Kedves Romanusom!

Azt írod, építkezel. Nagyon helyes! Így megvan a mentségem nekem is, mert én azzal a megokolással építkezhetem, hogy veled együtt csinálom. Hiszen még abban is megegyeztünk, hogy te a tenger partján emelsz házat, én pedig a Larius-tó partján. Itt a parton nekem már több nyaralóm van, de kettő szerzi a lehető legtöbb örömet s egyben bosszúságot is. Az egyik - mint Baiaeban - sziklákra épülve tekint le a tóra, a másik - szintén úgy, mint Baiaeban - egészen a parton áll. Ezért az egyiket az én tragédiámnak, a másikat az én komédiámnak szoktam nevezni, mert az egyik olyan, mintha cothurnuson, a másik, mintha socculuson állna. Mindkettőnek megvan a maga sajátos varázsa, s tulajdonosuk előtt éppen a köztük levő különbség teszi őket még vonzóbbá.

Az egyik közelebb van a tóhoz, a másik távolabb. Az egyik - enyhe hajlással - egy öböl vonalát követi, a másik - magas sziklacsúcson állva - két szomszédos öblöt választ el egymástól. Ott egyenes sétány húzódik hosszú sávban a parton, emitt lágy félkörben behajló, hatalmas terasz emelkedik. Az egyiket nem érik el a hullámok, a másikon megtörnek. Amabból lehet látni a horgászókat, itt magad is horgászhatsz, s a horgot úgy vetheted ki a hálószobából, úgyszólván az ágyból, mint valami halászbárkából.
Ezek az okok késztettek, hogy mindkét helyen hozzáépítsem ahhoz, ami megvan, azt, ami még hiányzik. De miért szolgáltassak én neked indokot? Elég indok az neked, hogy te is ugyanezt csinálod!

Minden jót!



(Muraközy Gyula)