logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A házi rabszolgaság.

A földbirtok azonban értéktelen megfelelő munkaerő nélkül. Már utaltunk arra a sajátságos munkáskérdésre, amely a nagyobb földbirtok keletkezéséből származott. Már a történelmi kor előtt találkozunk azzal, hogy a gazdagabbak igyekeznek háztartásukba a vérségi kapcsolattal kötött családtagokon kívülállókból is olyan munkaerőt bevonni, amelyekre állandóan számíthatnak.
Ilyen munkaerőket akkor bérmunka által nem lehetett szerezni. Igaz, hogy már korábban találkozunk, de mindig csak kivételesen és átmenetileg a bérmunka jelenségével, pl. az aratásmunkájában, kisegítésképpen. A termelőeszközök, amelyekre egy-egy önállóüzemnek szüksége volt, oly jelentéktelenek, hogy azokat egy ügyes családrend szerint a maga erejéből is meg tudta szerezni.

A családi és közösségi kapcsolat is olyan erős volt még akkor, hogy az egyes csapások által sújtott és birtoktalanná vált családokat rokoni és szomszédi segítséggel legtöbbször talpra állították. De amilyen jelentéktelen volt a bérmunkások kínálata, éppen olyan jelentéktelen volt a kereslet is irántuk. Hiszen háztartás és üzem még szorosan összetartoztak egymással. Ha több munkást akartak az üzembe bevonni, úgy azokat a háztartásba is be kellett iktatni, azoknak tehát nemcsak saját termelőhelyüktől, hanem saját családjuktól is meg kellett válniuk, teljesen be kellett olvadniuk egy idegen családba. Erre szabad munkások nem voltak alkalmasak.

Még a középkorban is a kézműves legények csak átmeneti állapotként tűrték meg, hogy mesterük családjába beolvadjanak, csak azért,hogy maguk is mesterek legyenek és önállócsaládot alapíthassanak. A fejlődésnek ezen a fokán szabad emberek nem voltak hajlandók idegen családok részére tartósan bérmunkát végezni. Csak kényszer útján szerezhették meg a nagyobb mezőgazdasági üzemek a szükséges munkaerőtöbbletet. Erre a célra szolgált a rabszolgaság.
Az idegennek nem voltak jogai és az akkori közösségi szervezetek kicsiny volta mellett az idegenek fogalma sokkal tágabb volt. Háborúban nemcsak az elfogott harcosokat, hanem gyakran a legyőzött terület egész lakosságát vetették rabszolgaságba és vagy szétosztották a győztesek között, vagy eladták őket. De még békében is megvolt a lehetősége a rabszolgaszerzésnek. Különösen a tengeri kereskedelem nyújtott erre alkalmat.
Kezdetben ez nagyobbára tengeri rablással volt összekötve és a legértékesebb zsákmánynak a munkaképes és szép embereket tekintették, akiket part menti portyázásaik alkalmával fogtak el, mikor védtelenül találták őket. Ezenkívül rabszolgákká váltak a rabszolgák és rabszolganők ivadékai is.

A rabszolgák helyzete kezdetben nem volttúlságosan rossz és olykor könnyen bele is nyugodtak sorsukba. Mintegy jómódú háztartás tagjai, akiket nagyrészt a kényelem és fényűzés céljaira használtak fel, nem voltak túlerőltetve.
Amennyiben termelőmunkára fogták őket, gyakran – így a nagygazdáknál – együtt dolgoztak uraikkal, mindig csak a család saját szükségletének ellátására, s ennek a munkának megvoltak a maga határai.
A rabszolgák sorsát uraik jellemén kívül a családok vagyona is meghatározta, amelyekhez tartoztak. Az ő érdekük is az volt, hogy gyarapítsák a család vagyonát, mert ezzel saját helyzetükön is javítottak. Másrészt a rabszolga urával való állandó személyi kapcsolata révén emberileg közelebb kerülhetett hozzá, és ha elmés és okos volt, nélkülözhetetlenné, sőt barátjává is válhatott. Antik költőknél számos példát találunk arra,hogy a rabszolgák közül sokan urukkal szemben milyen szabadon viselkedtek és gyakran milyen bensőségesen ragaszkodtak egymáshoz mindketten.
Nem volt ritka eset, hogy rabszolgákat hű szolgálataik jutalmául tekintélyes ajándékkal szabadon bocsátottak, mások annyi pénzt takarítottak meg, hogy szabadságukat megvásárolhatták. Sokan azonban inkább választották a rabszolgaságot, mint a szabadságot, vagyis inkább egy gazdag család tagjaként éltek, semmint abból száműzve, egyedül, nyomorúságos és bizonytalan életet éljenek.

”Nem szabad azt hinni – mondja Jentsch – hogy a rabszolgaság felháborító jogi fogalmát a magánéletben komolyan fogták fel, hogy a rabszolgákat nem vették ember számba és eszerint is bántak velük; az első pún háború végéig a rabszolgáknak nem volt rossz soruk.
Az, amit a családfő törvényes hatalmáról mondtunk feleségét és gyermekeit illetően, a rabszolgákra is vonatkozik;bár hatalma a törvény szerint korlátlan volt, a vallás, szokás, belátás, kedélyes érdekek mégis korlátozták és a rabszolga, aki a törvény értelmében megvásárolható, az úr önkényének védtelenül kiszolgáltatott jószág volt, a szántóföldön hűséges munkatárs, az otthonban pedig megbecsült lakótárs lehetett, akivel az együtt eltöltött munka után a tűzhelynél kedélyesen elbeszélgettek.”
(Karl Jentsch: Drei Spaziergänge eines Laien insklassische Altertum Egylaikus három sétája a klasszikus ókorban.1900.3.séta.A római állam.237.pld.V.Ö.2. séta u.o. A rabszolgaság az antik költőknél.)

Ez a bajtársi összetartozás nem szorítkozott pusztán a paraszti üzemekre. A hősi korszakban még a fejedelmek is végeztek kétkezi munkát. Az Odusszeiában Alkinooszkirály leánya a rabszolganőkkel együtt mossa ruháit, Odüsszeusz, a fejedelem, vetélytársát nem párbajra hívja ki, hanem versenykaszálásra és verseny szántásra, s otthonába visszatértekor kapálás közben találja apját a kertben. De ezért is szereti annyira Odüsszeuszt és fiát, Telemakhoszt rabszolgájuk Eumalosz,”az isteni kondás” aki meg van győződve arról, hogy hű szolgálataiért ura, ha visszatért volna, már régen megajándékozta volna szabadsággal, földdel és házastárssal.
A rabszolgaságnak ez a fajtája a kizsákmányolás ismert formái közül egyike a legenyhébbeknek. Megváltozott azonban az arculat akkor, amikor a pénzszerzés szolgálatába állították, különösen pedig, amikor megkezdődött a nagyüzemi munka, amely urának háztartásától elkülönült.