logo

XXI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Együtt bíráskodik Caesarral.

Kedves Cornelianusom!

Caesarunk tanácskozásra hívott meg Centum Cellaebe (ez a hely neve), ahol rendkívül jól éreztem magam. Mert mi lehet kellemesebb, mint látni, hogy ez az uralkodó milyen igazságos, méltóságteljes, nyájas tud lenni visszavonultságában is, ahol ezek az erények még jobban megmutatkoznak. Különféle ügyekben folytattunk vizsgálatot, olyanokban, melyek alkalmat adnak a bírónak, hogy sokféleképpen bizonyítsa nagyszerű tulajdonságait.

Claudius Aristion, az egyik legtekintélyesebb ephesusi polgár adta elő védekezését. Ε nagyon bőkezű férfiú komoly népszerűségre tett szert, anélkül, hogy bárkinek is ártott volna. Ezért irigységből hozzá méltatlan emberek uszították rá a feljelentőt. Így felmentettük, és elégtételt kapott.

Következő napon a házasságtörés miatt bevádolt Gallitta ügyét tárgyaltuk. Ez az asszony egy állami tisztségre pályázó katonai tribunus felesége viszonyt kezdett az egyik centurióval, s így beszennyezte a maga és férje becsületét. A férj értesítette a dologról a legatust, az pedig Caesart.
A bizonyítékok gondos mérlegelése után a császár a centuriót rangjától megfosztotta, és számkivetésbe küldte. A bűnesetben, minthogy ketten követték el, a másik felet is büntetni kellett. De a férj, akinek elnéző türelme nem maradt dorgálás nélkül, habozott, mert szerette a feleségét, s a kétségtelenül bebizonyosodott házasságtörés után is házában akarta tartani, mintegy boldogan, hogy vetélytársától megszabadult. S mikor felszólították, hogy adja elő a vádat, megtette, de nagyon kelletlenül. Ám az asszonyt, még ha a férj nem kívánta is, el kellett ítélni.
A Lex Iulia törvényben meghatározott büntetést szabták ki rá. A császár az ítéletbe bevétette a centurio nevét, s utalt a katonai fegyelemre, nehogy úgy tűnjék, hogy minden ilyen ügy tárgyalását magának akarja fenntartani.

A harmadik napon olyan ügyet tárgyaltunk, amelyről már sok szóbeszéd s különböző híresztelések terjedtek el. Iulius Tiro végrendeletének a záradékáról volt szó, melynek egyik részét valódinak vélték, másik részéről pedig azt állították, hogy hamisítvány. A hamisítással Sempronius Senecio római lovagot s Eurythmust, Caesar szabadosát és procuratorát gyanúsították.
Az örökösök minthogy Caesar akkoriban Daciában időzött közös beadványban kérték, vállalja el az ügy kivizsgálását, s ő el is vállalta. Visszatérése után kitűzte a tárgyalás napját, s mikor az örökösök közül néhányan Eurythmus iránti tiszteletből vissza akarták vonni a vádat, e nagyszerű szavakat mondta: „Ő se Polyclitus, és én se vagyok Nero!” Kérésükre mégis új időpontot tűzött ki, s mikor az eljött, hozzákezdett kihallgatásukhoz.

Az örökösök részéről csak ketten jelentek meg, s ezek azt kérték, hogy vagy minden örököst bírjanak rá a vád fenntartására, mert hiszen együtt tették a panaszt, vagy pedig nekik is engedjék meg, hogy visszavonják. Caesar igen méltóságteljesen, a legnagyobb önmérséklettel beszélt, és Senecio és Eurythmus ügyvédjének a kijelentésére, hogy a vád tovább terheli a vádlottakat, ha nem hallgatják meg őket, így válaszolt: „Azzal nem törődöm, hogy őket terheli-e, de engem is terhel!” Ekkor hozzánk fordult: „πιστήσατε, mitévők legyünk. Ezek az emberek azért akarnak panaszt tenni, mert megengedtük a vád visszavonását.” Azután a törvényszék jóváhagyásával elrendelte: közöljék mindegyik örökössel, hogy vagy folytassák az eljárást, vagy külön-külön elfogadhatóan indokolják meg, miért nem akarják folytatni, különben őellenük indítanak eljárást hamis vádemelés miatt.

Láthatod, milyen megtisztelő, milyen komoly napok voltak ezek; s ezután a lehető legkellemesebb felüdülés következett. Naponta hivatalosak voltunk asztalához, ahol az étkezés ahhoz képest, hogy uralkodónál voltunk szerény volt. Néha zenét hallgattunk, néha az egész éjszaka kellemes beszélgetéssel telt el. Utolsó napon, amikor elutaztunk (ilyen figyelmes és nyájas Caesar), búcsúajándékokat kaptunk. Engem nemcsak a vizsgálatok fontossága, nemcsak a tanácskozásban való részvétel megtiszteltetése, nemcsak a kellemes és kötetlen együttlét töltött el igen jóleső érzéssel, hanem maga a hely is.

Gyönyörű a villája: zöldellő földek között fekszik, egészen közel a parthoz, amelynek öblét most képezik ki kikötővé. Bal oldalát szilárd gát védi, a jobb oldalát most építik. A kikötő bejáratánál sziget emelkedik, amely megtöri a széltől idehajtott hullámokat, s a hajóknak mindkét oldalon biztonságos bejutást biztosít.
Valóban, csodálatos művészettel elkészített alkotás! Rendkívül széles hajón hordják ide a hatalmas köveket, amelyek egymásra süllyesztve, súlyuknál fogva szilárdan állnak, s lassanként töltéssé emelkednek. Ennek a kőgátnak a háta már szemmel láthatóan kimagaslik a vízből, s megtöri, egészen magasba dobja a hozzá csapódó hullámokat. Állandó itt a morajlás, köröskörül fehéren tajtékzik a tenger.
A kövekre azután oszlopokat állítanak, hogy az építmény idővel egészen természetes szigetnek tűnjék. Az öböl alkotója nevét fogja felvenni már fel is vette -, s igen nagy lesz a haszna. Mert a hosszú, kikötő nélkül húzódó parton ez lesz az egyetlen menedékhely.


Minden jót!



(Muraközy Gyula)