Kedves Gallusom!

Csodálkozol, hogy én annyi örömet találok laurentumi vagy, ha így tetszik: laurensi birtokomban. De talán nem csodálkozol, ha jobban megismered elragadó nyaralómat, a csodálatos fekvésű vidéket és a tágas tengerpartot. Ez a hely tizenhét mérföldre van Rómától, így ha ügyeimet elvégezve a napot teljesen ki akarom használni, itt tölthetem az éjszakát. Két út vezet ide: a laurentumi és az ostiai.
A laurentumiról a tizennegyedik, az ostiairól a tizenegyedik mérföldkőnél kell letérni. Mindkét ponttól részben homokos út vezet ide, amely kocsival nehezen és lassan, lóháton viszont gyorsan és könnyen járható. Mindkét út mentén igen változatos a vidék. Először elkeskenyedve erdők között halad az út, majd kiszélesedve, szétterülve nagy réteken vezet tovább. Errefelé nagy juhnyájak, baromcsordák, lovak legelnek, ha a hegyekből leűzi őket a tél, s itt híznak fényesre a legelőn a lágy tavaszi időben.

Nyaralóm tágas, minden igényt kielégít, s fenntartása sem túl költséges. Bejáratánál egyszerű, ám mégsem szegényes atrium fogad, ehhez csatlakozik egy D alakban körbefutó oszlopcsarnok, amely kicsiny, de nagyon kedves udvart vesz körül. Kiváló menedék, ha rossz az idő, az ablakok és a kiugró tető biztonságossá teszik.
Az oszlopcsarnok mögött barátságos kis helyiség, mellette elég csinos, a tengerpart felé nyúló ebédlő, melyet, ha a déli szél felkavarja a vizet, lágyan bepermeteznek a megtörő, szétporladó hullámok. Az ebédlő minden falán ajtó s az ajtóknál nem kisebb ablak van, így oldalt és elöl úgyszólván három tengerre kínál kilátást. Hátul kis szoba, oszlopcsarnok, udvar, ismét oszlopcsarnok, majd az atrium látszik, azután előtűnnek az erdők és a hosszan elnyúló hegyek.

Balra, kissé távolabb a víztől, egy nagyobb, majd egy kisebb szoba, melynek egyik ablaka a kelő nap sugaraival telik meg, a másik pedig az utolsó, alkonyi fényt őrzi. Innen is kilátás nyílik a tengerre, de távolabbra és zavartalanabbul. Ε szoba az előrenyúló ebédlővel beszögellést alkot, ahol a nap legtisztább sugarai gyűlnek össze, forrósodnak fel. Ez embereimnek téli tartózkodási és testgyakorló helye.
Idáig érve minden szél elpihen, legfeljebb azok nem, melyek elhajtják a felhőket, de itt még akkor is nyugodtan lehet tartózkodni, ha fent az ég beborult. Ide csatlakozik egy félkör alakú szoba, amelynek ablakai a nap pályáját követik. Ennek a falánál könyvtárul is szolgáló írópolc áll, megrakva nem egyszeri olvasásra, hanem komolyabb tanulmányozásra szánt könyvekkel. Innen függőfolyosó vezet át a hálószobába, s fűtőcsöveivel jótékonyan megszelídítve, arányosan sugározza szét a felvett meleget. A ház többi része ezen az oldalon szolgáim és szabadosaim rendelkezésére áll, de általában oly rendes és csinos, hogy vendégeim elhelyezésére is alkalmas.

Az épület másik oldalán díszes szoba, mellette egy másik, amely lakóhelyiségnek túl nagy, ebédlőnek közepes, s beragyogja a nap és a tengerről visszaverődő fény. Mellette egy másik szoba, előtérrel; elég magas, hogy nyári, elég védett, hogy téli lakóhelyül szolgáljon, mert védve van minden széltől. Közös fallal csatlakozik hozzá a másik, szintén előtérrel rendelkező szoba.

Azután következik az elég széles, hideg vizű fürdőszoba, melynek két szemben lévő falánál egy-egy medence áll. Elég tágasak, itt fürödve azt hiheted, hogy a tengerben lubickolsz.

Szorosan mellette a kenő-, az izzasztószoba, a fürdő fűtőszobája, majd még két fürdőszoba, inkább csinosak, mint fényűzőek. Igen ügyes megoldással kapcsolódik hozzájuk egy medence, amelyből a benne úszó kiláthat a tengerre. Nem messze van a labdázóterem, ide még a legnagyobb hőség idején is csak alkonyatkor süt be a nap. Majd egy torony emelkedik, földszintjén és emeletén két-két szobával.
Van benne még egy ebédlőterem, kilátással a távolba vesző tengerre, a messze elnyúló partra s a leggyönyörűbb nyaralókra. Majd egy másik, egyszobás házikó, ahonnan a napkeltét és napnyugtát lehet látni. Emellett nagy borraktár és gabonás kamra. Alatta ebédlő, innen jól lehet hallani, hogyan viharzik és zúg, majd hogyan csendesedik el a tenger.

Innen a kertre s a kertet övező sétaútra nyílik kilátás. A sétaút mellett puszpáng, s ahol ez nem nő meg, rozmaring. Mert a puszpáng pompásan virul, ahol tető védi, de szabad ég alatt, ahol a nap éri, és ha messziről is behinti a tengervíz, kipusztul. A sétaút belső oldalán fiatal, árnyékos szőlőskert, földjén még mezítláb is puhán, kényelmesen lehet járni.
A kertben buján tenyészik a szederfa és fügefa, a talaj ezeket kitűnően táplálja, más fa viszont nem él meg benne. Ezt, a tengeréhez hasonló szépségű látványt a tengertől távolabb eső ebédlőből élvezhetjük, amelyet hátul két terem határol, s ahonnan az előtérre s egy másik bujább zöldségeskertre láthatsz.

Itt egy zárt, majdnem középületnek ható oszlopcsarnok áll. Mindkét oldalán ablaksor, a tenger felé több az ablaka, a kertre nyíló minden ablakkal szemben kettő. Derűs, szélcsendes napon minden ablakot nyugodtan ki lehet nyitni, szeles időben csak azokat, amelyek szélárnyékban vannak.
A zárt oszlopcsarnok előtt violákkal illatozó terasz. A zárt csarnok összegyűjti a nap beáramló melegét, s amilyen kellemesen őrzi a meleget, olyan erővel tartja fel és zárja ki az északi szelet; amilyen meleg elöl, olyan hűvös hátul. Éppúgy megfékezi a déli szelet is, s valamelyik oldalába ütközve minden szél megáll és lecsillapodik. Ezért olyan kellemes a tartózkodás itt télen, s még kellemesebb nyáron. Mert délelőtt a teraszt, délután a sétaút közelebbi szakaszát takarja el hűsítő árnyékával, amely aszerint, hogy a nap felfelé vagy lefelé halad, majd megnyúlva, majd megrövidülve hol erre, hol arra vetődik. A zárt csarnokba akkor sem süt be a nap, amikor legtöbb meleget ontva éppen delelőn áll. Nyitott ablakain átjár a nyugati szél, ezért itt sohasem áporodott, fülledt a levegő.

A terasz végén még egy fedett csarnok, majd virágház; ez az én szenvedélyem, szó szerint szenvedélyem: én magam építtettem. Itt található egy déli fekvésű szoba is, egyik oldalán a terasz, másik oldalán az erkély, s mindkétfelől napos. Innen az ajtón a másik szobába, az ablakon át a fedett csarnokra látni.
A tenger felőli oldalon, a középső fallal szemben, csinos kis fülke van, ajtóval és függönnyel elrekesztve, s ezeket összevagy széthúzva lehet elkülöníteni vagy egybenyitni a szobával. Egy ágy és két szék található még itt. Ha lefekszünk, lábunknál a tenger, mögöttünk a többi nyaraló, fejünknél az erdők. Ennyiféle kilátást tár elénk ugyanennyi ablak együtt vagy külön-külön. Mellette hálószoba. Ide nem jut el a szolgák zaja, sem a tenger mormogása vagy a zivatarok süvöltése, sem a villámok fénye, s a napot is csak nyitott ablaknál láthatjuk. Ε mély, magányos csend titka a szoba és a kert fala közt futó folyosó, amelynek mélyében minden zaj elhal.
Ehhez a szobához csatlakozik egy alulról fűtött kis helyiség, amelynek kis nyílása a feltörő meleget szükség szerint zárja ki vagy engedi be. Innen egy kis szoba nyílik, előtérrel. Itt állandó a napsütés reggeltől délutánig, amikor még a nap ferde sugarait is felfogja. Ha ide elvonulok, úgy érzem, mintha egészen elkülönültem volna a háztól. S igen kellemes az itt-tartózkodás, különösen ha Saturnalia van, amikor a ház többi része csak úgy visszhangzik a zsivajtól, az ünnep pajkos hangjaitól. Mert itt én se zavarom háznépem szórakozását, ők se az én tanulmányaimat.

Ε kényelmes és termékeny magányhoz csak egy szökőkút csobogása hiányzik, bár van itt elég sok kút, illetve forrás. Általában az egész partvidék nagyon sajátságos: ahol egy kicsit leásunk, mindjárt előszökken a víz, méghozzá édesvíz, s nem rontja el a tenger közelsége. Tűzifát a közeli erdők szolgáltatnak, s ami még kell, a közeli Ostiából szerezzük be.
A szerényebb igényűeket kiszolgálja a falu, melyet csak egy nyaraló választ el tőlünk, s ahol három nyilvános fürdő is van. Nagy kényelem, ha az ember váratlanul érkezik, vagy olyan rövid időre, hogy nem lehet a fürdőt befűteni.

A partot kellemes változatosság teszi elragadóvá. Villasorok váltakoznak egyes nyaralókkal részben a tengeren, részben közvetlenül a parton. A part szélcsendben lágy, puha, de ha mint gyakran megesik viharos habok ostromolják, kőkemény lesz. A víz értékesebb halakban nemigen bővelkedik, pompás félszegúszó és tengeri rák azonban itt is akad. Birtokunk maga látja el magát termékekkel, elsősorban tejjel, mert ide vonul le a jószág, ha vizet és árnyékot keres.

Elhiszed-e már, milyen igazam van, hogy ez a birtok az én legkedvesebb pihenőhelyem? Menthetetlenül megrögzött városi ember vagy, ha nem vágyódsz te is ide. Bár vágyódnál! Bárcsak nyaralóm annyi nagyszerű előnyéhez újabb vonzóerő is járulna, az, hogy te is itt időzöl velem együtt.


Minden jót!



(Muraközy Gyula)