Kedves Apollinarisom!

Elragadóan kedves figyelmed és gondoskodásod, amellyel hallván, hogy nyáron etruriai birtokomra készülök óvsz az utazástól, mert egészségtelennek tartod azt a vidéket. Igazad van, az etruszk partvidék valóban egészségtelen és veszélyes, csakhogy az én birtokom eléggé messze van a tengertől: az Appenninus, a legegészségesebb hegység lábánál fekszik. S hogy teljesen eloszlassam miattam érzett aggodalmaidat, ismerd meg, milyen az éghajlat, a vidék, s milyen kényelmes a nyaralóm. Éppen olyan élvezet lesz neked hallanod, mint amilyen nekem a beszéd.

Télen az éghajlat hideg és fagyos; nem tűri és elpusztítja a mirtuszt, az olajfát, az állandó meleget kívánó növényeket, de megél, sőt szép nagyra megnő itt a babér, csak néha pusztul ki, nem gyakrabban, mint a város közelében. Csodálatosan enyhe a nyár: állandó a légmozgás, sokkal gyakoribb a szellő, mint a komoly szél. Sok itt az öregember; már felserdült ifjak nagyapáival, dédszüleivel találkozhatsz, régi történeteket, meséket hallhatsz a hajdani időkről: ha idejövünk, mintha a múlt századokba érkeztünk volna.

Gyönyörű az egész táj fekvése: képzelj el egy amphitheatrumot, olyan nagyot, amekkorát csak a természet tud alkotni. A széles, elnyúló síkságot hegyek fogják körül. A hegyek ormát magas, öreg erdők borítják. Nagyon sok és sokféle vadra lehet vadászni. A hegy lejtőjén vágni való erdők ereszkednek alá. Közöttük kövér talajú, művelhető dombok. (Sziklát nem egykönnyen találsz, csak ha nagyon keresel.)
Nem maradnak el termékenységben a síkföldektől, éppen olyan gazdag aratást adnak, csak kicsit később. Alattuk végig a lejtőkön mindenfelé, egységessé alakítva a táj képét, szőlőskertek. Ahol véget érnek, alsó határukat végig bokrok szegélyezik. Majd mezők és földek; a földeket csak a legnagyobb ökrökkel és a legerősebb ekékkel lehet feltörni. Mert a szívós talaj első szántás után olyan nagy göröngyökre hasadozik, hogy csak a kilencedik szántásra válik igazán porhanyóssá.
A réteket, mint megannyi drágakő, virágok tarkázzák, olyan üdén sarjad itt a lóhere, a többi zsenge növény, mintha frissen nőtt volna. A tájat bővizű patakok öntözik, de bármennyi a víz, nem gyűlik mocsárrá, mert amit a vízből nem nyel el a lejtő, levezeti a Tiberisbe. Ez itt folyik a földek között, jól hajózható, s minden terményt ezen szállítunk a városba, elsősorban télen és tavasszal; nyáron nagyon leapad a vize, s kiszáradt ágyával, míg el nem érkezik az ősz, nem szolgál rá a folyó névre. Nagy örömmel nézel majd végig a tájon valamelyik hegyről. Úgy fog tűnni, nem is valódi tájat látsz, hanem annak gyönyörű színekkel megrajzolt eszményi képét; olyan változatosság, olyan művészi elrendezettség bűvöli el tekintetedet, bárhova nézel.

Nyaralóm a domb lábánál áll, s mégis azt a benyomást kelti, mintha magas oromról tekintene le, olyan enyhén, fokozatosan, szinte észrevétlenül emelkedik a lejtő; nem is hiszed, hogy fölfelé mégy, végül meg azt látod, hogy fent vagy.
A villa mögött, elég nagy távolságban, az Appenninus. Innen még derűs, napos időben is állandó szél fúj, de sohasem szilaj vagy éles, s a nagy távolság miatt fuvallattá szelídülve érkezik ide. A ház majdnem teljesen délre néz, s a napot nyáron a hatodik órától, télen valamivel később, szinte becsalogatja széles, kissé előreugró oszlopos folyosójával. Sok részből áll, bejáratánál az ősök hagyománya szerint épült atrium.

Az oszlopos folyosó előtt sok részre osztott, puszpángbokrokkal övezett terasz. Innen gyepes út vezet lefelé, mindkét oldalán egymással szembenéző, állat alakúra nyírt bokrok. Lent a sík területen lágy acacia nő, szinte olyan puha tapintású, mint a víz. Innen indul ki egy sétaút, amelyet különféle alakzatokra nyírt, sűrű bokrok szegélyeznek. Körülötte sétány, olyan formájú, mint egy circus, sokféle alakú puszpángbokrokkal és alacsony, nyírott cserjékkel. A lépcsőzetesre nyírt puszpángbokrok befedik, s eltakarják a pillantás elől. Majd egy rét következik: éppen olyan szemet gyönyörködtetővé alkotta a természet, mint a fenti részeket az emberi kéz. Azután szántóföldek és sok legelő, cserje.

Az oszlopos folyosó végén ebédlő, ajtaján át a terasz végére, a rétre és a táj nagy részére esik a pillantás, ablakain át egyik oldalon a terasz szélére, a ház előreugró részére, a másik oldalon a mellette elterülő lovaglópálya lombos fáira láthatunk. Körülbelül a folyosó közepével szemben a ház kissé hátrább álló része látható: négy platánfától árnyékolt kis udvar veszi körül. A fák között márvány szökőkút, a belőle feltörő víz behinti és felfrissíti a platánokat és a platánok alatt a gyepet.
Az ide tartozó hálószobába nem hatol be sem a napfény, sem a zaj vagy kiabálás. Mellette egy ebédlő, ahol barátaim mindennap étkezni szoktak. Innen látni a kis udvart s mindazt, amit az oszlopos folyosóról is láthatni, s mögötte még egy másik oszlopos folyosót. A másik itt lévő hálószobát, amelyre a platán zöld árnyékot vet, egészen a párkányig márványdíszítés borítja, s nem marad el szépségben a faágakat és rajtuk ülő madarakat ábrázoló festmény sem. Alatta felszökő forrás, amelynek vize több csövön át kellemes csobogással ömlik egy medencébe.

A folyosó másik végén az ebédlővel szemben tágas szoba van. Ablakai részben a teraszra, részben a rétre nyílnak, s egészen az ablakok alatt egy halastó fekszik, amely a szemet és a fület egyaránt gyönyörködteti. Mert a fentről lecsurgó víz fehér habot ver a márványmedencében. Ez a szoba télen a legmelegebb, ekkor kapja a legtöbb napfényt. Közvetlen mellette a fűtőkamra, felhős napokon ez pótolja melegével a napfényt. Innen a kellemes és tágas öltözőbe jutunk, ezután következik a hideg vizű helyiség, melyben nagy, árnyékos medence áll. Ha tágasabb helyen és langyosabb vízben óhajtunk fürödni, ott van az udvaron egy kis tó, mellette kút, itt lehűthetjük magunkat, ha már nagyon felhevültünk.
A hideg vizes teremhez csatlakozik a fürdő középső terme, amelybe jótékonyan besüt a napfény, de nem annyira, mint a meleg vizes terembe, amelyet állandóan melegít. Itt a három medence lépcsőzetesen helyezkedik el, kettőre állandóan süt a nap, a harmadikra kevésbé, de itt is világos van. Az öltözőhelyiség felett van a több részre osztott és sokféle testgyakorlásra alkalmas labdázóterem. Nem messze a fürdőtől lépcső vezet három szobán keresztül egy fedett csarnokba. Az egyik szoba a négy platán árnyékolta kis udvarra néz, a másik a rétre, a harmadik a szőlőskertre, azaz mindegyik más égtájra nyújt kilátást.

A fedett csarnok végén van egy leválasztott terem, ahonnan a lovaglópályát, a hegyeket és a szőlőskertet láthatjuk. Mellette másik terem, amelyet különösen télen melegít a napsütés. Majd innen kiindulva egy házrész köti össze a lovaglópályát a nyaralóval. Ilyen a képe, ilyen a beosztása a villának.

Mellette egy nyáron használt csarnok emelkedik, amely nemcsak kilátást nyújt a szőlőre, hanem szinte úgy tűnik, majdnem összeér vele. Középen ebédlő fogadja magába az Appenninus völgyei felől érkező jótékony fuvallatot. Hátul széles ablakok és ajtók néznek az oszlopfolyosón át az egészen közelinek látszó szőlőre. Az ebédlő másik, ablak nélküli oldalán rejtett lépcső van, ezen hozzák fel mindazt, ami a lakomához kell.
A folyosó végén a folyosóra s a szőlőre egyformán nagyszerű kilátást nyújtó szoba. Alatta fedett, szinte a föld alatt futó folyosó. Ez különösen nyáron nagyon hűvös, megelégszik a benne lévő levegővel, sose kíván és sose enged be újat. A két fedett folyosó után, az ebédlő végénél, délelőtt télies, este nyárias levegőjű csarnok. Ezen át jutunk két lakosztályba, az egyik négy-, a másik háromszobás; a nap járása szerint kerülnek hol napsütésbe, hol árnyékba.

Bármilyen célszerűen beosztott és kellemes is a ház, a lovaglópálya jóval felülmúlja. Középen nyitott, így belépve az egészet áttekinthetjük. Repkénnyel befutott platánok veszik körül, sudarukon a saját, törzsükön idegen lomb zöldell. A repkény befonja törzsüket és ágaikat, s füzérként köti össze a szomszédos fákat. Közöttük puszpángbokrok. A repkény ezeket is befutotta, s egyesíti árnyékát a platánokéval.
A lovaglópálya széle kanyargós, ez innét más képet nyújt. Ezt a részt ciprusok állják körül és fedik be, lombjuk sötétebb, szinte feketének tűnő árnyékot vet. A belső körökre azonban, mert több pálya van, teljes erővel süt a nap. Itt rózsák is nőnek, s hűvös árnyék és jótékony napsütés váltakozik.
A pálya változatos, jobbrabalra kanyarodó szakasza után ismét kiegyenesedik az út, s nem is csak egy út: ezeket puszpángsövények választják el. Itt egy kis rét, amott ezerféle módon alakított puszpángbokrok, némelyik betűformájú, s hol az úr, hol a kertész nevének betűit formázzák. Közöttük itt korlátok, ott gyümölcsfák váltakoznak. S ezen az egészen városias módon berendezett helyen egyszerre azt veszed észre, hogy egy falusi díszletben vagy, amelynek közepét kétoldalt alacsony platánfák övezik. Majd ezután hajlongó sima acaciák, s több megnyesett, betűivel neveket mutató bokor.

Fenn, a pálya szélénél, fehér márványpad, amelyet négy carystusi márványoszlopra felkúszó szőlő fut be. A padból, mintha a rajta ülő súlya nyomná ki, kis csöveken víz szökken elő, s egy kővályún csinos márványmedencébe folyik. A lefolyást észrevétlenül úgy szabályozzák, hogy a medence mindig tele van, de sosem csordul ki belőle a víz. Az előételeket s a nehezebb edényeket a medence szélére szokták letenni, a könnyebb ételek és edények hajó és madár alakú kis csónakokon úsznak körbe. Szemben egy szökőkút lövelli magasra vizét, melyet újra és újra visszanyer, mert a magasba felszökő sugár magára hull vissza, s az összekapcsolt csövek felszívják, és ismét a magasba nyomják.

A paddal szemben egy szoba; a szoba és a pad kölcsönösen díszíti egymást. A szoba csupa ragyogó márvány, ajtói közvetlenül a zöldbe nyílnak, felső és alsó ablakaiból a lombos vidék más-más részeire nyílik kitekintés. A végében kis fülke, amely a szobához tartozik, mégis külön helyiségnek látszik. Itt ágy áll, s bár körös-körül csupa ablak, a nagy árnyék miatt mégis félhomály uralkodik.
Az egész épületet buján körülfutó szőlő ugyanis befedi a ház legmagasabb részét is. Úgy érzed itt magad, mintha liget közepén hevernél, csak annyi a különbség, hogy itt nem ér az eső, mint kint az erdőben. Itt is van egy szökőkút, amelynek vize mindjárt el is folyik. Több ponton márványpadokat helyeztek el, hogy az elfáradt sétálók éppen úgy leülhessenek, mintha szobában volnának. Az ülőhelyek mellett kis források. Az egész lovaglópályán ide vezetett patakok csobognak, amelyek útját emberi kéz szabta meg. S hol ezt, hol azt a részt, hol az egészet nedvesítik habjaikkal.

Már jó ideje elhárítottam volna a látszatot, hogy előadásom nagyon bőbeszédű, ha nem volna feltett szándékom, hogy levelemben veled együtt nyaralóm minden zugát bejárom. Mert attól félek, hogy terhesnek tartod annak a leírását elolvasni, aminek a megtekintését nyilván nem vélnéd terhesnek, s egyébként is, ha úgy hozza a kedved, megpihenhetsz olvasás közben, s levelemet annyiszor teszed le, és kezded újra olvasni, ahányszor akarod. Egyébként is erőt vett rajtam a rajongás.
Mert rajongok ezért az egészért, amit legnagyobbrészt magam építettem, s amit más kezdett benne építeni, azt is én fejeztem be. Egyszóval (miért ne fejtsem ki véleményemet, akár helyes, akár téves?) én az író mindenekfelett való kötelességének tartom, hogy szem előtt tartsa művének címét, s ismételten kérdezze meg magától: minek az írásába kezdett is bele. S legyen tisztában azzal, hogy nem lesz unalmas, ha a kiválasztott tárgynál marad, de kibírhatatlanul unalmassá válik, ha oda nem tartozó dolgokat erőszakol bele alkotásába. Látod, hány sort szentel Homerus Achilleus, Vergilius pedig Aeneas fegyverzete leírásának, mégis mindkettő röviden ír, mert a kitűzött tárgynál marad. Láthatod, hogy Aratus a legapróbb csillagokat is figyeli és számba veszi, mégis mértéket tart. Mert az, amit csinál, nem elkalandozás, hanem maga a feladat. Így vagyok én is, „hogy kicsit vessek össze a naggyal”. Ha ugyanis én most nyaralómat teljes egészében szemed elé akarom idézni, s nem beszélek semmi ide nem tartozóról (hogy úgy mondjam, az utunktól távol esőről), akkor nem levelem, hanem a benne leírt nyaraló terjedelmes.

De térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk: saját törvényem szerint ne érjen szemrehányás, hogy túl sokáig foglalkoztam mellékes dolgok leírásával. Ismered az okokat, melyek miatt etruriai birtokomat jobban kedvelem, mint a Tusculanumban, Tiburban vagy Praenestében lévőket. Mert a már említett indokokhoz hozzátehetem, hogy itt mindennél mélyebb, kényelmesebb s ezért biztosabb nyugalmat élvezek; itt nem kell togában megjelennem, itt nincs a közelben kérelmező, minden csupa csend és nyugalom, s ez még növeli a táj többi előnyös tulajdonságát, éppúgy, mint a derűs ég és a balzsamos, tiszta levegő. Itt üdül fel testem-lelkem leginkább.
Szellememet az olvasgatás, testemet a vadászgatás köti le. Embereim sem egészségesebbek sehol másutt, mint itt, s azok közül, akik engem ide el szoktak kísérni (bocsánat a szóért), itt még soha senki sem halt meg. Őrizzék is meg sokáig az istenek nekem ezt az örömet, a vidéknek ezt a dicsőséget!


Minden jót!


(Muraközy Gyula)