

c) akár tiszta, akár vegyes rabszolgaházasságról volt szó, szokásos volt a nőnek, vagy rá tekintettel másnak a férj részére a házasság tartamára bizonyos vagyont adni, amely külsőségeiben a hozomány látszatát keltette, sőt, Ulpianus azt „quasi dos”-nak is nevezi (D. 23. 3. 39. pr.), bár ez jogilag semmiképpen sem volt és a rabszolgák jogképtelensége folytán nem is lehetett hozomány;

d) amennyiben a rabszolgaházasság a rabszolga felek felszabadítása után is fennmaradt, úgy civiljogi hatályú felszabadítás esetén automatikusan matrimonium legitimummá vált annyira, hogy a rabszolganő peculiumából a rabszolgaférj részére kihasított quasi dos a felszabadulás utáni változatlan együttélés (római házasság) alapján valóságos hozománnyá lett (Ulp. D. 23, 3. 39. pr.).

3. A „contubernium” szó sem a preklasszikus korban, sem a klasszikus kor nagy részében nem használatos. A contubernales, contubernaiis coniunx (mulier) azonban már a köztársaság végétől általános elfogadott kifejezés, amelyet jogi és nem jogi írók egyaránt használnak. Még Ulpianusnak és Paulusnak a digesta szerkesztők által egybe kapcsolt szövegtöredékei is a „contubernaiis” (s ennek kapcsán a „tabernae”) szó magyarázatát adják:

„Tabernae appellatio de/arat omne utile ad habitandum aedificium, non ex eo quod tabulis cluditur” (Ulp. D. 50. 16. 183.),

„inde tabernacula et contubernales dicti sunt” (Paul. u. o. 184.),

azaz, a két jogász a contubernaies szó eredetét a taberna (= minden lakás céljaira alkalmas építmény) szóból vezeti le, és nem utal a rabszolgaházasságra.

A nem jogi írók közül Festus az első, aki a contubernium és contuber-nales szavak meghatározását adja (De verb. sign. 27.) :
„Contubernales dicuntur ex tabernis, quae fiebant ex tabulis. Uncle et tabernacuia sunt dicta ...” „Contubernium dicitur contubernalium habitatio.”

Festus, mint a- fentiekből kitűnik, a contubernaiis szót (Ulpianussal ellentétben) végeredményben a tabula-ból vezeti le, de nem kifejezetten a rabszolgaházassággal kapcsolatban használja a két szót, hanem együttlakást ért a contuberniumon, amely a hadsereg vezére, ill. a helytartó és kísérete (comites, amici) együttlakását éppúgy jelölhette, mint egy rabszolga és rabszolganő, vagy két különnemű ember együttélését, akik közül az egyik rabszolga. Mindezekből azonban az tűnik ki, hogy a contubernium tartalmához alapvetően hozzátartozott a két fél együttélése, s ha ez az együttélés megszűnt, nyilvánvalólag a rabszolgaházasság is felszámolódott.

A jogi forrásokban a contubernium szó először a klasszikus kor legvégén jelenik meg, Alexander Severus császár egy 225. évi rendeletében:

„Si liber homo alienee ancillae contubernium sequatur, licet et fuerit denuntiatum, ut se abstineret, servus domini mulieris non fit” (C. 7. 16. 3.).

Ez időtől kezdve a contubernium szó, mint a rabszolgaházasság megjelölése előbb magában, majd több más egyenértékű kifejezéssel együtt általános lesz a jogforrásokban.


Forrás: Pólay Elemér - Rabszolgák „házassága” az ókori Rómában