Az ősi, a paraszti Róma szabad polgárai kicsiny, néhány iugerumnyi földjükön gazdálkodtak. Becsvágyuk volt, hogy jó gazdáknak tartsák őket, ezért odaadóan dolgoztak gazdaságukban, mert jól tudták, hogy a jó gazdát a többi polgár mintaképének tekinti. Igényeik szerények és egyszerűek voltak, főételük a tönkölybúzából (far) összezúzott vagy babból készült kása (puls), amelyet esetleg szalonnával egészítettek ki, ehhez némi gyümölcsöt ettek, és ha éppen édességre vágytak, akkor mézzel készített ételt fogyasztottak. Mindez megtermett a kis birtokon.

Az igénytelen rómaiak termelvényei sokáig nem voltak változatosak, legfontosabb gabonaféléjük hosszú ideig a silány minőségű tönkölybúza (ma már csaknem teljesen kiveszett növény), ezenkívül babot, répát, árpát termesztettek, nagyon rossz termés esetén a makkból készített liszttel is beérték.
Rozsot és zabot csak északi hegyes vidékeken termesztettek, es az ókorban Itália-szerte nem is nagyon terjedt el. A jobb minőségű búza (triticum) csak a köztársasági korszak utolsó századában honosodott meg Itáliában.

A kisbirtokokon minden megtermett, amire a gazdának és háza népének szüksége volt, hiszen nem ismerték a bőséget, a kényelmet, es különösen távol állott tőlük a fényűzés. Az öltözködéshez szükséges len megtermett a földeken, a gyapjút a kis igényű birka vagy kecske szolgáltatta a római gazdáknak, a ház asszonynépe otthon szőtt és font.

A bor élvezetét, a szőlő művelését csak a későbbi időkben, a görögöktől sajátították el, éppen így a görögöknek köszönhették az olajfa kultúráját, az olaj használatát, ennek a nagyon fontos növényi zsiradéknak az élvezetét.
Az Itália déli vidékein élő görögség magasabb színvonalon élt, mint a latiumi vagy campaniai római-latin földműves nép. Valószínűleg a siciliai görögöktől került el a csirke Közép-Itáliába, addig a liba és a kacsa volt az egyedüli szárnyas a római gazdák baromfiudvarában.

A római gazdák minden nyolcadik napon, a vásárnapon (nundinae) összegyűltek a Forum Romanumon, hogy közös ügyeiket megvitassák. Ilyenkor Róma piacain kicserélték áruikat, beszerezték a szükséges kézműves portékát. A piac, a vásár, a kereskedelem magasabb, fejlettebb rendű gazdálkodás létére utal. A kézművesség lassan különvált a földműveléstől, kialakult a társadalmi munkamegosztás, s a római piacokon hamarosan megjelentek a hivatásos, a főfoglalkozású kereskedők. A kisbirtokos igyekezett minél többet termelni, jóval többet, mint amennyire neki és háza népének szüksége volt, hogy áruiért olyan használati tárgyakat, cikkeket kaphasson, aminőket ő maga a gazdaságában nem állít elő.

A jó és számító gazda arra törekedett, hogy többet adjon el, mint amennyit vásárol és ez a gondolat szinte elvvé jegecesedett Rómában. A kereskedés, az áru beszerzése, bármily csekély mértékben is, a földművelők számára létfontosságúvá vált, és ezért a vásárnapokon minden munka szünetelt, az iskolákban sem folyt tanítás.

A nundinae még a későbbi korokban is munkaszüneti napnak számított, noha ekkor már a hajdani vásárnapok egykori fontossága lényegében megszűnt...