Kedves Apollinarisom!

Aggaszt és nyugtalanít barátom, Sextus Erucius jelöltsége. A legnagyobb gondban vagyok, s mindazt az izgalmat, amit önnönmagamért nem éreztem, ahogy mondani szokás: második önmagamért élem át. Egyébként saját becsületem, saját jó hírem, saját hitelem is kockán forog. Én eszközöltem ki császárunktól a bíborpalástot és a quaesturát Sextusnak, az én támogatásommal szerzett jogot a tribunusi tisztség megpályázására, s ha nem nyeri el a senatusban, félő, az a gyanú érhet, hogy félrevezettem a császárt. Ennélfogva rajta kell lennem, hogy olyannak ítélje őt mindenki, amilyennek jellemzésem alapján a princeps hiszi.
És ha ez az ok nem sarkallna cselekvésre, hát enélkül is szívesen támogatnám, mert igen derék, igen komoly, igen művelt, egyszóval minden szempontból dicséretre méltó fiatalember, éspedig egész családjával egyetemben. Hiszen Erucius Clarus az apja, egy tetőtől talpig becsületes, régi vágású római, ékesen szóló, tapasztalt ügyvéd, aki ügyfeleiért hallatlan odaadással, legalább ugyanakkora eréllyel, és nem csekélyebb tapintattal küzd. Nagybátyja C. Septicius, akinél igazabb, egyenesebb lelkű, kedvesebb, jellemesebb férfit nem ismerek. Engem versengve bár, de mind egyaránt szeret, s most egyikük személyében mindannyiuknak leróhatom a hálámat.

Barátaimhoz folyamodom hát segítségért, pártfogókat, híveket toborzok, házról házra, összejövetelről összejövetelre járok, és közbenjárásom sikerén mérem le, mennyit ér tekintélyem vagy befolyásom. Téged is kérlek, tisztelj meg azzal, hogy terheim egy részét magadra vállalod. Kész vagyok viszonozni, ha szólsz, kész akkor is, ha nem szólsz. Téged kedvelnek, becsülnek, körülrajonganak: csak add jelét, hogy ezt óhajtod, s akadnak majd, akik számára óhajod parancs lesz.


Minden jót!


(Szepessy Tibor)