Kedves Rufusom!

Lementem a Iulius-palotába, hogy meghallgassak néhány perbeszédet, melyekre a következő tárgyaláson kellett válaszolnom.

Már helyet foglaltak a bírák, a decemvirek is megérkeztek, sürögtek-forogtak az ügyvédek. Hosszú várakozás, nagy sokára küldönc a praetortól: a centumvireket szélnek eresztik, aznapra szünetet rendelnek el legnagyobb örömömre, mert sohasem vagyok úgy felkészülve, hogy ne örülnék egy kis haladéknak. Az elnapolás hátterében Nepos állt, a praetor, aki a zsarolási ügyeket intézi.
Rövid közleményt tett közzé: figyelmeztette a vádlókat, figyelmeztette az alpereseket, hogy érvényt fog szerezni a senatusi határozatban foglalt elveknek. A közleményhez függelékként a senatusi határozat szövege járult: eszerint minden pereskedő még a tárgyalás előtt köteles esküvel tanúsítani, hogy az ügyvédi képviseletért senkinek nem ajándékozott, nem ígért, és letétbe sem helyezett el semmit.

Ez a mondat tehát, számos másikkal egyetemben, az ügyvédi munka áruba bocsátását is, vételét is megtiltotta. Azt viszont engedélyezték, hogy az ügyfél pere végén fizethessen, de nem többet tízezer sestertiusnál. A praetor, mármint a centumvirek elnöke, gondolkodóba esett Nepos eljárásán, s mert meg akarta fontolni, csatlakozzék-e példájához, megajándékozott bennünket egy váratlan szabadnappal.

Jelenleg városszerte Nepos rendeletét szapulják vagy dicsérik. „Itt van egy ember mondják sokan -, aki holmi ferdeségeket akar megrendszabályozni. Ugyan minek? Tán bizony előtte nem voltak praetorok? Kicsoda ő, hogy javíthatna a közerkölcsökön?!” Mások épp ellenkezőleg:
„Nagyon helyesen cselekedett; hivatalba lépése előtt tanulmányozta a jogszolgáltatást, átolvasta a senatusi határozatokat; véget vet ezeknek a szégyenletes egyezségeknek, nem tűri, hogy a legnemesebb hivatást alantas módon áruba bocsássák!”

Így vitatkoznak mindenütt, s persze a dolog kimenetele fogja eldönteni, melyik vélemény kerekedik majd felül, mert dívik még közöttünk az a helytelen, de általánosan elfogadott szokás, hogy a szándék jó vagy rossz voltát sikerén, illetve kudarcán mérik le, aszerint is dicsérik vagy gáncsolják. Innen van, hogy egy és ugyanarra a tettre annyiszor ragasztják hol a kötelességtudás, hol meg a szemfényvesztés, hol a nagyvonalúság, hol meg az eszeveszettség címkéjét.



Minden jót!


(Szepessy Tibor)