Kedves Clemensem!

Ha valamikor, most csakugyan virágoznak városunkban a nemes tudományok. Sok ragyogó példát hozhatnék erre, de talán egy is elég lesz: Euphrates, a filozófus. Még ifjú koromban, Syriában katonáskodva, kerültem vele meghitt, jó barátságba, s igyekeztem elnyerni rokonszenvét, de nem is kellett nagyon igyekeznem. Igen szívélyes, könnyen megközelíthető ember, s példaképe annak, amit tanít: a humanitásnak.
Bárcsak én magam képes lennék oly mértékben beváltani hozzám fűzött reményeit, amilyen mértékben ő gyarapította nagyszerű tulajdonságait. S e vonásait most, mélyebben megismerve, még jobban csodálom, bár most sem ismerem őket eléggé. Hiszen festőt, szobrászt vagy más képzőművészt csak az tud igazán jól értékelni, aki maga is művész, s így a bölcset is igazán csak a bölcs tudja megérteni.

Mégis, amennyire én megítélhetem, Euphrates képességei oly ragyogóak és feltűnőek, hogy a kevésbé tanultakat is hozzá vonzzák és lebilincselik. Éles ítélőképességgel, méltóságteljesen, ízléssel tud előadni mindenről, beszédét gyakran jellemzi platóni emelkedettség és gazdagság. Előadása csupa gazdag és eredeti fordulat, s mindenekfelett oly megnyerő, hogy a még más véleményen lévőket is meggyőzi és rabul ejti. Fokozza még a hatást magas termete, szép arca, hosszú, leomló haja, tekintélyes szürke szakálla; ezek az egyébként mellékes vonások is oly tekintélyessé teszik megjelenését.
Nincs benne semmi taszító, semmi komorság, annál több elmélyültség; találkozáskor tiszteletet ébreszt, és nem riaszt vissza. Egész élete feddhetetlenség és az ezzel felérő nyájasság. A bűnöket bántja, nem az embert, az eltévelyedőket nem bünteti, hanem megjavítja. Mikor tanít, figyelve csüggsz az ajkán, s egyetlen vágyad, hogy akkor is meg akarjon győzni, amikor már régen meggyőzött.

Három gyermeke van, közülük kettő fiú, s a legnagyobb gonddal nevelteti őket. Apósa Pompeius Iulianus, akinek az az egy dolog is naggyá és híressé tenné az életét ha nem lenne egyébként is az -, hogy bár a provincia vezető embere volt, és igen nagy vagyonnal rendelkezett nem a vagyonban, hanem a bölcsességben leggazdagabbat választotta vejéül.

De miért is beszélek annyit róla, mikor meg vagyok fosztva társaságától? Talán hogy még jobban fájjon a hiány? Mert egészen leköt hivatalom, amely egyként fontos és terhes. Ott ülök az emelvényen, számadásokat írok alá, kéréseknek teszek eleget, s rengeteg levelet írok, amelyeknek semmi közük az irodalomhoz. Olykor-olykor (mert ritkán van rá alkalmam) Euphratesnek panaszolom el, mennyi az elfoglaltságom. Ő azután megvigasztal és meggyőz, hogy az is a filozófia egyik, méghozzá legszebb tétele, hogy a közügyet kell szolgálnunk, ügyeket kell kivizsgálnunk és eldöntenünk, jogszabályt alkotnunk és érvényesítenünk, s a bölcs tanokat gyakorlatban kell megvalósítanunk. Csak egyet nem tud velem elhitetni: azt, hogy jobb ilyenekkel foglalkozni, mint naphosszat őt hallgatni és tőle tanulni.

Annál inkább ajánlom neked, hogy ha akad egy kis időd, és a Városba jössz (éppen ezért is igyekezz ide minél előbb) bízd rá magad, hadd csiszolja egyéniségedet teljessé és tökéletessé. Mert én nem irigylem mint annyian mások szerencséjét, még akkor sem, ha nincs részem benne. Sőt ellenkezőleg: jó érzéssel tölt el, ha barátaim olyasmiben bővelkednek, amitől én el vagyok zárva.


Minden jót!


(Muraközy Gyula)