Lucius Annaeus Seneca, a filozófus és költő Kr. e. 4-ben született a hispaniai Cordubában az idősebb Seneca második fiaként. Anyja, Helvia filozófiai tehetséggel volt megáldva, apját pedig a retorika és a történetírás érdekelte. Mint gazdag lovagrendi család tagja már kisgyermekként Rómába került, hogy ott a legjobb nevelésben részesülhessen. Grammatikai tanulmányai nem elégítették ki, mert szerinte csak a beszéddel, a történelemmel és a költészettel ismertették meg, de ezek közül egyik sem veszi el a félelmet, s fékezi meg a vágyakat (Epistulae morales 88, 4), azaz a grammatika nem segítette elő erkölcsi fejlődését, azért haszontalannak ítélte (Epistulae morales 58, 5).
A retorikai stúdiumok már jobban lekötötték, s tanítói, Mamercus Scaurus, Gallio, Musa és Iulius Bassus megismertették a szó művészetének fogásaival, a szentenciózus stílus elsajátításának módszereivel. E stúdiumok eredményeképpen saját korának stílusát tekintette elfogadhatónak és helyesnek, a korábbi századok stílusát mint elavultat és ízléstelent gúnyolta, például Ennius és Cicero műveit (vö. erről Gellius, 12, 2).

Kezdettől fogva a filozófia tanulmányozására érzett elhivatottságot, mert szerinte a filozófia segít megtalálni az igazságot; a filozófia nem beszélni, hanem cselekedni tanít, „hogy ki-ki saját törvénye szerint éljen, és élete ne álljon ellentétben beszédével" (Epistulae morales 20, 2). Azt kell kutatnunk, hogy mit írjunk, nem azt, hogy hogyan (Epistulae morales 115, 1). Seneca filozófiával kapcsolatos nézetei tipikusan rómaiak, amennyiben a filozófiában olyan eszközt lát, amely gyakorlati életét irányítja egy felől, másfelől mélyebb lelki igényeit is kielégíti:
„A filozófia nem népszerű mesterség, s nem alkalmas a fitogtatásra. Nem a szavakban, hanem a tényekben rejlik. S nem azért alkalmazzák, hogy valamilyen élvezettel agyoncsapják a napot, hogy nyugalommal oszlassák el a csömört: a lelket gyúrja, faragja, az életet szedi rendbe, a tetteket kormányozza, megmutatja, mi a teendő s mi az elhagyandó, leül a kormányrúdhoz, és a válságok közt hánykolódók útját irányítja. Nélküle senki sem élhet zavartalanul, senki sem élhet biztonságban: számtalan dolog esik meg minden egyes órában, amely tanácsot igényel, s ezt a filozófiától kérjük" (Epistulae morales 16, 3, fordította Kurcz Ágnes). Ugyanakkor Seneca számára a filozófia azt az utat is megmutatja, hogyan lehet a világtól elfordulva önmagunkat és másokat megjavítani s istenhez emelni: az önvizsgálat és az önmegtartóztatás elvezet lelkünk s a benne lakozó isten megismeréséhez: „Keressük meg, mi az, amit nem kerít napról napra jobban hatalmába valami ellenállhatatlan erő. Hogy mi az?

A lélek, de az egyenes, a jó, a nagy lélek. Mi másnak neveznéd, mint az emberi testben vendégeskedő istennek? Ez a lélek ugyanúgy kerülhet a római lovagba, mint a libertinusba, és mint a rabszolgába. Mert mi a római lovag, mi a libertinus, mi a rabszolga? Becsvágyból vagy méltánytalanságból született elnevezés. Kuckóból is fel lehet ugrani az égre" (Epistulae morales 31, 11; fordította Kurcz Ágnes).

Bár apja, az idősebb Seneca óvta őt a filozófiától, mert az eltérít a római hagyományoktól, és idegen kultuszok követőjévé tesz, s talán ennek a hatásnak is lehet tulajdonítani, hogy Seneca a sztoicizmus felé fordult, amely sok tekintetben összeegyeztethető volt a római ősök erkölcseivel, mégis, idegen származású tanítói hatására az ifjú Seneca több olyan gondolatot és szokást átvett, amelyek egy római szemével nézve idegennek tarthatók. Ő maga említi, milyen nagy hatással volt rá Attalus nevű filozófiai tanára: hatására kezdte megvetni a bűnt, megszeretni a szegénységet, értékelni a szüzességet.
Az ő hatására mondott le a finom ételekről, az illatszerek használatáról, a bor élvezéséről, a fürdőhelyek látogatásáról (Epistulae morales 108, 13-16). De nem kisebb hatást gyakorolt rá Sotion nevű tanára, aki Pythagoras és Quintus Sextius érveit oly meggyőző erővel adta elő a húsevés ellen, hogy az ifjú Seneca is vegetáriánus lett. Ezzel azonban apja parancsára kénytelen volt felhagyni. Tiberius alatt ugyanis bizonyos keleti kultuszokhoz való tartozás jelének tekintették a hústól való tartózkodást (Epistulae morales 108, 1722), s apja, aki gyűlölte a filozófiát, még a látszatát is kerülni akarta annak, hogy fia idegen kultuszok hódolója lett.
De Fabianus Papiriustól is sokat tanult, aki csak a nagy gondolatokkal törődött, s a nyelvi formát ezek árnyékának tekintette (Epistu-lae morales 100, 10). &x,tili5lpedig állandóan olvasta, aki „görög szóval, de római módon filozofált" (Epistulae morales 59, 7), s az erényt tartotta legfőbb jónak. Seneca szerint Sextius szokta mondogatni, hogy Iuppiter nem képes többre, mint egy derék férfi, mert a derék férfiban Iuppiter lakik (Epistulae morales 73, 12). Sextius és követői orvostudománnyal is foglalkoztak, s ők keltették fel Seneca érdeklődését a természettudományok iránt.

A huszadik életévében járhatott, amikor a sok tanulás, a költők és az irodalom folytonos olvasása, az aszketikus életmód és böjtölés legyengítette szervezetét, légzési bántalmak kínozták (Epistulae morales 78, 1), s már-már öngyilkosságra gondolt, amikor apja észrevéve ezt, levegőváltozást ajánlott neki. Anyjának nővére Egyiptom praefectusának volt a felesége, s az ő meghívására a beteges fiatalember Egyiptomba ment, s ott tartózkodott 26-tól 31-ig. Itt visszanyerte egészségét és életkedvét, sőt megírta első tudományos munkáját De ritu et sacris Aegyptio-rum (Az egyiptomiak szokásairól és vallásáról) címen. S ugyanez a nagynéni volt az, aki a Rómába visszatérő ifjú Senecának közbenjárásával megszerezte a quaesturát 31-ben.
Ezzel kezdődik politikai pályafutása: a questurával bekerült a senatori rendbe, s mintegy tíz éven keresztül ügyvédként tevékenykedett. Szónoki sikereivel magára vonta Caligula haragját, aki halálra akarta ítélni, de egyik kedvese megjegyezte, hogy ez felesleges, mert a beteges filológus úgysem húzza sokáig (Cassius Dio, 59, 19, 7). Ezzel sikerült megmenteni életét, de az ékesszólással fel kellett hagynia (vö. Epistulae morales 49, 2).

E korszak irodalmi tevékenységéből csak a Consolatio ad Marciam (Vigasztalás Marciához) és a De ira (A haragról) című munkája maradt fenn, amelyet Caligula alatt írt, de csak a császár halála után publikált. Claudius trónra lépésekor már oly nagy volt a tekintélye, hogy Germanicus leányainak, lulia Livil-lának és Agrippinának a szolgálatában állott. Claudius felesége, Messalina azonban gyengíteni akarta Germanicus leányainak a befolyását, ezért bevádoltatta Senecát azzal az ürüggyel, hogy házasságtörő viszonyt folytatott Iulia Livillával.
A szolgalelkű bírák halálra ítélték, ám a súlyos ítéletet Claudius száműzetésre módosította, s ennek következtében 41-től 49-ig Seneca Corsi-cán tartózkodott száműzetésben (vö. Cassius Dio, 60, 8). Ebben az időben, száműzetésének első évében írta Consolatio ad Hel-viam (Vigasztalás Helviához) című munkáját, amelyben anyját vigasztalja férje halála és saját száműzetése miatt. Ugyancsak a száműzetésben írta Consolatio ad Polybium (Vigasztalás Poly-biushoz) című művét, amelyben Claudiusról ideális képet fest: a szelíd uralkodó eszményképét.

Messalina meggyilkolása után, 49-ben Claudius új felesége, Agrippina kieszközölte, hogy Senecát visszahívják, sőt, II éves fiának, lónak a nevelését is rábízta, majd 50-ben megszerezte számára a praeturát. Claudius gyanús halála után, 54-ben ő írta a hivatalos gyászbeszédet, de ezzel egy időben írt ellene egy gyilkos szatírát, az Apocolocyntosist, amelyben Augustusszal kidobatja Claudiust az égből, és kedvenc istenét, Herculest is nevetségessé teszi. Augustus pozitív szerepeltetésével is hangsúlyozni kívánta Seneca, hogy az új császár az ő nyomdokaiba akar lépni. De dementia (A szelídségről) című királytükrében kifejti e politika alapelveit 55-56-ban. Cicero optimus princeps ideálját rávetíti a fiatal Neróra, s a clementiát állítja eléje legfőbb uralkodói erényként: Augustus idősebb korában vált kegyessé és szelíddé, Nero már ifjúkorában szelíd uralkodó (1, 9-11). 5556-ban megkapta a consulságot és a praefectus praetorióval, Burrusszal együtt kormányozta a birodalmat, mégpedig sikeresen mind a belpolitikában, mind a külpolitikában. A belpolitikában emelte a senatus tekintélyét, s a tartományokban igyekezett az igazságosság követelményeit érvényre juttatni, a külpolitikában pedig sikereket ért el Armeniában. Nero érdemeiért nagy vagyonnal halmozta el. Az udvari intrikák azonban egyre fokozódtak, s az ellentétek egyre nőttek Nero és Agrippina között, s oda vezettek, hogy az anyja hatása alól kiszabadulni kívánó császár meggyilkoltatta anyját 59-ben.

Ezután egyre több támadás éri magát Senecát is nagy vagyona miatt. Tovább rontotta a helyzetét, hogy 62-ben meghalt Burrus, s a helyébe került Tigellinus új tanácsadókkal vétette körül Nerót és Seneca ellen hangolta. Seneca, hogy elejét vegye minden rosszindulatú vádaskodásnak, felajánlotta vagyonát a császárnak: „Rendeld el, hogy vagyonomat procuratoraid igazgassák, fogadják a te magánkincstáradba. Nem fogom én magamat a szegénységbe taszítani, hanem átadván, aminek ragyogása vakít, amennyi időt a kertek vagy villák gondozására kell szakítanom, ismét a lelkemre fogom fordítani." (Tacitus, Annales 14, 54; ford. Borzsák I.).
Nero azonban nem fogadta el ajánlatát, hanem színlelt szeretettel elbocsátotta. Seneca megérezte ezt, s ezután távol tartotta magát az udvartól: többnyire birtokain tartózkodott és intenzív irodalmi munkásságot fejtett ki 62-65 között. E korszak termékei között fontos helyet foglal el a De otio (A visszavonultságról), a Quaestiones naturales (Természettudományos kérdések), és az Epistulae morales ad Lucilium (Erkölcsi levelek Luciliushoz). Azonban e visszahúzódással sem volt képes a rossz tanácsadók hatása alá került császár haragját elkerülni.
A Piso-féle összeesküvés leleplezésekor őt is bevádolták, s megkapta a parancsot, hogy önkezével vessen véget életének. Tacitus beszámolója szerint Seneca — úgy, mint Sókratés — sokat hangoztatott erkölcsi elveivel összhangban nyugodt lélekkel fogadta a halált, s vele együtt felesége, Pompeia Paulina is felnyitotta ereit, ám Nero nem akarta, hogy belőle is mártír legyen, ezért beköttették felvágott karjait (Annales 15, 60-65).