logo

XV Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Iulius Bassus pere

Kedves Ursusom!

Ε napokban mondta el a törvényszék előtt védekezését Iulius Bassus, aki hányatott sorsa és viszontagságos élete miatt már bizonyos hírnévre tett szert. Vespasianus idején két magánember vádolta be. Ügyét a senatus elé utalták, majd hosszas huzavona után felmentették, és elégtételt kapott. Titus alatt mint Domitianus barátja, rettegésben élt. Majd Domitianus száműzte, Nerva visszahívta. Ezután Bithynia helytartója lett, ahonnan vádlottként tért haza. Éppolyan hevesen támadták vádlói, amilyen állhatatosan védték pártfogói. A szavazatok megoszlottak, de az enyhébbek javára.

Először Pomponius Rufus, e felkészült és szenvedélyes szónok beszélt ellene, majd Theophanes, a küldöttség tagja, akitől az egész feljelentés kiindult. Utánuk én beszéltem Bassus védelmében, mert arra kért, hogy egész védekezésének alapjait én rakjam le. Szóltam arról, milyen elismerést érdemel kiváló származása, az átélt sokféle veszedelem miatt, beszéltem a feljelentők összeesküvéséről, akik pénzhez akartak jutni, s beszéltem arról, hogyan tette Bassus a legizgágábbakat, köztük Theophanest ellenségévé.
Bassus azt kérte, hogy én szálljak szembe a legfenyegetőbb váddal is, mert a többi, első hallásra súlyos vádpontban fölsoroltakért nemcsak felmentést, hanem szinte dicséretet érdemelne. A legjobban az súlyosbította a helyzetét, hogy néhány ottani lakostól mint barátjuk, tájékozatlanul s jóindulatúan ajándékot fogadott el; tudniillik ugyanebben a provinciában előzőleg quaestor volt. Ezt a feljelentők lopásnak és rablásnak minősítették, ő maga ajándéknak nevezte.

Igen, de a törvény az ajándék elfogadását is tiltja. Mit tehettem? A védekezésre melyik út ígérkezett legjobbnak? Tagadjak? Nyilván rablásnak fogják tartani a dolgot, ha nem merem beismerni. A tény túlságosan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy tagadjuk, ezzel csak súlyosbítom s nem enyhítem a vádat. Egyébként Bassus sem hagyott ügyvédjének semmi kibúvót, mert ő maga jelentette ki többeknek, köztük a princepsnek, hogy csak apróságokat fogadott el, s csupán születésnapján és a Saturnalián, és hogy ő maga is többeknek küldött ajándékot.
Azt kérjem, hogy kegyelemben részesítsék? Ezzel csakugyan a vádlott nyakára teszem a kést, ha olyan vétkesnek mutatom be, aki csak kegyelem révén szabadulhat. Azt állítsam, hogy helyesen cselekedett? Ezzel rajta sem segítek, a saját jó híremet is veszélyeztetem. Ε helyzetben legjobbnak látszott, ha valamilyen középutat keresek, s ezt, úgy hiszem, meg is találtam.

Beszédemet, akár a csatákat, az éjszaka szakította félbe. Három és fél óráig beszéltem, volt még másfél órám. Mert a törvény szerint a vádló hat, a vádlott kilenc órát beszélhet. Védencem úgy osztotta meg ezt az időt köztem és a másik védő között, hogy én kaptam öt órát, amaz meg a hátralevő időt. Beszédem olyan jól sikerült, hogy jobbnak láttam, ha befejezem és elhallgatok. Mert balgaság, ha célunkat elérve nem vagyunk elégedettek. S attól is féltem, hogy nagyon kimerülök, ha újból nekikezdek a beszédnek. Sokkal nehezebb valamit részletekben elintézni, mint egyszerre. S attól is félni lehetett, hogy ha újra belekezdek, az elhangzott első rész már nem érdekes, a második pedig unalmas a hallgatóknak. Hiszen a fáklyát is folytonos csóválással tartjuk égve, és ha egyszer kialszik, nagyon nehéz meggyújtani.
Hasonlóképpen az egyfolytában elhangzó beszéd a szónokot állandó lobogásban, a hallgatót feszültségben tartja, de ha a szónoklat félbeszakad vagy szünetel, mindketten ellankadnak. Ám Bassus rimánkodva, szinte sírva könyörgött, hogy használjam ki a rendelkezésemre álló időt. Engedtem, saját érdekemet alárendeltem az övének. Jól ütött ki a dolog: a senatus olyan feszülten és élénken figyelt, mint akinek az első beszéd csak felkeltette, de nem elégítette ki érdeklődését.

Utánam Lucceius Albinus szólt, olyan nagyszerűen, hogy beszédeink bár megvolt köztük a különbség lényegükben egységes egészként hatottak. Nekünk Herennius Pollio felelt, nyomatékosan és sok lendülettel, majd ismét Theophanes szólalt fel. Szokásos arcátlanságával két nagyszerűen szónokló volt consul után még időt mert kérni, méghozzá jó sokat. Beszélt, amíg ránk esteledett, sőt még azután is, úgyhogy lámpákat kellett behozni. Következő nap Homullus és Fronto mondott elragadó beszédet Bassus védelmében, a negyedik nap a bizonyító eljárást folytatták le.

Baebius Macer kijelölt consul úgy vélekedett, hogy Bassus ellen a kártérítési törvényt kell alkalmazni, Caepio Hispo pedig úgy, hogy hagyják meg tisztségében, s utalják az ügyet vizsgáló bizottság elé. Mindkettőnek igaza volt. „Hogy lehetséges ez kérded -, mikor olyan ellentétes véleményt hangoztattak?” Nagyon könnyen.
Macer, a törvényt tartva szem előtt, természetesnek vélte, hogy büntetést érdemel az, aki a törvény ellenére ajándékot fogad el. Caepio, nagyon helyesen, úgy vélekedett, hogy a senatusnak jogában áll enyhíteni vagy szigorítani a törvényt, s némi joggal megbocsáthatónak tartotta Bassus cselekedetét, amely, bár a törvény tiltja, mégis előfordul.

Caepio javaslata győzött. Sőt, mikor felállt, hogy szavazzon, olyan tapsot kapott, amilyent mások csak a beszéd után. Abból is következtethetsz sikerére, hogy ekkora tetszéssel fogadták, még mielőtt megszólalt volna. Igaz, a senatusban és a Városban megoszlanak a vélemények. Mert azok, akik Caepio indítványát helyeselték, embertelennek és szigorúnak bélyegzik Macer javaslatát, a Macer-pártiak pedig a másikat vélik túl enyhének és nem kielégítőnek.

Nem kielégítő megoldás, szerintük, olyasvalakit meghagyni a senatusban, akinek ügyét bírák elé utalják. Sőt volt egy harmadik javaslat is. Valerius Paulinus megszavazta Caepio indítványát, azzal a módosítással, hogy Theophanes ellen is eljárást kell indítani, mihelyt bizottsági megbízatása megszűnik.
Az volt ellene a gyanú, hogy a feljelentéssel sok mindent elkövetett, ami éppen abba a törvénybe ütközik, amelyre a Bassus elleni panaszt alapozták. De ezt a javaslatot, bár a senatorok többsége nagy helyesléssel fogadta, a consulok nem teljesítették. Paulinus mégis elérte, hogy igazságosnak és erős jelleműnek mondják. Az ülés végén Bassust nagy tömeg vette körül, és hangosan adott kifejezést örömének. A szíveket szánalomra hangolta hajdani szenvedéseinek megújuló emléke, sok veszedelemben megismert neve, nemes lelkülete s szomorú, magányos öregsége.

Vedd ezt a levelet úgy, hogy ez csak πρόδροµον, s várj az egész, teljes súlyú beszédre. De kissé soká kell várnod, mert ilyen fontos tárgyról nem lehet csak úgy hamarjában, könnyedén beszámolni.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)