Kedves Arrianusom!

Néha hiányolom bíróságainkon M. Regulust, bár ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy nagyon vágyom utána. S hogy miért hiányolom? Mert ő még tisztelte a szónoklást: izgult, sápadozott, előre leírta beszédeit (bár nem volt képes megtanulni őket). De arról sem tudott leszokni, hogy majd a jobb, majd a bal szemét kente be a jobbat, ha a felperest, a balt, ha az alperest képviselte -, s arról sem, hogy hol az egyik, hol a másik szemöldökére fehér szépségtapaszt ragasztott.
A jósokat is mindig megkérdezte az ügy kimenetele felől, persze túlzott babonából, de alapjában véve mégiscsak azért, mert nagyon tisztelte a szónoki mesterséget. S az is fölöttébb kellemes volt a vele együtt fellépő szónokoknak, hogy korlátlan beszédidőt kért, s hogy úgy koldulta össze a hallgatóságát. Mert van-e kellemesebb annál, mint ha az ember kényelmesen, tetszése szerint szónokolhat más számlájára, és nem kell idegenek előtt, nyomasztó körülmények között beszélnie?

De akárhogy van is, jól tette Regulus, hogy meghalt, és még jobban tette volna, ha korábban távozik. Mert most a közönség megkárosítása nélkül élhetne, olyan fejedelem idején, aki alatt nincs módja ártani. Így hát nem tesszük rosszul, ha néha hiányoljuk. Hiszen mióta meghalt, elharapódzott az a szokás, hogy a beszédre mindössze két vagy egy órát, sőt olykor csak félórát kérnek és kapnak. Mert az ügyvédek inkább szeretnek túllenni a beszéden, mint szónokolni, s akik hallgatják őket, minél előbb kész akarnak lenni az üggyel, ahelyett, hogy az ítéleten tanácskoznának.
Ekkora a nemtörődömség, a közöny, ennyire lebecsülik az ékesszólást és az ügyfélre leselkedő veszélyeket. Talán bizony mi bölcsebbek vagyunk őseinknél, s igazságosabbak, mint maguk a törvények, melyek annyi órát, annyi napot, annyi határidőt engedélyeznek? Talán az elődök olyan tompa eszűek, olyan minden mértéken felül lassú beszédűek voltak? Mi talán világosabban mondunk el, hamarabb fogunk fel mindent, s lelkiismeretesebben ítélünk, néhány óra alatt összecsapva a döntést olyan ügyekben, amelyeknek a kibogozása ezelőtt napokig tartott? Ó, Regulus, te hiúságodban mindenkitől megkaptad azt, amit most kötelességérzetből is alig tesz meg valaki!

Ezért, valahányszor a bíróság tagja vagyok és sokkal gyakrabban szerepelek így, mint ügyvéd -, bármennyi időt kér a szóló, én mindig engedélyezem. Mert esztelenségnek tartom előre megjósolni, mennyi ideig tart az elő sem terjesztett jogeset tárgyalása, s megszabni valamely ügy idejét anélkül, hogy terjedelmét ismernők. Hiszen a bíró legfőbb erénye a türelem, amely jelentékeny része az igazságosságnak. „Igen, de néha annyi fölösleges dolgot összehordanak!” Lehet. De még mindig jobb, ha ezeket is elmondják, mint ha a legszükségesebbeket sem mondják el. S egyébként sem ítélhetünk semmit feleslegesnek, amíg meg nem hallottuk. De erről s állami életünk egyéb hibáiról inkább majd élőszóban. Mert te magad is, szem előtt tartva a közérdeket, szeretnél sok mindent rendbe hozni, aminek a kijavítása már nagyon nehéz feladat.

De nézzünk most otthoni ügyeinkre is! Minden rendben van nálatok? Nálunk semmi újság. Én úgy vagyok, hogy számomra a kellemes dolgokat az idő még kellemesebbé, a kellemetleneket a megszokás elviselhetővé teszi.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)