logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az egyes művelési ágak közötti összefüggés kérdéséhez

Mint láthattuk, egyes művelési ágak között szerves összefüggés, egyes birtoktípusok között kölcsönös egymásrautaltság érvényesült. A földbirtokosok számára ezért is hasznos és kívánatos volt esetenként több különböző, de meghatározott jellegű birtoktestet egyesíteni, többféle termék előállítására berendezkedni. Különösen jól megmutatkozik ez a szőlő (vinea), illetőleg a füzes (salictum) és a nádas (harundinetum), valamint a vágásra szolgáló erdő (silva caedua) kapcsolatában. Erre az összefüggésre vonatkozóan érdemes néhány, az előző pontban már érintett kérdést más aspektusból, alaposabban is megvizsgálni.
A szőlőművelés szükségleteinek fedezésére különböző fajtákból faiskolát létesítettek. A legjobbnak, mint említettük, a könnyen megmunkálható, igen szívós, tartós gesztenyét tekintették (Plin. XVII 147). Külön előnye volt, hogy gyorsan elérte a vágásérettséget, és vágás után gyorsan újra kihajtott. A szőlőkaró, lugastartó cölöp stb. biztosítására telepített gesztenyést Plinius a plantaria caedua megjelöléssel illeti, a kivágott faanyagot általában caeduum lignumnak nevezi (VII 141).

Igen hasznos, szinte nélkülözhetetlen volt a szőlőbirtok számára a fűzfa: caeduum salix. Plinius a füzes megvágását szőlőkaró szerzése céljából kb. a negyedik évben tartja meg-felelőnek. A fűzfa azonban más célra is hasznosítható volt. Így hajlékony vesszejét kosárfonásra és a gazdaságban szükséges különféle eszközök elkészítésénél is felhasználták. Különösen fontos volt azonban azért, mert ágainak lehántott kérge adta a legjobb anyagot a szőlő kötözésére. Columella (IV 30, 2) és Plinius (XVII 143) egybehangzó közlése szerint 1 iugerum füzes háncs hozama 25 iugerum szőlő kötőanyaggal való ellátására volt elegendő, azaz minden 25 iugerum területű vienalloz 1 iugerum füzes (salictum) volt szükséges.

A sorosan, ill. lugasszerűen futtatott szőlőhöz nagy meny-nyiségű nádat is felhasználtak9 6 o az indáknak a támasztó karók, ill. cölöpök közötti vízszintes átvezetésére. Columella szerint (IV 30, 2) 1 iugerum nádas (harundinetum) termése 20 iugerum ilyen szőlőhöz volt elég. Különben a frissen vágott nádszálaknál használhatóbb volt az olyan, amelyik már egy évig száradt (Plin. XVII 146).

A fentiek alapján nem meglepő, hogy a szőlőtermesztés említett három fontos kelléke gyakran együtt szerepel a mezőgazdasági szerzőknél és a jogi forrásokban egyaránt. Példaként lássunk néhány kiragadott idézetet: „Most ismertetem, hogyan kell gondoskodni a tartóoszlopokról, keresztlécekről és kötözőanyagról" (Colum. IV 30, 1). Vagy: „olyan föld esetében, amelyről a gazda haszonbérbe adott birtoka számára szőlőkarót, fűzfavesszőt vagy nádat szokott biztosítani ..."
Amennyire hasznosnak tartja Varro a gazdának fölösleges karóanyag, tartócölöpök és nád eladását, annyira értelmetlennek minősíti Columella a szőlővel való bajlódást, ha minden - szükséges anyagot -- támasztékot, nádat, kötöző anyagot - máshonnét kell beszerezni. Így érthető az a nézet, amely szerint az erdő (silva) és a füzes (salictum) olyan tartozékok, melyek nélkül a birtokok nem művelhetők: nec sine his fundi coli possint. Ezekről a szükséges anyagokról a jó gazdának idejében, jó előre gondoskodnia kell, saját telepítésse1.
Columella a silva caedua, a salictum és harundinetum termékeit a szőlőbirtok „hozományának" nevezi, tehát a birtok felszereléséhez sorolja, elengedhetetlen tartozékának tekinti. Mutatja ezt a költői dos, dotes megjelölés mellett használt instrumentum minősítés: dotem, id est instrumentum. A jogi irodalomban is találkozunk olyan állásfoglalással, amely szerint a szőlőkaró, a tartóoszlop éppúgy a szőlő gazdasági felszereléséhez tartozik, mint a különféle kapák: palos perticas rastros ligones instrumenti vinea esse.

Az eddigiek alapján látnivaló, hogy a silva caedua jelentősége, rendeltetése a szőlőgazdaság számára az volt, hogy a szőlőtövek megtámasztásához, a szőlőindák futtatásához szükséges faanyagot biztosítsa:... silvae caeduae, ut pedamenta in vineis non desint.
Igen jellemző ebből a szempontból egy peteleai (Campania) feliraton fennmaradt végrendelet (testamentum) azon részlete, amely az örökül hagyott szőlővel kapcsolatban a következőképpen rendelkezik:... ab heredibus meis volo praestar(i) .. . ex praedis ceteris meis palum ridica(m) omnibus annis suffi-ciens pedaturae vineae ..."

A szőlőkaró-szükségletre, felhasználására vonatkozó érdekes adatokkal rendelkezünk Pompeii területéről. Agrippa Postumus villájában egy kamra falán a következő két bekarcolt felirat olvasható:

In acervo magno pali MXXI:
In pa(rvo? ) pali quadri :.ov(i)

- továbbá egy D-nek (= 500) látszó szám. Tehát összesen 1523 szőlőkarót halmoztak fel a megjelölt helyen.

Egy másik villában talált felirat hasonló mennyiségű készletet regisztrál:

palos acutos DCCCXL
qui non sunt acati CDLX
summa MCCC

Tehát itt 840 kihegyezett és 460 kihegyezetlen (összesen 1300) karót tároltak. Jashemski szerint ez utóbbiak a lugashoz használt keresztlécek lennének. Ez azonban kevéssé valószínű. Mint láttuk, erre a célra általában nádat használtak, mégpedig nem karóval (palus), hanem tartócölöppel (pertica) kombinálva. Valószínűbb, hogy olyan szőlőkarókkal van dolgunk, amelyeket még később szándékoztak kihegyezni. A takarékos gazdák ugyanis Cato ideje óta lehetőleg a fontosabb gazdasági munkára alkalmatlan téli estéken faragtatták rabszolgáikkal a különféle kerek és szögletes szőlőkarókat.
Pompeii közelében, a Sarno völgyében fekvő egyik villában nagy mennyiségű elszenesedett szőlőkarót találtak. Ezek formájáról, méreteiről azonban nem szólnak a tudósítások. Annál tanulságosabb felvilágosítással szolgálnak a már említett pompeii szőlő újabb feltárási munkálatai, amelyek során gipsszel kiöntötték az elégett szőlőtövek és támasztó karók gödreit.

Az ezt követően elvégzett felmérés szerint a szőlőtövek 90%-ának átmérője 2-5, 5 cm, átlagban 4 cm (a legvékonyabb 1 cm, a legvastagabb 8,5 cm átmérőjű) lehetett; a karó-lyukak 2,5-5,5 cm, átlagban 4 cm (a legvékonyabb 2-3 cm, a legvastagabb 7, 5-8 cm) átmérőt mutatnak; a szőlőtövek lyukainak 90%-át 7-28 cm közötti (átlagban 16 cm) mélységben lehetett kiönteni; a karó-lyukak 8-23 cm közötti átlagban 15 cm-es süllyesztési mélységet adnak.

A birtok szőlőállománya - a feltárható nagyobbik részének szabályos elrendezése, beosztása alapján - 4000 tőre tehető. Ily módon igen érthető az idézett graffitókban szereplő tekintélyes karómennyiség, amelyet a két gazdaságban nyilván az elkorhadt, eltört darabok pótlására, új ültetésű tövek megerősítésére tartalékoltak. S ugyancsak érthető, ha a szőlőgazdaság szükségleteinek fedezésére tartott, ill. bérelt silva caedua megjelölésére éppen lényeges hozadékának, a szőlőkarónak (palus) az aspektusából a silva palaris megjelölést is alkalmazták. Nevezetesen Ulpianus abban az összefüggésben, hogy füzes, karónak való erdő vagy nádas haszonélvezete esetében a levágott anyagból el is lehet adni, így ír:... puto fructuarium hactenus uti posse, ne ex eo vendat, nisi forte salicti ei vel silvae palaris vel harundineti usus fructus sit legatuS...


Forrás: Maróti Egon - Az Itáliai mezőgazdasági árutermelés kibontakozása - Akadémiai Kiadó Budapest 1981