Kedves Catiliusom!

Elmegyek a vacsorádra, de már most kikötöm: legyen szerény, legyen egyszerű, csak a socratesi csevegés folyjon bőven, és abban is tartsunk mértéket. Holnap kora reggel clienseket fogadunk, s velük még Cato sem akadhatott össze büntetlenül, bár C. Caesar úgy feddi meg érte, hogy dicséretnek is beillik. Leírja, hogy az ittas Catóval szembetalálkoztak a cliensei, s amikor lerántották fejéről a togát, mélyen elpirultak; aztán hozzáfűzi: „Azt hihette az ember, nem is ők érték tetten Catót, hanem Cato őket.” Márpedig mivel bizonyít hatta volna ékesszólóbban Cato nagyságát, mint azzal, hogy ittasan is ekkora tekintélye volt...?! A mi lakománkon tehát, akárcsak a külsőségekkel és a költséggel, az idővel is bánjunk mértékletesen. Nem tartozunk azok közé, akiket még ellenségeik sem ócsárolhatnak anélkül, hogy közben meg ne dicsérjék...

Minden jót!


(Szepessy Tibor)