Kedves Fundanusom!

Ha egyáltalán van valami, amiben a józan megfontolás vezet, az Asinius Rufus iránt érzett rendkívüli szeretetem. Kiváló férfi, s minden becsületes embernek ragaszkodó barátja. (Mért ne számítanám magamat is a jó emberek közé?) Cornelius Tacitushoz is tudod, micsoda ember ő! a meghitt barátság szálai fűzik. S ha Tacitust és engem becsülsz, szükségszerűen ugyanúgy kell vélekedned Rufusról is, mert a szilárd barátság legbiztosabb alapja a jellemek hasonlósága.
Több gyermeke van. Mert ebben is kiváló polgárként teljesítette kötelességét, élve a szerencsével, hogy felesége termékeny, és éppen olyan korban, amikor a gyermektelenek kiváltságos helyzete miatt egyetlen gyermeket is tehernek éreznek. Ő ezekkel az előnyökkel nem törődik, s örömmel vállalta a nagyapa nevet is. Mert már nagyapa is, Saturius Firmus révén, akit ha megismersz, éppúgy megszeretsz, mint ahogy én szeretem, aki már jól ismerem.

Mindezt azért mondom, hogy megtudd, milyen nagy családot kötelezhetsz le egyetlen szívességgel. A kérésre saját óhajom s ezenfelül egy jóleső sejtelem is késztet. Kívánom és megjósolom neked a jövő évi consulságot. Ezt sejteni lehet erényeidből, sejteni a császár véleményéből. Az a helyzet, hogy ugyanebben az évben pályázik quaestorságra Rufus legnagyobb fia, Asinius Bassus.
Olyan fiatalember (nem tudom, kimondjam-e apja szeretné, hogy gondoljam és kimondjam, a fiú szerénysége viszont tiltakozik ellene), szóval olyan fiatalember, aki már most kiválóbb apjánál. Nehéz dolog az én tanúságom alapján elhinni egy ismeretlenről (bár nekem mindig hinni szoktál), milyen buzgó, jóravaló, művelt, tehetséges, törekvő, jó felfogóképességű, hiszen minderről még nem győződhettél meg.
Bárcsak olyan gazdag volna századunk a nagy tehetségekben, hogy kénytelen lennél néhányat Bassusszal szemben előnyben részesíteni! Én lennék az első, aki arra buzdítana és biztatna, hogy jól nézz körül, s hosszan fontolgasd: annyi közül kit válassz. De nem akarok barátomról túl kérkedően nyilatkozni, így csak annyit mondok: ez a fiatalember méltó rá, hogy az ősök szokása szerint fiadnak fogadd. De a magadfajta bölcsek az államtól csak olyan gyermeket fogadnak el, amilyet a természettől szoktak kívánni. De ha consul leszel, díszedre válik az ilyen quaestor, akinek apja praetor volt, több rokona consul, s akiknek, bármilyen ifjú is még, saját állításuk szerint büszkeségük.

Tégy hát eleget kérésemnek, fogadd el javaslatomat, s mindenekelőtt nézd el, hogy legalábbis a látszat szerint ennyire siettem vele. De egyrészt a szeretet rendszerint megelőzi kívánságait, másrészt olyan államban élünk, ahol minden azoknak a kezébe jut, akik megelőzik a többit, s azok, akik bevárják a törvény szabta időt, nem jókor, hanem mindig elkésve érkeznek, továbbá, mert annak, amit az ember el akar érni, az előre ízlelgetése is élvezetes.
Bassus már most tisztelje benned a consult, te pedig kedveld úgy, mint quaestorodat, s hadd élvezzem én, aki mindkettőtöket egyformán szeretlek, a kétszeres örömet. Hiszen annyira kedvellek téged és Bassust, hogy akárkit, akinek a consulsága alatt quaestor lesz, vagy bárkit, aki a te quaestorod lesz, minden erőmmel, minden befolyásommal támogatni fogom az állás megszerzésében. Persze fölöttébb kellemes lenne, ha éppen ebben a fiatalemberben találkoznék az én hozzá való hajlandóságom, a hozzád fűződő barátság és a te consuli közbenjárásod, s jó lenne, ha nagy nyomatékkal igyekeznél kérésemet teljesíteni, hiszen a senatus a legnagyobb készséggel követ a szavazásban, s a te tanúságodat tartja a legtöbbre.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)