Clodius lovon ült. Mintegy harminc tettre kész, karddal felszerelt rabszolga kísérte őt, ahogyan abban az időben szokás volt az utazók körében. Clodiusszal volt még azonkívül három cimborája, köztük egy római lovag, C. Canusius Schola, s két ismert plebeius, P. Poniponius és C. Clodius. — Milo kocsin utazott, feleségével, Fauntával, L. Sulla dictator lányával és barátjával, M. Fufius szal. Nagy csapat rabszolga kísérte őket, voltak köztük gladiatorok is, így két ismertebb, Eudamus és Birria.
Asconius: Arg. in Cic. p. Mil. 32-33.
Ma már úgy utazgat mindenki, hogy numida lovasok vágtatnak, futárok járnak előttük csapatostul: szégyen, ha nincsenek körülöttük, akik a szembejövőket leszorítsák az útról, s akik nagy porfelhőt kavarva adják tudtul, hogy előkelő ember közeleg. Már mindenkinek megvannak a maga öszvérei, melyek a kristály- és mirhaedényeket, nagy mesterek keze munkáit szállítják: szégyen, ha úgy látszik, hogy az egész poggyászuk olyan, aminek nem árt a hánykolódás. Fiatal rabszolgáik mind kenőcsös ábrázattal utaznak, hogy se a nap, se a hideg meg ne ártson gyenge bőrüknek: szégyen, ha a gyerektársaságban egy is akad, akinek egészséges bőre nem szorul ápolásra.
Seneca: Epist. 123, 7.
Nem említem most a lakomák dorbézolásait és a kicsapongás számtalan csábító lehetőségét, hogy ne tegyek túl nagy kitérőt. Inkább rátérek arra, hogy egyesek, nem törődve a veszéllyel, a város tágas terein és köves útjain olyan vadul hajtják lovaikat, mintha közügyben, hivatalos küldetésben járnának. Szolgáikat pedig, mint egy rablóbandát, csapatostul hurcolják magukkal, még Sanniót se hagyva otthon —, ahogy a vígjátékban olvasható. Ezeket utánozva, számos előkelő asszony is, arcát eltakarva, zárt gyaloghintóban kószál keresztül-kasul a városban.
S miként a tapasztalt hadvezérek először seregük zömét és legjavát állítják szembe az ellenséggel, azután a könnyű fegyverzetűeket, majd a parittyásokat, s végül a tartalék alakulatokat, hogy szorult helyzetben segítségére legyenek: úgy állítják rendbe nagy gonddal az épp henyélő városi cselédséget felügyelőik, akik jobb kezükben tartott pálcájukról ismerhetők fel. S mintegy katonai vezényszóra menetel a gyaloghintó elejével egyvonalban az egész takácsműhely; követi a kormos konyhaszemélyzet, majd vegyesen a környékről hozzájuk csatlakozó dologtalan csőcselék.
Leghátul a heréltek sokasága az öregektől a gyerekekig, sápadt arcú és természetes vonásaikból kivetkőzött idétlen alakok; úgyhogy ahol megjelenik a megcsonkított embercsapat, aki csak látja őket, elátkozza ama néhai Semiramis királynő emlékét, aki először heréltetett ki zsenge fiúcskákat, erőszakot téve mintegy a természeten, megakasztva annak szabályos előrehaladását (azét a természetét), amely az emberiség bölcsőjétől a nemzés ősi forrása révén valami titkos törvénnyel kijelöli az eljövendő nemzedékek útját.
Ammianus Marcellinus, 14, 6, 16-17.