Jóságos császárom!

Irántam tanúsított és oly kimeríthetetlennek bizonyuló kegyességed felbátorít, hogy barátaim érdekében is lekötelezetteddé váljak. Közülük talán a legelső hely illeti meg Voconius Romanust, aki kora ifjúságomtól tanulótársam és jó pajtásom. Ezért már isteni atyádtól is kértem, hogy emelje fel őt a tiszteletre méltó rendbe.
Azonban emez óhajom teljesítése a te jóságodra maradt, mivel Romanus anyja a négyszázezer sestertius odaajándékozását, amit atyádhoz intézett beadványában fia számára megígért, nem teljesítette előírás szerint.

Később, figyelmeztetésemre, megtette, mert lemondott a javára birtokairól, s teljesítette mindazt, amit az átruházásnál végre kell hajtani. Minthogy elhárult tehát a reményeinknek útjában álló akadály, nagy bizakodással vállalok kezességet előtted Romanusom jelleméért, amelyet finom műveltség és kivételes gyermeki ragaszkodás ékesít. Ezzel érdemelte ki anyja említett bőkezűségét, hogy azonnal elnyerhette atyai örökségét, s hogy mostohaatyja örökbe fogadta.

Tetézi mindezt még származásának és atyja vagyonának ragyogása. Hiszem, hogy mindezen felül az én kérlelésem még nyomatékosabbá teszi az eléd terjesztett ajánlást. Kérlek tehát, uram, részesíts a hőn óhajtott örömben, s hitem szerint önzetlen érzésem fejében tedd meg, hogy ne csak a magam, hanem barátom javára hozott döntéseddel is dicsekedhessem.



(Maróti Egon)