Kedves Maximusom!

Már gyakran emlékeztettelek rá, hogy minél hamarabb add ki az írásaidat, amelyeket vagy a magad védelmében, vagy Planta ellen, sőt sokkal inkább a magad védelmében és őellene (mert a tárgy így parancsolta) írtál. Most, hallva, hogy Planta meghalt, különösen buzdítalak és intelek erre. Mert, noha műveidet sokaknak olvastad fel és adtad oda elolvasni, nem szeretném, ha valaki mégis azt hinné, hogy halála után írtad azt, amit pedig még az ő életében be is fejeztél.
Ne csalódjék állhatatosságodban senki! Nem is fog, ha barát és ellenség előtt nyilvánvaló lesz, hogy nem ellenfeled halála után jött meg a bátorságod műved megírásához: az ő halála csupán megelőzte a küszöbönálló megjelenést. Így nem fog rád illeni a mondás: οκ σίη φϑιµένοισι... Mert amit egy élőről írtál, s akkor olvastad fel, amikor élt, az ha ő meghalt is olyannak számít, mintha még életében adták volna ki,
feltéve, hogy haladéktalanul megjelenik.

Így hát, ha más munkán dolgozol, tedd félre. Ezt fejezd be, amit mi, korábbi olvasók, már tökéletesnek láttunk. De lásd most ilyennek te is, mert a kiadást nem halogathatod tovább, az idő sem tűri.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)