Kedves Fabatusom!

Csodálkozol, hogy Hermes, az én szabadosom, az örökölt földekből, amelyeket nyilvános árverésen akartam eladatni, az én öttizenketted részemet az árverés előtt annyiért adta át Corelliának, amennyi hétszázezer sestertius összvételárnak felel meg. Hozzáteszed, hogy ezért kilencszázezer sestertiust is meg lehetett volna kapni, s annál nagyobb nyomatékkal kérdezed, jóváhagyom-e Hermes eljárását. Bizony jóváhagyom, s hallgasd meg, milyen okaim vannak erre. Szeretném előtted igazolni, s örököstársaim előtt kimenteni
magam, hogy egy magasabb kötelesség parancsától indíttatva cserbenhagytam őket.

Corelliát nagyon szeretem, és ragaszkodom hozzá. Először is mert nővére annak a Corellius Rufusnak, akinek az emlékét a legnagyobb kegyelettel őrzöm, azután, mert anyám egyik legjobb barátnője volt. Férje, a kiváló Minicius Iustus, szintén régi jó barátom. Fiával is a lehető legjobb viszonyban voltam, olyannyira, hogy praetor koromban az általam adott játékoknak ő volt a védnöke.
Corellia, mikor legutóbb itt járt, azt mondta, hogy szeretne valamilyen birtokot a mi Larius-tavunk mellett. Én felajánlottam, vegyen meg a földemből annyit, amennyit akar, tetszése szerinti árért, kivéve a szüleimtől örökölt jószágot, mert attól még az ő kedvéért sem válok meg. Így hát, mikor megkaptam az örökséget, s így a szóban forgó birtokrészt is, írtam neki, hogy eladom. Levelemet Hermes vitte el hozzá, s mikor Corellia sürgette, hogy az én részemet mindjárt engedje át neki, eleget tett kérésének.

Látod, mennyire köteles vagyok jóváhagyni, amit szabadosom az én akaratomból tett. Még csak azt szeretném, ha örököstársaim is belenyugodnának, hogy én teljesen külön adtam el azt, aminek az eladásához egyébként nem volt jogom. Semmi se kötelezi őket, hogy példámat kövessék, hiszen nincsenek Corelliával olyan jó viszonyban, mint én. Ők tehát szem előtt tarthatják saját előnyüket, amit nálam a barátság helyettesít.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)