Kedves Calvinám!

Ha atyád kívülem még többeknek vagy akár egyvalakinek is tartozott volna, talán töprenghetnél, hogy a férfiembernek is terhet jelentő örökségét átvegyed-e. Minthogy azonban én, a barátság parancsától indíttatva, a hitelezők közül mindenkit, aki nem mondom, hogy szemtelenebb, de élelmesebb volt, kielégítettem, s egyetlen hiteleződ maradtam, s minthogy még apád életében százezer sestertius hozományt ígértem házasságod esetére azon az összegen kívül, amit ő mintegy az én pénzemből utalt ki (mert ebből kellett kifizetnie), ebből is láthatod, milyen szívesen sietek segítségedre.

Bízzál ebben, s oltalmazd meg ez kötelességed az elhunyt hírét, nevét. De hogy ne csak szóval, hanem cselekedettel is buzdítsalak: lemondok a javadra atyád egész adósságáról. Ne aggódj, hogy ez az ajándékozás engem nehéz helyzetbe hoz. Vagyonom ugyan elég szerény, állásom is sok kiadással jár, s birtokaim is olyan állapotban vannak, hogy a belőlük eredő bevétel éppoly csekély, amilyen bizonytalan. De a bevétel hiányait pótolja a mértékletes életmód, s ez az a forrás, amelyből, hogy úgy mondjam, bőkezűségem árad. Persze móddal kell használni, nehogy a túlzott buzgás kiapassza. De máshol kell mértéket tartanom, s a számadásom veled akkor is egyezik, ha túlléptem a határt.


Minden jót!



(Muraközy Gyula)