Kedves Falcóm!

A véleményemet kérded, hogy mint tribunus folytathatsz-e ügyvédi gyakorlatot. Minden attól függ, minek tartod a tribunusi tisztséget: üres árnyéknak, jelentéktelen címnek, vagy pedig szent és nagy méltóságnak, melynek tekintélyét senki, még viselője sem csorbíthatja.

Mikor én tribunus voltam, szilárdan hittem talán tévedtem -, hogy mégiscsak vagyok valaki. Mindenesetre törvényszéki tárgyalásokon nem vettem részt, mintha csakugyan volnék valaki. Először is, mert nagyon lealázónak véltem, hogy az, aki előtt egyébként mindenkinek fel kell állnia és utat engednie, itt egymaga álljon, míg a többiek mind ülnek.
Lealázónak véltem, hogy azt, aki mindenkire hallgatást parancsolhat, egy vízóra elnémulásra kényszerítheti, s hogy az, akit senkinek sem szabad félbeszakítania, kénytelen legyen gúnyos közbeszólásokat eltűrni, s ha ezért nem él megtorlással, tehetetlennek, ha megtorolja, gőgös pöffeszkedőnek tartják. Még az a kétséges helyzet is előttem lebegett: mitévő legyek, ha védencem vagy az ellenfél hozzám fellebbez? Közbelépjek? Segítsek? Vagy maradjak tétlen és hallgatag, s mintegy lemondva hivatali hatalmam gyakorlásáról, játsszam a magánembert?

Ezek a meggondolások kényszerítettek, hogy inkább legyek mindenki tribunusa, s ne néhány ember ügyvédje. De ismétlem az egész csupán rajtad múlik, azon múlik, mi a véleményed a tribunatusról, s milyen szerepet szánsz itt magadnak. Mert bölcs ember csak olyan szerepet vállal el, amit végig is tud játszani.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)