Uram, mikor isteni atyád, igen szép szónoklattal és ékes példamutatással is jótékonyságra buzdította a polgárokat, kértem az engedélyét, hogy elődei szobrait, melyekhez távoli birtokaim többszörös cseréjével jutottam s úgy őriztem meg őket, ahogy voltak, a városba szállíthassam az ő szobrával együtt. Ehhez ő a legnagyobb egyetértéssel hozzájárult.
Én nyomban írtam a decurióknak, jelöljenek ki egy helyet, ahol a magam költségén templomot emelhetek. Ők az épület megbecsülésének jeléül nekem ajánlották fel a hely megválasztását. De ebben először a magam, majd atyád betegsége, azután az általad rám bízott tisztség ellátása akadályozott. Úgy látom, most lenne a legalkalmasabb a helyszínre lelátogatnom. Egyrészt szeptember elsejével zárul hivatali hónapom, másrészt a következő hónapban sok ünnep van.

Mindenekelőtt kérlek tehát, engedd meg, hogy ezt az épületet, amelyhez hozzá akarok kezdeni, a te szobroddal is ékesítsem, és hogy munkám minél hamarabb elvégezhessem, járulj hozzá szabadságomhoz. Nem fér meg viszont őszinteségemmel annak eltitkolása jóságod előtt, hogy ezzel magánvagyonom növelése érdekében is roppant sokat teszel.
Környékbeli földjeim bérbeadása az összeg különben meghaladja a négyszázezer sestertiust annyira nem tűr halasztást, hogy a következő szőlőnyesést már az új bérlőnek kell elvégeznie. Azonkívül az állandó rossz termés miatt engedményeket kell tennem, a mértékét azonban csak ott helyben állapíthatom meg.

Kegyességednek köszönhetem majd tehát, uram, felajánlásom gyors teljesítését és gazdaságom rendezését, ha mindezek elvégzésére adsz nekem harminc nap szabadságot. Rövidebb időt ugyanis nem jelölhetek meg, mert mind a város, mind az említett földek százötven mérföldnél távolabb fekszenek.



(Maróti Egon)