Patriciusok, cliensek, és plebeiusok
A) Patriciusok.
Már kezdettől fogva zárt rendet alkottak. Az előkelő római családok tartoztak közéje. A történelem során néhány más közösségből jött arisztokrata család is csatlakozhatott az ősinek tekintett családokhoz, pl. Attius Clausus a gens Claudia alapítója. Születési és birtokos arisztokrácia volt.
A patriciusok eredete: státusszimbólumaik alapján az etruszk királyság alatt lovas nemesség volt. Rendi jelvényeik: az aranygyűrű (anulus aureus), a tunicán viselt bíborsáv (tunica laticlavia), a rövid lovas köpeny (trabea), a szíjakkal fűzött, csizmaszerűen magas cipő (calceus patricius), nemesfémből készült díszkorongok (phalerae).
Gazdasági tekintetben földbirtokosként a római állam jelentős területét birtokolták. Ezen jelentős állatállománnyal rendelkeztek. Háborúban hátaslovaikat és azok takarmányát más adómentes rétegek (özvegy és árva) biztosították. A hadizsákmány nagy része az övék volt.
Az államhatalomban az övék volt a katonai vezetés, a politikai életben a comitia curiatán keresztül gyakorolják hatalmukat. Ezt a clienseikkel teljesen a befolyásuk alatt tartották. A senatus (vének tanácsa) tagjai. Közülük a „patres”, akik a népgyűlési határozatokat szentesítik, és a „conscripti”, akik a senatusban részt vehettek, de nem rendelkeztek szavazati joggal.
B) A cliensek.
Nem alkottak egységes rendet, jogilag szabadok voltak, de függő helyzetűek. Hűségi viszonyt (fides) kötöttek és ezért gazdasági és morális szolgáltatással tartozott (operae et obsequium). Feladataik közé tartozott a részvétel a gens gazdasági tevékenységében és katonai feladatokat is elláttak. Kizárólag a gens fejének tartoztak engedelmességgel (obsequium=kíséret), így védelmét érezték (patronatus), viselték továbbá a nomen gentiliciumot és részt vettek a gens kultikus cselekményeiben. Kötelességük volt a reggeli köszöntés (salutatio). A patriciusok tekintélyét, a közéleti súlyát a fogadáson megjelent személyek számán és rangján mérték le.
A salutatio menete: a reggeli órákban szinte egész Róma már talpon volt. A cliens a patronusánál, a közrendű római a senatornál, a senator a consulnál vagy más jelentős embernél tette tiszteletét. Amikor a patronus hivatalos minőségben jelent meg a Forumon vagy a törvény előtt, clienseinek hada kísérte, ami mély benyomást keltett a lézengő tömegben és a magistratusokban.
Ha valaki társadalmilag érvényesülni akart, gondoskodott arról, hogy népes cliens-serege legyen. Ezért a kíséretért anyagi ellenszolgáltatás járt, ami lehetett természetbeni: ebéd vagy vacsora a patronusánál helyben elfogyasztva, sőt a cliens kis szatyrot, kosarat (sportula) vitt magával, hogy az otthon maradottak számára ételt hazaszállíthasson. De lehetett pénzbeli megváltás, amelynek összege napi 25 as, illetve 61/4 sestertius.
Ha a patronus Rómától távol volt, nem tartották meg a reggeli salutatiót, a cliens elesett a sportulától. A megoldás: több patronus. A cliens egyik reggeli fogadásról a másikra loholt, hogy több sportulát szedjen össze. Ezért a későbbi időkben a kezdeti státus lealacsonyodott, a cliensekkel a patronusok megvetően bántak, gazdájuk modorát a rabszolgák, szabadosok is átvették. A vacsoránál külön asztalnál étkeztek, gyakran csak romlott hússal, silány vinkóval kellett beérniük.
C) A plebeiusok
A szabadokhoz tartoztak, személyileg szabadok, polgárjoguk van, kiváltságaik nincsenek, közterheket viseltek. A köztársaság kezdetén már elkülönülő jogi kategória volt, amely társadalmilag meglehetősen differenciált. Több tekintetben is elkülönülnek a patriciusoktól. Egyrészt területileg, ugyanis kívül laknak a Palatinuson, Esquilinuson, Caeliuson. Másrészt vallásilag, ugyanis családi isteneket, penatest, larest nem ismertek.
A földművelés istenit tisztelték. Ceres és Liber és Libera kultuszát ápolták szemben Iuno, Mars, Iuppiter patriciusok által imádott istenhármasával. Ebből következően a későbbi ókori hagyomány szerint a plebeiusok mint szabad földműves jelennek meg, akik gazdasági függetlenségüket védték a patriciusokkal szemben. Elkülönültek társadalmilag is, ugyanis kívül álltak a patriciusok gens - curia - tribus szervezetén. Alapvető különbségük a cliensekkel szemben, hogy nem kötődtek morálisan a patriciusokhoz. Ez rendkívül fontos elem volt a rendi küzdelemben. Elkülönültek a tulajdon tekintetében is, egyéni földtulajdonnal bírtak, szemben a patriciusok ager publicusával és nemzetségi földtulajdonlásával. Törpebirtokos földművesek voltak a patriciusok állattenyésztő nagybirtokaival szemben.
Kezdetben nem viselhettek egyes papi tisztségeket, állami hivatalokat és nem lehettek tagjai a senatusnak. De láthatóan tagjai voltak a curiáknak és tribusoknak, viselhették pl. a tribunus militum tisztségét, azaz katonáskodtak.
Eredetük éppoly homályos, mint a római társadalom többi rétegéé. A plebeiusok és a cliensek között nem volt éles a határvonal. A plebeius clienssé lehet. A cliens megszabadulhat kötöttségétől, ha ura fiú utód nélkül hal meg, de: a plebeiusoknak sikerül zárt renddé válnia, a clienseknek nem. magyarázat: a patriciusokhoz fűződő személyes viszonyban rejlik. A patricius-plebeius harc célja azonos polgárjogok kivívása, az eredménye pedig a jogi egységesülés, a census által magszabott politikai jogok elnyerése volt.
Nobilitas: Nobiles-Ignobiles
A nobiles szó tágabb értelemben a patricius-plebeius harc lezárulása után az egész arisztokráciát jelentette. A hivatali nemesség kialakulásakor a curulisi hivatalt viselők tartoztak ide. A szűkebb értelemben vett jelentése a consularisok leszármazottjait jelenti. A római társadalom legfelső rétege származás tekintetében történelmileg két különálló csoportot alkotott. A kettő között azonban nem volt elválaszthatatlan határ, szoros érintkezésben álltak, és mint a házasságkötések jelzik, lehetséges volt a társadalmi mobilitás.
A rendi tagolódás alapján a nobilitashoz az első két rend (ordo) tartozott. Az ordók listáját a censorok állították össze, egy-egy rendhez való tartozásuknak vagyoni/jövedelmi alapja volt, és az egy ordóba kerülők egy-egy hivatásra, feladatra monopóliumot élveztek. Kezdetben a rendhez tartozás nem volt örökletes, később azonban a rend is kezdett társadalmi kategóriává válni. Egy-egy rend tagjai először csak maguk a családfők voltak, később hozzájuk sorolták az egész családot, végül ezt Augustus törvényesítette is.
A római polgárság kiváltságos osztályát a senatorok és a lovagok alkották.
A) ordo senatorius
a Kr. e. II. századtól a censorok által besorolt első jogi kategória, a szenátorok és családtagjaik tartoztak bele. A nobilitas igyekezett elkülönülni a senatori rend közönséges tagjaitól. Korábban úgy sorolták be, hogy ennek a rendnek a hatalma elsősorban a földbirtokain (latifundiumok) nyugodott.
Kr. e. 218-ban a lex Claudia de nave senatoriummal korlátozták a kereskedelemben való részvételüket, hogy a rend tekintélyét megóvják. Ez – bár sokan, még maga Cato is igyekezett a törvényt megkerülni –, oda vezetett, hogy a senatori rend egyre inkább csak az állami hivatalok betöltését monopolizálta, a gazdasági vezető szerep birtokaik és családi vagyonukon alapuló tekintélyükön kívül inkább a lovagrend kezébe került.
A valóságban a senatori rend egy születési arisztokrácia, néhány száz család megkülönböztetett státusa volt. A rend eredete a censuson alapuló katonai rend lovas elitjéig vezethető vissza. A renden belüli hierarchiát az szabta meg, hogy a senatusban kifejthetik-e saját véleményüket (sententia), vagy csak mások véleménye mögé csatlakozhatnak fel szavazataikkal (senatores pedarii). A császárkorban a senatori rend fontossága is csökkent.
A ruházatban, a színházakban, amphitheatrumokban, circusokban külön ülőhelyben megkülönböztetést élveztek. Rendi jelvényeik megegyeztek a patriciusok rendi jelvényeivel. (anulus aureus, tunica laticlavia, trabea, calceus patricius, phalerae). Egyéb kiváltságaik közé tartozott s ius imaginum, azaz őseik viaszképmásait elhelyezhették a házuk atriumában, családi ünnepeken megkoszorúzhatták, illetve a temetésen a menet előtt vihették őket.
A fényűzés, a ranggal járó pompa temérdek pénzbe került, ezért az egykori nagy családok lassan elszegényedtek. A rendbe nem csak hivatalviseléssel lehetett bejutni, hanem az államnak tett különleges szolgálattal is, vagy ha a lovagrend tagjai elhagyták hagyományos feladatkörüket, és állami tisztséget vállaltak. A köztársaság korának végétől egyre szaporodott a rendbe belépő homo novusok száma. Augustustól, aki örökletessé tette a rendi tagságot, már nem csak a közvélemény szemében, de jogilag is beletartoztak a rendbe a senatorok családtagjai is.
B) ordo equester
a korábbi elképzelés szerint vagyonos plebeiusokból jött létre a lovagok rendje. Ők voltak a pénzarisztokrácia képviselői. A császári ügyvitel hivatalnoki szervezetének tisztviselői, illetményt kaptak, mert mással nem foglalkozhattak. Mivel azonban megjelölésük ordo, így itt is jogi státust jelöl. A census jogi keretein belül a második osztály, a leggazdagabbak közé tartoztak, a hadseregben 18 lovagi centuriát állítottak fel, az állam lovat biztosított nekik.
Kezdetben együtt kezelték őket a senatori rend tagjaival, akik Kr. e. 129 után (lex reddendorum eqourum) kiléptek a lovagrendi centuriákból. Ekkor vált a ló a lovagrend kizárólagos szimbólumává. Az államilag biztosított ló mellett megillette őket az aranygyűrű viselésének joga (ius anuli aurei), és a tunicán a keskeny bíborsáv (tunica angusticlavia).
A korai időkben a legfontosabb különbség a senatori renddel szemben, hogy nem az állami – bár bizonyos időszakokban a bíráskodás és a jogügyletek vezetői –, hanem a legfontosabb katonai tisztségeket viselték.
Kr. e. 218-ban hozott lex Claudia de nave senatorium erre a rendre is jelentős hatást gyakorolt, a nagy vagyonnal kecsegtető kereskedelmi és más gazdasági vállalkozások kedvéért lemondtak a politikai karrier lehetőségéről, sőt a lovas katonai szolgálatról is. (Az az auxiliumok feladata lett).
A későbbi fejlődés során, a Kr. u. III. századtól már a legtöbb polgári magistraturát is lovagrendiek viselték, és a IV. századra eltűnik a különbség a társadalom hivatalviselő osztályai között, és ezzel a lovagrend mint önálló társadalmi kategória is megszűnt létezni.
T. Horváth Ágnes