Kedves Fundanusom!

Ha valamikor, most nagyon szeretném, ha Rómában volnál, s kérlek is, hogy gyere. Szükségem van egy barátra, aki kívánságomat támogatja, s munkámat és gondjaimat megérti. Iulius Naso állami hivatalra pályázik, sok kiváló vetélytársával együtt, akiket dicsőség, de nagyon nehéz feladat megelőzni. Így bizonytalanságban vagyok, kétség és remény között lebegve, s szinte eszembe se jut, hogy már consul is voltam. Úgy érzem, mintha most pályáznék minden hivatalra, amit már viseltem.

De ilyen régi, hűséges jó barát tőlem is megérdemel minden támogatást. Kapcsolatunk nem apjához fűződő barátságomból ered (ahhoz én még túl fiatal voltam); bár atyját már szinte gyerekkoromban úgy mutatták nekem, mint egészen kiváló férfiút. Valóban, nemcsak a tudományoknak, hanem a tudósoknak is lelkes barátja volt, majdnem naponta megjelent Quintilianus és Nicetes Sacerdos előadásain, akiket akkoriban én is hallgattam. Egyébként is nagy hírű, tekintélyes férfiú volt, aki emlékével is feltétlenül támogatja fiát.

Ám sokan ülnek ma a senatusban, akik nem ismerték, és csak az élő tekintélyeket tisztelik. Annál inkább szükséges, hogy az ifjú, minthogy nem számíthat apja dicső, fényesen ragyogó, de kevés pártfogást jelentő emlékére, maga küzdjön és törekedjék minden erővel. Meg is tette mindig, mintegy előre számítva a mostani helyzetre. Barátokat szerzett, és meg is tudta tartani őket; legalábbis engem, mihelyt módja volt rá, barátjául és példaképéül választott.

Ha szónokoltam, sose mulasztotta el a megjelenést, ha felolvastam, mindig ott ült mellettem. Ő az, aki új munkáimat szinte már keletkezésük pillanatában olvasta, most egyedül, korábban fivérével együtt, akit nemrég veszített el, s akinek helyét most szintén nekem kell betöltenem. Kétszeres a fájdalmam: sajnálom fivérét, akit olyan korai és kegyetlen halál ragadott el, s őt magát, aki elvesztve nagyszerű fivére támogatását, csupán barátaira van utalva. Ezek miatt sürgetlek, jelenj meg, s ajánlásoddal erősítsd az enyémet.
Nagyon sokat számít, ha veled mutatkozom, s veled járkálok. Olyan nagy a tekintélyed, hogy még az én barátaimat is jobban megmozgatja, ha látják, hogy te is támogatsz. Szakadj el mindattól, ami ott tart, ezt kívánja az én helyzetem, adott szavam, becsületem. Pártolom Naso pályázatát, ezt mindenki jól tudja. Így hát én vagyok a pályázó, s enyém a kockázat is. Egyszóval: ha Naso elnyeri, amit kíván, a dicsőség az övé, ha megbukik, a visszautasítás szégyene az enyém.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)