Kedves Fundanusom!

Különös, hogy egy-egy napnak még csak van értelme a városban, legalábbis látszólag, de többnek egyhuzamban nincs! Ha valakit faggatóra fogsz, „mit csináltál ma?”, körülbelül így válaszol:
„Toga virilis-ünnepélyre voltam hivatalos, eljegyzésen vagy esküvőn vettem részt, ez végrendelete hitelesítésére, az a bíróságra, amaz tanácskozásra hívott.” S mindez látszólag fontos is aznap, mikor elvégzed, de mihelyt meggondolod, hogy nap nap után mást se tettél, üres hiábavalósággá foszlik. Hát még, ha vidékre vonulsz! Ott döbbensz csak rá igazán: „Hány napot elfecséreltem, és milyen semmiségekkel!”

Így vagyok én is, amióta laurentumi birtokomon olvasgatok vagy írok, vagy éppen egészségemet ápolom, a léleknek ezt a támaszát és hordozóját. Hallani sem hallok, mondani sem mondok olyasmit, amit később megbánhatnék; senki sem pletykál nekem másról, én sem szapulok senkit, legfeljebb magamat, ha nem megy elég jól az írás; se vágy, se félelem nem gyötör, semmiféle mendemonda nem nyugtalanít; csak saját magammal és könyveimmel társalgok... Ó, te igaz és egyszerű élet, te gyönyörűséges, tisztes, s talán minden kötelességnél vonzóbb kötetlenség! Ó, tenger, ó, tengerpart, kies és természet adta µονσεῖον,6 mennyi szépséget feltártok, mennyi gondolatot sugalltok!

Ragadd meg hát a legelső alkalmat, hagyd ott te is azt a zsivajt, céltalan lótás-futást, azokat a nagyon is dőre elfoglaltságokat, és add át magad tanulmányaidnak vagy a kötetlen életnek! Mert, ahogy Atiliusunk oly bölcsen, egyben szellemesen mondotta: jobb kötetlenül, mint mihaszna feladatoknak élni.


Minden jót!


(Szepessy Tibor)