A vicetiai Q. Remmius Palaemon, egy asszony házi rabszolgája, először szövés-fonást tanult, mint hírlik, később pedig, miközben úrnője fiát iskolába kísérgette, elsajátította a betűvetést is. Felszabadulása után Rómában tanított, előkelő helyre jutott a grammatikusok sorában, jóllehet hírhedtté tette sok hibája, és Tiberius, később Claudius is nyilvánosan kijelentette, hogy ő az, akire legkevésbé szabadna rábízni gyermekek vagy serdülők nevelését. Ám emlékezőtehetségével és sima beszédével rabul ejtette az embereket, meg azzal is, hogy rögtönözve irt verseket, mégpedig különböző, nem is csak a közismert versformákban. —

Annyira elszemtelenedett, hogy M. Varrót disznónak nevezte; azzal kérkedett, hogy az irodalmi műveltség vele született meg, és vele száll majd sírba; hogy neve nem véletlenül szerepel Vergilius pásztori költeményeiben, hanem a költő megsejtette, hogy egykor Palaemon fog az összes költő és költemény fölött ítélkezni. Azzal is dicsekedett, hogy egy alkalommal csakis hírnevének köszönhette, hogy útonállók nem rabolták ki.

A fényűzésnek annyira rabja volt, hogy naponta többször is fürdőt vett; s nem győzte pénzzel, bár iskolája évi négyszázezret hozott neki, s nem sokkal kevesebbet a birtoka, melynek gondját ugyancsak a szívén viselte: szabóműhelyeiben piacra varrták a sok ruhát, intenzív földművelő munkájára pedig közismert példa, hogy saját kezűleg ültetett szőlőtöve 360 szőlőfürtöt termett.


Suetonius: Gramm. 23, 1-10.