logo

XXI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az ügyvédi munkáról.

Kedves Quadratusom!

Avidius Quietus, aki engem rendkívül szeretett, s aminek nem kevésbé örülök meg volt elégedve velem, többek között elmesélte, hogy Thrasea (akivel bizalmas viszonyban volt) igen gyakran hangoztatta azt a szabályt, hogy háromféle pert kell elvállalni: először a barátainkét, másodszor azt, amelyről az ügyvédek lemondtak, s harmadszor olyat, amely érdekes példával szolgál. Hogy a barátainkét miért, ez nem szorul magyarázatra. Hogy miért a reménytelen ügyeket? Mert az ügyvéd különösen ezeknél bizonyíthatja be állhatatosságát és emberi érzését. S miért azokat, amelyek érdekes példával szolgálnak? Azért, mert rendkívül fontos, hogy jó vagy rossz példával szolgálunk-e. Én e háromféléhez bár lehet, hogy hiúságnak tűnik még hozzátennék egyet: a nagyszerű, híres pöröket. Mert méltányos, hogy néha a dicsőséggel és a hírnévvel, azaz saját érdekünkkel is törődjünk. Nos, miután megkérdezted a véleményemet, én ezeket a határokat tartom illőnek méltóságodhoz és szerénységedhez.

Nagyon jól tudom, s úgy is tartják, hogy az ékesszólás legnagyobb mestere a gyakorlat. S látom is, hogy nagyon sokan igen csekély tehetséggel, úgyszólván minden valamirevaló műveltség nélkül, pusztán a gyakorlat révén váltak jó szónokká. De igen találónak érzem azt, amit Pollio mondott, vagy legalábbis neki tulajdonítanak: „Nagy sikerrel s éppen ezért egyre gyakrabban beszéltem a törvényszék előtt, de minél gyakrabban, annál kevesebb sikerrel.” Mert a sok gyakorlat következtében az embernek nem az igazi készsége, csak az ügyessége növekedik, s nem önbizalma lesz nagyobb, csak vakmerősége. Isocratest például a legnagyobb szónokok közé sorolták, noha gyenge hangja és félszegsége miatt nem tudott nyilvánosan fellépni. Ezért csak olvasgass sokat, írj, tanulj, hogy jól tudj szónokolni akkor, amikor te akarsz, s tudj beszélni, mikor beszélned kell.

Én is majdnem mindig ezt a középutat jártam. Néha azonban engedtem a kényszernek; ez a bölcsesség egyik formája. Néhány ügyet a senatus parancsára vállaltam el, ezek a Thraseaféle felosztás szerint a harmadik csoportba tartoznak, a jelentős példát szolgáltató perekébe. Képviseltem a baeticaiakat Baebius Massa ellen. Itt arról volt szó, hogy engedélyezzék nekik az ügy kivizsgálását, s megkapták az engedélyt. Ugyancsak az ő vádjukat képviseltem Caecilius Classicus ellen. Az volt a követelésük, hogy a provincia néhány lakóját ítéljék el
mint a proconsul eszközeit és bűntársait; meg is kapták büntetésüket. Vádlóként léptem fel Marius Priscus ellen, akit a kártérítési törvény alapján ítéltek el, s ő javára akarta fordítani a törvény enyheségét, amely még a legsúlyosabb formájában alkalmazva sem volt elég szigorú szörnyű bűnéhez képest; s száműzetésre ítélték. Védtem Iulius Bassust, aki nagyon elővigyázatlanul és óvatlanul cselekedett, de alapjában nem volt bűnös; ügyét vizsgáló bizottság elé utalták, s senator maradhatott. Épp a minap beszéltem Varenus érdekében, aki azt kérte, hogy ő is hozhasson mentőtanúkat; s megkapta rá az engedélyt.

Az a kívánságom, hogy a jövőben elsősorban olyan ügyek vitelére szólítsanak fel, amelyeket tisztességgel vállalhatok, sőt amelyeket felszólítás nélkül is vállaltam volna.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)