Kedves Fabatusom!

Nem szükséges, hogy ilyen aggályoskodva ajánld figyelmembe azokat, akiket támogatni szeretnél. Mert ha te kötelességednek érzed, hogy minél több emberen segíts, én is annak érzem, hogy mindazokat támogassam, akikre neked gondod van. Így Bittius Priscusért is megteszek minden lehetőt, elsősorban saját küzdőteremen, a centumvir-bizottságban.

Azt kéred, felejtsem el leveledet, amelyet, mint mondod, „szívedet kiöntve” írtál. Én pedig semmire sem emlékszem olyan szívesen, mint erre. Mert különösen akkor érzem hozzám való szeretetedet, mikor éppen úgy beszélsz velem, mint a fiaddal. S nem titkolom, annál jobban esett a dolog, mert tiszta volt a lelkiismeretem, mert éppen a legnagyobb buzgalommal igyekeztem teljesíteni megbízásodat. Így nyomatékosan kérlek, ha úgy látszik, hogy valamit elmulasztok (csak látszik, mert nem mulasztom el), ugyanilyen nyíltan pirongass meg, mert ebből is érzem rendkívüli szeretetedet, s neked is örömet okoz, ha kiderül, hogy nem szolgáltam rá a korholásra.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)