Az árutermelő mezőgazdaság Cato-féle programjának megítélése szempontjából igen jelentős a birtoktípusoknak az a skálája, amellyel a birtokvásárlásra vonatkozó tanácsait lezárja: praedium quod primum siet, si me rogabis, sic dicam: de omnibus agris optimoque loco iugera agri centum, vinea est prima, vel si vino multo est; secundo loco bortus irriguus; tertio salictum; quarto oletum, quinto pratum; sexto campus frumentarius; septimo silva caedua; octavo arbustum; nono glandaria silva. (Ha azt kérdezed tőlem, melyik a legjobb birtok, így felelek: minden földdarab közül, amelyik a legjobb fekvésű és 100 iugerum területű, az első a szőlő, ha jó bort terem és sokat; második az öntözéses konyhakert; harmadik a füzes; negyedik az olajfaültetvény; ötödik a rét; hatodik a gabonaföld; hetedik a vágnivaló erdő, nyolcadik a futtatott szőlőültetvény; kilencedik a makkos erdő; 1, 7.)

Mi Catónak ezt a nevezetes helyét - néhány mérvadónak tekintett állásfoglalással összhangban - már korábban úgy fogtuk fel, hogy a különböző birtoktípusok felsorolásának egymásutánjában értékrendi fokozatokat, a hasznosság szempontjából megállapított skálát kell látnunk. Úgy véltük, hogy álláspontunk megfelel annak, ahogy a Catót idéző későbbi római agrárszakírók a nyilatkozatot értelmezték. A kérdésben újabban elhangzott több nyilatkozaté is megerősítette azt a meggyőződésünket, hogy Cato az egyes birtoktípusok sorrendjében a megfelelő mezőgazdasági művelési ágak jövedelmezőségéről vallott nézetét kívánta kifejezésre juttatni.
A kérdést ily módon lezártnak is tekinthetnénk. Hogy mégis foglalkoznunk kell vele, annak az az oka, hogy a kiváló M. J. Szergejenko még 1949-ben külön cikkben foglalkozott ezzel a problémával, s az ott kifejtett koncepcióját lényegében változatlanul fenntartja, s azóta is több munkájában megismételte.

Szergejenko arra a megállapításra jutott, hogy a Cato-féle lista nem jövedelmezőség szerinti sorrendet jelent. Kétségbe vonja, hogy Cato egyáltalán „matematikai pontossággal" ismerte volna a különféle mezőgazdasági ágak jövedelmezőségét. Az egész felfogást - az akkori idők hangnemének megfelelően - a „nyugati tudomány" félremagyarázásának nyilvánította, amire - szerinte - az adott alapot, hogy Cato archaikus stílusát már a következő nemzedék is csak nehezen értette, s Varro, félreértve a felsorolást, azt a különböző gazdaságok rangsorolásának értelmezte.
Megítélésünk szerint azonban a catói passzusban nincs semmi, ami érthetetlen vagy félreérthető volna. Az egyetlen problematikus szó, a vel helyességét A. Mazzarino meggyőző módon megvédte és megmagyarázta. Tartalmilag egyetlen tétel, a silva caedua mibenlétének felfogása körül lehetséges és valóban volt is vita: erre A mezőgazdasági árutermelés fő ágai c. részben visszatérünk. Elfogadhatatlannak tartjuk tehát azt a megállapítást, hogy Cato mondanivalóját mindegyik hozzáértő antik utóda - Licinius Stolo, Varro, Tremellius Scrofa, Columella és Plinius - egyaránt félreértette volna, mégpedig azonos módon.

Varro, akinek művét ugyancsak a maximális nyereség biztosítására irányuló törekvés hatja át, a következő értelemben idézi a helyet, a szintén szaktekintély C. Licinius Stolo szájába adva a szót: „Mindenesetre Cato" - szólalt meg Stolo - ,lépcsőfokonként állítva egyik földet a másik elé, mint jobbat annál, azt mondja, hogy kilenc fokozat van, mivel az első az, ahol jó és sok bort hozó szőlőt termeszthet, második az öntözéses konyhakert" stb. (I 7, 9), mint Catónál.
Nem lehet kétség aziránt, hogy Cato nyilatkozatát általában így értelmezték a római mezőgazdasági szakkörökben. Ékes bizonysága ennek a Cato rangsorolásával vitatkozó, úgyszintén kompetens gazda és szakíró, Cn. Tremellius Scrofa közlése Varrónál: „Tudom" - tette hozzá Scrofa -, „hogy ő ezt írja, de ezzel nem ért egyet mindenki, mert mások a jó rétnek adják az elsőséget, akárcsak én is …

Talán még egyértelműbben és nyomatékosabban fejezi ki Cato felfogását Plinius: Ille in agro quaestuosissimam iudicat vitem ... proxime hortos (ir)riguos ... (ő a gazdaságban a legjövedelmezőbbnek ítéli a szőlőt ... a másodiknak az öntözéses konyhakerteket ...). Másutt a fűzfa termesztésével kapcsolatban a következőket mondja: Tertium locum ei (sc. salici) in aestimatione ruris Cato adtribuit prioremque quam olivetis quamque frumento aut pratis ... (Cato a földbirtokok értékelése során a füzesnek adta a harmadik helyet, előkelőbbet, mint az olajültetvényeknek, a gabonának, a réteknek ...; XVI 176).
További érvnek tekinthető ebben a vonatkozásban - ha ilyenre egyáltalán még szükség van - Columella állásfoglalása. A különböző birtoktípusok, termelési ágak jövedelmezőségéről folyó vitákról írva Cato és Varro korára, valamint a kortárs Seneca tapasztalataira hivatkozva megállapítja, hogy a legkiadósabb jövedelem a szőlőből származik: uberrimum esse reditum vinearum (III 3, 2). Ezt igyekszik ő is kimutatni a maga korának lehetőségeit illetően. Alapos mérlegelés, számítgatás eredményeképpen ui. arra a következtetésre jut, hogy a földművelésnek ez a fajtája van leginkább a családi vagyonnak hasznára: id genus agricolationis maxime rei familiari conducere.

Cato listája természetesen absztrakció: a valóságban éppen úgy nem voltak pusztán egyetlen termék előállítására specializálódott birtokok, mint ahogy a 100 iugerum sem volt a villa rustica kizárólagos mérete. Cato azonban éppen az összehasonlítás lehetősége érdekében jelölt meg azonos feltételeket: azonos méretűa a 6 és egyaránt optimális fekvésű (optimoque loco) birtokokat.
Különben az egyes birtoktesteket hagyományosan jellegüknek, termékeiknek megfelelően vették fel a kataszteri nyilvántartásba, censusba, így külön tételben szerepeltek az arvum, vinea, oliveta, pratum, pascua, silvae caeduae stb. A különböző középkori „formulák" ugyancsak regisztrálták a különféle birtok-kategóriákat.