Kedves Aciliusom! Többre tarthatna számot egy ilyen levélnél az az eset, hogy Larcius Macedo volt praetorral milyen szörnyen elbántak rabszolgái. Egyébként dölyfös, kegyetlen gazdájuk volt, és bizony nem nagyon vagy éppen túlságosan is emlékezett rá, hogy az ő apja is rabszolga volt.

Épp formiaei nyaralójában fürdött, amikor hirtelen körülvették rabszolgái: az egyik a torkának esik, a másik az arcát veri, a többiek a mellét, hasát és még elmondani is szörnyűség szemérmét ütik az öklükkel. Mikor azt gondolták, hogy már vége van, a forró padlóra lökték, hogy kipróbálják, él-e még? Ő, vagy mert nem volt eszméleténél, vagy mert azt színlelte, mozdulatlanul elnyúlt, s így azt hitték, hogy csakugyan meghalt. Erre aztán kivitték, mintha a forró gőz kábította volna el. Hűséges szolgái gondjaikba veszik, a szolgálólányok hangosan jajveszékelve futnak össze. Így a kiáltozásoktól felriasztva és a hűvös levegőtől erőre kapva felnyitotta a szemét, megmozdult, és most már biztonságban tehette életjelt adott magáról.

Rabszolgái erre szétfutnak, nagyobb részüket azonban már el is fogták, a többit pedig üldözik. Őt néhány napig még nagy nehezen életben tartják, aztán elhunyt, a bosszú vigasztaló érzésével, mert még megérte, hogy úgy torolják meg halálát, ahogy a meggyilkoltakét szokás.

Látod, mennyi veszélynek, mennyi gyalázatnak, mennyi megcsúfoltatásnak vagyunk kitéve; senki sem érezheti magát biztonságban, ha mégoly enyhén és emberségesen bánik is velük, mert nem ezt mérlegelve, hanem elvadultságukban pusztítják el gazdájukat. Hanem erről elég ennyi.

Hogy egyébként mi újság? Semmi. Ha volna, elmondanám, mert van még helyem, s ünnepnap lévén, időm is engedné, hogy többet írjak. Még csak azt teszem hozzá, ami épp jókor jut eszembe erről a Macedóról. Egyszer, mikor Rómában nyilvános fürdőben volt, nevezetes és ahogy halála bizonyítja jelentőségteljes eset történt vele. Egy rabszolgája kissé meglökött kezével egy római lovagot, hogy adjon utat gazdájának. Erre az megfordult, és a szolga helyett, aki hozzáért, magát Macedót ütötte pofon, mégpedig olyan erővel, hogy majdnem összeesett. Így a fürdő mintegy fokonként először megszégyenítésének, majd halálának lett a színhelye.


Minden jót!



(Maróti Egon)