logo

XX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Marius Priscus pere.

Kedves Arrianusom!

Örülni szoktál, ha olyan esemény játszódik le a senatusban, amely méltó ehhez a rendhez. Mert bár nyugalomra vágyva magányba vonultál, továbbra is féltő gonddal szemléled a közélet tisztaságát. Halld hát, mi történt az utóbbi napokban. Az eset feltűnést kelt közismert főszereplője miatt, üdvös a példa szigora, és emlékezetes az ügy jelentősége révén.

Marius Priscus, mikor bevádolták az africaiak, akiket proconsulként kormányzott, lemondott a védekezésről, s kérte a bírák kijelölését. Engem és Cornelius Tacitust rendeltek ki a provincia lakói érdekeinek képviseletére. Mi kötelességünknek tartottuk felhívni a senatus figyelmét arra, hogy Priscus példátlan kegyetlensége meghaladja az olyan bűnök mértékét, amelyeket bíróság elé lehet utalni: ártatlanok elítéléséért, sőt kivégzéséért fogadott el ugyanis pénzt. Fronto Catius azt kérte válaszában, ne indítsanak a zsarolási törvény hatályán túlmenő vizsgálatot.
Ez a férfiú, akinek rendkívüli gyakorlata van abban, hogy hallgatóit könnyekre fakassza, szónoklatának összes vitorláját mintegy a szánakozás valamilyen fuvalmával duzzasztotta meg. Nagy vita támadt, nagy kiáltozás mindkét részről; egyesek azt hangoztatták, hogy a törvény korlátozza a senatusi vizsgálatot, mások azt, hogy a vizsgálat szabad és korlátozatlan, és amekkora bűnt a vádlott elkövetett, akkora büntetéssel kell sújtania. Végül Iulius Ferox kijelölt consul, egy becsületes és feddhetetlen férfiú, azt javasolta, hogy egyelőre válasszák ki

Marius ügyében a bírákat, de idézzék be azokat is, akik állítólag pénzen vásárolták meg tőle ártatlanok elítélését. Ez a vélemény nemcsak hogy felülkerekedett, hanem a nagy vita után éppenséggel ez maradt az egyetlen, amelyet sokan támogattak. S a tapasztalat igazolta, hogy a pártfogás és a részvét kezdetben erőteljes és heves hatást kelt, ám később, mintegy a meggondolás és az érvelés által elfojtva, erejét veszti. Így történik, hogy amit az általános zajban sokan helyeselnek, azt senki sem meri kimondani, amikor a többi hallgat. Mihelyt ugyanis kiválik valaki a zavargó tömegből, menten megvilágosodik előtte a helyzet, amelyet a zűrzavar elhomályosít.

Közben megérkezett a két beidézett, Vitellius Honoratus és Flavius Marcianus. Honoratust azzal vádolták, hogy háromszázezer sestertiusért megvásárolta egy római lovag száműzetését és hét barátjának kivégzését; Marcianust pedig azzal, hogy hétszázezer sestertiust adott egyetlen római lovag többrendbeli megbüntetéséért: ezt ugyanis husánggal ütlegelték, bányamunkára ítélték, végül a börtönben megfojtották.
Honoratus azonban még idejében meghalt, így megmenekült a senatusi vizsgálat elől, Marcianust pedig Priscus távollétében vezették elő. Ezért Tuccius Cerialis volt consul senatori joga alapján követelte, hogy Priscust is értesítsék; vagy abból a meggondolásból, hogy személyes megjelenése fokozza a szánakozást vagy a gyűlöletet; vagy pedig, amit a legvalószínűbbnek tartok, azért, mert azt vélte a legigazságosabb eljárásnak, ha közös bűnüket együttesen védik, s ha nem sikerül tisztázniuk, mindketten megbűnhődnek.

Az ügyet elhalasztották a következő senatusi ülésre, amely már külsőségeiben is lenyűgöző volt. A császár elnökölt, ugyanis éppen consul volt. Hozzájárult ehhez még a januárban szokásos élénk érdeklődés, a megjelent senatorok nagy száma. Ezenkívül az ügy hordereje, az elnapolás miatt megnövekedett várakozás, a szóbeszéd s az emberekbe beleoltott vonzódás a nagy és szokatlan dolgok megismeréséhez mindenfelől mindenféle embert odacsalt. Képzeld el szorongásomat, félelmemet, mikor ilyen nagy jelentőségű ügyben, ekkora gyülekezet előtt, a Caesar jelenlétében kellett beszélnem! Különben nemegyszer felszólaltam már a senatusban, és sehol nagyobb jóindulattal nem hallgattak végig mégis, minthogy minden szokatlan volt, valami szokatlan félelem hatott át.

Az említett körülmények mellett tisztában voltam az ügy nehézségével is. Előttem állt egy ember, aki nemrég még consularis volt és septemvir epulonum, most már se ez, se az. Roppant nyomasztó érzés volt ilyenformán vádolni egy elítéltet,akit amennyire terhelt szörnyű bűne, annyira támogatta a szánakozás elítéltetésének tulajdonképpen már befejezett ténye miatt.

Valahogyan mégis összeszedtem bátorságomat és gondolataimat, s mikor beszélni kezdtem, hallgatóim együttérzése sem volt kisebb, mint az én szorongásom. Majd öt órán át beszéltem. A vízórával mért jó háromórás időtartamot ugyanis, ami eredetileg rendelkezésemre állt, még megtoldották több mint egy órával. S éppen az, ami a beszéd előtt nehéznek és hátrányosnak tűnt, beszéd közben kedvezően alakult.
A császár pedig olyan figyelmet és gondosságot (talán túlzás volna azt mondani, hogy aggodalmat) tanúsított irántam, hogy mögöttem álló felszabadított rabszolgámat többször figyelmeztette, kíméljem hangomat és tüdőmet. Azt gondolta ugyanis, hogy én jobban megerőltetem magamat, mintsem törékeny alkatom elbírná. Marcianus védelmében Claudius Marcellinus válaszolt nekem. Ezután elnapolták az ülést. Nem lehetett ugyanis már elkezdeni újabb beszédet anélkül, hogy az est leszállta félbe ne szakította volna.

Másnap Marius védelmében Salvius Liberalis, egy finom, világos beszédű, tüzes, képzett szónok beszélt. Ebben az ügyben csakugyan minden tudását latba vetette. Cornelius Tacitus válaszolt neki, ékesszólóan, s ami előadásmódjának legfőbb sajátsága: σεµυῶς. Fronto Catius ismét kitűnően beszélt Marius érdekében, és ahogy a helyzet megkívánta, több időt
fordított a kérlelésre, mint a védelemre. Beszédének az este vetett véget, anélkül azonban, hogy félbeszakította volna. A tárgyalás így a harmadik napra is áthúzódott. Már maga az is szép, és a múltat idézi, hogy a senatust csak este oszlatják fel, harmadnapra is összehívják, és harmadnap is együtt marad.

Cornutus Tertullus kijelölt consul, egy kiváló férfiú és az igazság rendíthetetlen védelmezője, azt javasolta, hogy a hétszázezer sestertiust, amit Marius kapott, szolgáltassák be az államkincstárba, Mariust tiltsák ki Rómából és Italiából, Marcianust ezenfelül még Africából is. Előterjesztése végén még megjegyezte, hogy én és Tacitus buzgón és bátran láttuk el ügyvédi megbízásunkat, s a senatusnak az a véleménye, hogy a ránk bízott feladathoz méltóan jártunk el. Csatlakozott hozzá a többi kijelölt consul, az összes consulviselt senator, még Pompeius Collega is. Ő azt javasolta, hogy a hétszázezer sestertiust szolgáltassák be az államkincstárba, és Marcianust száműzzék öt évre, Marius esetében pedig elégedjenek meg a zsarolásra már kiszabott büntetéssel.
Mindkét javaslatot sokan magukévá tették, az utóbbit, amely elnézőbb és enyhébb volt, talán még többen; minthogy néhányan azok közül is, akik látszólag Cornutust támogatták, ahhoz csatlakoztak, aki utánuk nyilvánított véleményt. Mikor azonban szavazásra került a sor, azok, akik a consulok széke mellett álltak, Cornutus felé indultak. Erre azok, akiket már Collega mellett vettek számba, átmentek a másik oldalra; Collega mellett csak néhányan maradtak.

Később sokat panaszkodott felbujtóira, különösen Regulusra, aki azután, hogy maga sugalmazta ezt az állásfoglalást, cserbenhagyta. Különben Regulus olyan ingadozó jellem, hogy egyszer ő a legmerészebb, máskor meg ő fél a legjobban. Ez lett a vége a nagyszabású vizsgálatnak. Hátra van még egy λιτούργιον. Hostilius Firminus, Marius Priscus legatusa ellen, akit az ügyben játszott szerepe miatt súlyos és heves támadások értek. Marcianus számadáskönyvéből s a leptisi tanácsban mondott beszédéből ugyanis igazolást nyert, hogy Priscusnak segítséget nyújtott ehhez a gyalázatos vállalkozáshoz, és Marcianusszal ötvenezer denarius jutalomban állapodott meg; ezenkívül átvett tízezer sestertiust, mégpedig szégyenletes indoklással, kenőcsvásárlás címén.
Ez az indoklás összhangban volt ennek a mindig ápolt, piperkőc embernek az életmódjával. Cornutus javaslatára elhatározták, hogy a következő ülésen tárgyalják meg az ügyét. Ekkor ugyanis vagy véletlenül, vagy bűntudatból nem jelent meg.

Ez a helyzet itt a Városban. Viszonzásul írd meg, mi újság falun! Mi van a facsemetéiddel, szőlőiddel, a vetéssel, a finom gyapjas juhokkal? Egyszóval: ha nem írsz hasonló hosszú választ, tőlem se várj, legföljebb egy egészen kurtát.


Minden jót!



(Maróti Egon)